A BMC lemezei
a papiruszportal.hu archívumából [2016]
Szerző: Lehotka Ildikó
Eötvös Péter három darabja hallható a BMC kiadásában megjelent Concertos című lemezen, bár csak az egyik viseli (de az is rövidítésben) a versenymű megnevezést, mégis indokolt az összeállítás. Eötvös mostani zeneszerzõi szakaszában a versenyműveknek kiemelt szerepet szán. Nem csak a műfaj, de a darabok tételszáma is hasonló, mindhárom mű 5 egységbõl áll. Egészen más zenei világot nyújt át a szerzõ a két, 1970-es években készült darabjával, érdemes a két lemezt úgy hallgatni, összevetni, hogy Eötvös zeneszerzõi állomásairól is képet kaphassunk.
A Concertos című kiadvány nyitó darabja 2006-ban keletkezett, a Seven (A Columbia űrsikló asztronautáinak emlékére – hegedűre és zenekarra) a Columbia űrrepülõgép tragédiáját önti zenébe, központba állítva az űrhajósok portréját. A hetes a mű központi száma, hét űrhajós halt meg 2003. február 1-én, hét hegedűs játszik (beleérve a szólistát), a zenekar hét csoportba rendezett, hétszer hét zenészt hallunk. A ritmikában is megjelenik a hetes szám: gyakran hetes osztásúak az ütemek, a szeptola is jelzi a mitikus számot.
A mű kétrészes, az elsõben az űrhajósok portréját halljuk zenekari kíséretes négy kadenciában, a második szakasznak nincs felirata. Eötvös zenéje rendkívül kifejezõ, éppúgy halljuk a kabinbeli zajokat, mint az űr hangjait, morajlást, vagy éppen hárfapengetést, mely éppúgy jelenthet szakadást, mint a lélek rezdülését. Fantasztikus színeket hallunk, néha szándékosan csúnya hegedűhangot, de a glissandók is funkcionálisak, esetenként a térbeli mozgást jelölve, néha mintha Bartók-szerű megoldást is felismernénk. A mű megragadja a hallgatót, pontos zenei leírásával, érzelemvilágával. A felvétel a magyarországi bemutatón készült 2008. március 30-án.
Akiko Suwanai játssza a hegedűszólót, csodálatos hangon, rendkívül láttatóan. A darab minden pillanatát képes érzékeltetni, elénk tárul a környezet, a hangulat, legyen az baljós, vagy éppen érzelmes. Az Eötvös Péter dirigálta Göteborgi Szimfonikus Zenekar is remek, a hangszínek, a dinamikai megoldások mind kivételesek.
Egészen más karakterű a 2010-ben átdolgozott Levitation című darab, mely két klarinétra (A- és B-klarinétra, mely ha azonos hangot szólaltat meg a kotta alapján, szekundsúrlódást kap a hallgató), harmonikára és vonós zenekarra íródott. Eötvös többször álmodott lebegésrõl gyermekkorában, a darabban ezt írja le. Már a nyitó szakaszban jelzi a szerzõ, hogy a zenei humor is része lesz a darabnak. Izgalmas a II. tétel, a lépkedõ megoldásaival, hol a zenekarra reflektálnak a klarinétok, hol egymásra, mindegyik tételben rendkívül izgalmas zenei ötleteket hallunk. A záró tétel Sztravinszkij Petruskájának feltámadását, a házak fölötti lebegésének hangulatát ábrázolja – virtuóz, humoros, rendkívül sokrétű zenét hallunk. Richard Hosford és John Bradbury klarinétszólójával, szólal meg a darab (a harmonikás nevét nem találom az ismertetõfüzetben), nem hiányzik a lebegés érzékeltetése, a humor, a mozgalmasság, a klarinétok magas hangjának karcsúsága. A harmonika különös fűszert ad a műnek, távoli, ködös világra asszociálhat az ember, a játékos elõadásában különös színeket hallottunk. Ezúttal a BBC Szimfonikus Zenekarát vezényli Eötvös, a
Eötvös Péter 2005-ben komponálta CAP-KO (Concerto for Acoustic Piano, Keyboard and Orchestra) című művét, felkérésre, Bartók születésének 125. évfordulójára, a műbõl kamarazenei változat is született, koncerten hallhattuk , és a BMC gondozásában is megjelent .
A lemezen hallható mű bár két billentyűs hangszerre komponált, de egyetlen játékost kér. A CAP-KO zenéje nem tartalmaz Bartók-idézetet, de a felrakás, a zongoraszólamok, a hangszerelés nyilvánvalóan utal rá, ha a IV. tétel felirata nem jelezné ezt. Gyönyörű, tanulságos ez a zene igazi hommage, nem mellesleg a felépítése is izgalmas. Mindegyik tétel egyedi, és van mondanivalója, a darabot nyitó pár taktusos „éjszakazenétõl” a következõ tétel motorikusságán keresztül (a zongorák hangszíne izgalmasan keveredik) a centrumban lévõ, szintén a sejtelmes, baljós hangulatú sötét színeket használó középsõ tételig. A IV. tétel gyönyörű, már-már megható helyenként, szinte vallomásszerű, a zárótétel izgalmas hangszíneivel, sodró lendületével nagyszerű. A zárás épp olyan hirtelen, mint ahogy Bartók néhány művében is az.
Pierre-Laurent Aimard játékát nem is kell méltatni, ritmikusan, nagyon jó dinamikával játszik. Aimard számos kortárs művet mutatott be, játszik, hiteles, a kortárs zenében járatos művészt hallunk, remek megoldásokkal, mondanivalóval.
A másik, 2003-ban kiadott BMC-lemez Eötvös Péter két kompozícióját tartalmazza, ezek korai darabok, érdemes összevetni a 2000-es évekéivel. Bár nem friss a kiadvány, mégis nagyon érdekes, hiszen Eötvös zenei világát érdemes megismerni, és nem csak egy korszakáét. Mindkét mű a természethez való viszonyt, vonzódást jelzi, az egyik körülbelül félórás, a másik rövid tételek sorozata. Az Intervalles-Intérieurs (Hangköz-enteriõrök, vagy A hangközök belsejében) és a Windsequenzen a 70-évek darabja, Eötvös érdeklõdésének középpontjában a „természeti törvények hangzásokba való átültetése” állt. Mindkét mű átdolgozott, a szerzõ a lemezen hallható verziót tekinti véglegesnek.
Az Intervalles-Intérieurs elektronikus anyagát Eötvös 1972 és 1974 között alakította ki, ennek a naplószerű összefoglalása az Elektrokrónika című darab. A hangszeres rész 1975 és 1981 közt keletkezett, három változatban. A mű lényege az elektroakusztikus zenei anyag, mely tulajdonképpen egy akusztikai mikroszkóp; halljuk azt, amit szabad füllel nem hallanánk. A mű rendkívül színes hangzásképet ad, minden pillanatban változik a zene, a hangszínek (köztük a kolomp), nem várt hatásokra csodálkozunk rá.
Ugyanígy rácsodálkozunk a Windsequenzenre, a művet a japán természet, a bambusznád, kövek ihlette, de még fontosabb a zen-buddhizmus hatása. Eötvös korábban Japánban is élt, több műve idézi a japán életérzést, kultúrát, így a Lady Sarashina című opera, annak elõképe, az As I Crossed a Bridge of Dreams hangjáték. Különleges szín- és hangzásvilágot hallunk, néha aforisztikus rövidségű tételeket, azokban szakaszokat, felfedezésre vár a lemez. A két műrõl nehéz szavakkal leírást adni, a belsõ rezzenések a lényegesek, legyen az a zenében, vagy amit a zene kelt bennünk.
BMC CD 170
BMC CD 092
