A London Sinfonietta és a Clevelandi Zenekar koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál egy nagyszabású, összművészeti eseménysorozat, amelyet Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója alkalmából hívtak életre. A fesztivál híven követi a zeneszerző szellemi örökségét: a műfaji sokszínűségre, a kimagasló minőségre és a formabontó, határokat feszegető megoldásokra épít. A program palettáján a jazz, a pop, az irodalom és a kortárs képzőművészet is helyet kap.
A fesztivál idei klasszikus zenei kínálata közül kiemelhetjük a világszerte ismert, elismert együtteseket, mint a Clevelandi zenekart, a London Sinfoniettát, az NDR Elbphilharmonie Orchestert. Mindhárom eseményen voltam, az első két együttes előadásáról olvashatnak.
Nem kisebb műsorral érkezett Budapestre a London Sinfonietta, mint Steve Reich műveiből összeállított programmal. Nem ez az első hangverseny, amit csak a szerző kompozícióiból szerveztek, 2006-ban, a szerző 70. születésnapja alkalmából https://papiruszportal.hu/2023/10/03/beszelj-keveset-es-cselekedj-sokat/ a Müpa eseményén vehettek részt az érdeklődők. Azóta eltelt 20 év, és Reichet ez alkalommal köszöntöttük – Steve Reich 90 címmel. Öt darabot hallhattunk a Zeneakadémián október 12-én, nyitó számként a már-már ikonikus Clapping music-ot az együttes két ütőhangszeres művészének előadásában. De haladtunk a hosszabb kompozíciók felé, a 2015-ös Pulse fúvósokra, vonósokra és basszusgitárra (vagy zongorára) íródott. Az öttételes Radio Rewrite két dalt is idéz (annak, aki ismeri a Radiohead zenéjét), Reich előszeretettel „vándorol” a műfajok között, keresi a lehetséges kapcsolódási pontokat, lehetőségeket. A szünet után az Electic Counterpoint szólalt meg, amelyet íPat Metheny számára írt a szerző 1978-ben. A háromtételes kompozíció (attacca szólal meg) 10 gitár- és két basszusgitárszólam előre felvett és erre az alapra játszik a basszusgitár élőben. Gyémánt Bálintot hallottuk-láttuk, meggyőző előadást kaptunk, számomra ez volt a koncert egyik emlékezetes szakasza. A City Life öttételes, Reich beleszőtte New York hangjait, mint a taxiajtók csapkodását, a dudákat, a szirénákét, a hajókürtökét. Izgalmas, sőt mozgalmas a mű, a koncert méltó zárása volt. A remekül,, elkötelezetten játszó kisegyüttest Toby Thatcer vezényelte, pontosan, biztonságot nyújtva a zenészeknek Nem először kell leírnunk, de a kortárs zene interpretációja nem pusztán a kottában rögzített matematikai képletek megszólaltatása, hanem a sűrű, sokszor barázdált zenei szövet belső logikájának feltárása. A koncertre elsősorban nem a megszokott, elegánsabban öltözött közönség volt kíváncsi, kár, hogy az október 11-i esti – Kurtág műveiből összeállított eseményre, amely szintén kortárszenei est volt, nem volt tele.
Nagy várakozás előzte meg a The Cleveland Orchestra játékát október 13-án a Müpában, a karmester Franz Welser-Möst – lett volna. Sajnos betegség miatt lemondta a koncertet, így az imponáló kritikákat birtokló Taichi Fukumura, Welser-Möst asszisztens karmestere irányította az együttest. Az október 13-i műsor Martinů 2. szimfóniáját ígérte, ez külön csemege, hiszen Martinů művei itthon kevéssé, de inkább nem ismertek, nem hallhatja a közönség a cseh-morva szerző alkotásait.
A koncertterembe hamar beültek a zenészek, hangoltak, maga a koncert több mint negyedórás késéssel indult. Liszt negyedik, és legrövidebb szimfonikus költeménye, az Orpheus műsorra tűzése talán Magyarországnak, talán a fesztiválnak szólt, de az előadás – leszámítva a csodás zárást – átlag alatti előadást hozott. Martinů 2. szimfóniájának tolmácsolása jobb volt, de messze állt attól, amely rávilágított volna arra, hogy milyen jó a darab. Ekkor jöttem rá, miért nem szól úgy a zenekar, amitől világhírű az együttes. A karmester kullogott a zenekar mögött, szép mozdulatai nem voltak egyértelműek. Ezért volt az, hogy a vonósok sem tudtak pontosan egyszerre játszani. Nem voltak igazán jó karakterek, hiányzott az a belső feszültség, az a strukturális kohézió, amely a művek mélyebb rétegeit megnyitotta volna a hallgató előtt. A dinamikai kontrasztok elnagyoltak, a frázisok lezáratlanok maradtak; mintha az együttes csupán a hangjegyek mechanikus abszolválására törekedett volna, valódi zenei párbeszéd nélkül. A feszesség helyét átvette a biztonságra törekvő, ezért nem kifejező dinamikai, ami a darabok belső drámaiságát teljesen kioltotta.
A problematikus első rész után Brahms 2., D-dúr szimfóniája (Op. 73) érezhetően jobban szólt. Érződött, hogy a karmester jóval otthonosabban érzi magát az ismert szimfónia vezénylése közben. Jó karakterekkel, tempókkal, kifejező erővel. A szólamok közötti egyensúly helyreállt, a feszültség ívei kitágultak, és a hangzáskép visszaadta azt, amit a közönség várt a remek zenészektől
Zeneakadémia, 2026. október 12.
Steve Reich: Clapping Music
Steve Reich: Pulse
Steve Reich: Radio Rewrite
Steve Reich: Electric Counterpoint
Steve Reich: City Life
London Sinfonietta
Gyémánt Bálint – gitár
Vezényelt: Toby Thatcher
Művészetek Palotája, 2026. október 13.
Liszt: Orfeusz
Martinů: 2. szimfónia
Brahms: 2., D-dúr szimfónia
The Cleveland Orchestra
Vezényelt: Taichi Fukumura
