Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: Franken Stein fn. tmb.
„A rendszerváltás után, amikor a titkosszolgálati adatok nyilvánossá váltak, a középkorú Czettl Andor (Cserhalmi György) egy nap elmegy a levéltárba, hogy elolvassa a róla készült jelentéseket. Megdöbbenve tapasztalja, hogy nemcsak megfigyelési jegyzőkönyvek készültek róla, de egyenesen a legjobb barátja, Pásztor János (Derzsi János) súgta be őt.
Gondolatok egy film kapcsán.
A XX. század kataklizmáinál ha nem is az első ugrásra, de követtük a németeket, a békésebb sorsfordító időszakokban azonban ezt valamiért soha nem sikerült megtenni. Sem 1945, sem 1990 után. Németországban a Stasi anyagai valódi nyilvánosságot kaptak, s bár iratmegsemmisítés, -égetés – mint nálunk – valószínűleg ott is zajlott, a történelem e nem túl fényes kamrájában világosságot teremtettek, s a vihar, a kibeszélés, a polémia néhány év után nyugvópontra jutott.
Nálunk azonban az ügynökkérdés azóta is folyton kifakadó fekély, amit az elit a saját kisstílű játékaihoz használ föl. Ez a ti írótok (bűnös), ez a mi rendezőnk (nyomásra cselekedett), ez a ti rockénekesetek (bűnös), ez a mi kritikusunk (kényszerítették), ez pedig miniszterelnök (bűnös/a hazát védte) – húzzák elő a kalapból, illetve védik reménytelenül a politikai elitek a lebukott ügynök nyulakat. Pedig. Csizmadia Ervin a rendszerváltás előtti elitekről szóló könyvében
„Magam is meglepődtem azon, hány rejtett és informális diskurzus zajlott a Kádár-rendszerben (különösen az utolsó évtizedben), mennyire ügyesek, találékonyak és – legfőképpen – hatásosak voltak az elitek.
még arról írt, milyen jól ment a nyolcvanas években ez a reformmenedzselés. Különös visszatekinteni. Az elit ma a köldöknézésnél tart, s néha az orránál tovább sem jut.
Cserhalmi Sára első nagyjátékfilmjében a besúgás aktusa helyett inkább a két főszereplő ellentmondásos kapcsolatát helyezi előtérbe, arra keresi a választ, hogyan élhet ma egy volt besúgó, hogyan tud és számol el magában tettével, és hogyan hat valakire az, hogy besúgták. A kettő közti a kapocs, a tartótiszt (a filmben Csuja Imre) szerepe is fontos, ám ő általában már kevésbé kerül történelmi reflektorfénybe, nem is beszélve a nevető negyedikről, magáról a rendszerről és mozgatóiról.
Háromismeretlenes az egyenlet. Minden eset más, és több képlet is felvázolható, mindenki túléli nagyjából fizikailag-szellemileg, mindenki tragikus véget ér így vagy úgy, a három közül egy, kettő, három szenvedi meg maradandó károsodással a történteket.
A lepusztult besúgó, neves író (Derzsi János) alakja a leginkább kidolgozott, a nyitójelenetben egy fiatal test mellől bújik ki az ágyból, a nevét tudakolva. Hamarosan kiderül, hogy rákos, napjai meg vannak számlálva, a megszokott módon – újságcikk – felfedett titok valójában csak a szenvedését rövidíti le, s vezeti az ablakpárkányhoz, az öneutanáziához. Derzsit megtalálják ezek a megrázó szerepek, korábban nyilatkozott arról, hogy még egy Tarr-filmet nem bírna végigjátszani. Kitűnően jeleníti meg az önigazoló Pásztor Jánost.
A besúgott (Cserhalmi György) figuráját kevésbé érzem kidolgozottnak. Szellemileg látszólag könnyebben vészelte át a megpróbáltatásokat, ám a titok arculcsapásként éri, felforgatja mindennapjait. A szembesítés (katarzis?) azonban, amikor beszélni akar az ügyről barátja lakásának ajtajában, néma, csak az egymás szemébe nézés marad. A vádló és a vádlott valóságsíkjai rég elváltak és már nem is találkozhatnak. A besúgott nem tud mit kezdeni sem a helyzettel, sem barátja halálával. Se lenyelni, se kiköpni. Ezt bonyolítja a besúgó épp a levéltárban dolgozó feleségéhez fűződő egykori, vélhetően intim, de fel nem fedett viszony (Györgyi Anna a mellékszerepet remekül hozza). Az utolsó temetői és kocsmajelenet viszont a megidézett besúgószellemmel telitalálat a rendező részéről, s itt Cserhalmi megszínesíti az addigi szürke alakot.
Ezúttal a „harmadik” szerepe könnyű, már a tartótiszt színészválasztásából előre sejthető. ő az egészet szórakozásként, izgalmas munkaként fogta föl annak idején (illetve az egészet nem), s mindezt a viszonyt baráti szálként folytatná tovább.
Cserhalmi Sára műve filmes szemmel biztos kap hideget-meleget, de üzenetét tekintve betalál, gondolkodásra, állásfoglalásra késztet, igazság helyett (rész)igazságokkal szembesíti a nézőt. Az itt kísértő nevető „negyedik” terhes örökségével még mindig nem tudunk mit kezdeni: a Kádár-rendszer majd mindenkit beterelt az egymással nem beszélők gulyáskommunista egérlyukaiba, s ezzel akkor megvalósult a társadalmi szolidaritás szétporlasztásának projektje – egyelőre évtizedekkel túlélte a nagy testvért. Ez nem win-win, de még csak nem is nulla végösszegű játszma.
Drága besúgott barátaim
Színes magyar dráma, Vertigo Média, 2012
Rendezte: Cserhalmi Sára
Írta: Cserhalmi Sára, Paizs Miklós
Producer: Pusztai Ferenc, Márk Iván, Csernai Judith
Fényképezte: Reich Dániel
Vágó: Divinyi Gábor
Szereplők: Cserhalmi György, Derzsi János, Györgyi Anna, Keres Emil, Benedek Miklós, Mácsai Pál, Csuja Imre, Schneider Zoltán
87 perc, országos bemutató: 2012. szeptember 13., 12 éven felülieknek ajánlott
