Napra: Holdvilágos
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: Tulipános fan-fan
A 2004-ben alakult Napra együttes 2007-ben megjelent első lemezével (Jaj, a világ!) rögtön letette név- és hangjegyét a világzene, folk-rock műfajban. A második korongra viszonylag sokáig kellett várni, de nemcsak a lassú munkához, hanem a nagy dolgokhoz is idő kell – addig sem tétlenkedtek azonban, újabb számokat szereztek, Both Miklós kiadott egy Radnóti-lemezt, és megfordultak az összes fontosabb fedett és szabadtéri koncertszínpadon a Müpától a Szigetig.
„Húsból, vérből híd vezet,
Átnyúl az időtlen felett,
Kéz a kézben mennybe haladó,
Hang a hangból – mindent átható
Átkarmolnám a piros eget,
De csak tintakönnyek cseppje csepereg.”
(Hang a hangból)
Mióta találkoztam olyan zenekarokkal, amelyek hallgatható stúdiólemezeket adnak ki, viszont koncerten egészen feledhetőt képesek nyújtani („asztalnál meghalnak” – Menuhin–EMKE viszonylat), azóta, ha lehet, a lemezzel való ismerkedést és a koncertélményt összekötöm, hogy viszonylag objektív képet, hangot kapjak. Így volt ez télen a Fókateleppel (a lemezről a Ballada című szám kezdete kicsit emlékeztet is a Fókatelep zenéjére), mely az év egyik kellemes felfedezése volt számomra, és így történt ez tavasszal a Naprával. A lemezbemutatót április 24-én tartották, az aznapi könyvfesztivált itt vezettem le, a Gödör mélyébe – és milyen jól tettem. A darabolós gyilkoson és itt-ott (pl. a Sziget Világzenei Színpadának lemezajánlóján) találkoztam már Napra-dalokkal, de koncerten még nem jártam.
Elöl Napra-fanok és vegyes tömeg, viszonylag távol a színpadtól, egy pohár borral a kézben helyezkedtem el felderítői-megfigyelői pozíciót fogva, ám az élet sokszor átírja még a legjobb forgatókönyveket is: a távolságot mint üveggolyót nagyon hamar el kellett felejtenem, s minél közelebb húzódni a naphoz-holdvilághoz, mert elöl valami egészen különleges produkció zajlott. Olyan elementáris koncertet adott a Napra, hogy még ma is emlékszem a fontos momentumokra, miközben például a só- és cukorbizniszben kicsit magasabban jegyzett Rammstein és a Metallica Pannon Pumaként úgy dübörgött át Budapesten, hogy különösebben mély nyomokat nem hagyott bennem.
Olyan frenetikus örömzenélés folyt a színpadon és terjedt át a hangulat a közönségre, ami elég ritka manapság, hiszen aki megvásárolható, az eljön Magyarországra is, olykor fél házzal mennek világvevő együttesek koncertjei a promó ellenére. Erre a Napra (nem csak erre) két órára teljesen kisimította a ráncokat, és mindehhez öregedés elleni kencékre sem volt szükség.
Csapatmunkát hallhattunk, ám az kétségtelen, hogy a zenekar lelke-motorja Both Miklós „gitárprímás”, vagy ahogy nemes egyszerűséggel az első sorból bekiabálták neki: Miki Hendrix. (Nem mintha addig hagytak volna aludni, de erre felkaptam a fejem: Hendrix?! A koncert végén azonban el kellett ismernem, virgázása tényleg hendrixi magasságokhoz közelített.) Nagyon szép hangja van Krámli Kingának, és egy kis színpadi életért-mozgásért sem kell a szomszédba mennie, volt, aki nem is tudott betelni a látványával. Dinamikus és virtuóz hegedű-gitár, gitár-tangóharmonika duók épültek a néha fergeteges tempót tartó ritmusszekció játékára, néha pedig egészen belassult, elégikus, finom zene szakította meg az egész estére többnyire jellemző rohanást – és közben egy vége-hossza nincs gitárszólót élvezhettünk. Úgy éreztem magam, olyan katartikus élményt jelentett a gitárjáték, mint amikor Kállai Janit hallgatom.
Ha figyeltem volna az oskolában fizikaórán, könnyen meghatározhatnám, mekkora amplitúdójú érzelmi hullámzást gerjesztettek, de ennek nem vagyok túdója, így csak annyit: nagyot, féktelen örömhajszolás (Sas Ferenc hódítása) és költői szépségű, elmélyült líraiság (Hang a hangból) kitűnően megfért egymás mellett, s zenéjükben cigány, magyar, török és ki tudja még, milyen népzenei gyökereket fedeztem föl.
Ez a puding tehát nemhogy fogyasztható volt, hanem a gourmand-okat is kielégítette.
Naptól Holdig
A koncerten tapasztalt erős polarizáltság jellemzi a lemezt is. A kiadó marketingese mesélte, Both Miki mennyire figyel mindenre, milyen tudatosan építi fel a zenekart, a lemezt és a koncerteket. A cédé címet is hiába keressük a számok címe között, elbújik az egyik legféktelenebb dalban, annak első sorában („Holdvilágos este megkereslek én…”). Érdekes, hogy ebből az egyértelműen vidám, felhőtlen nótából származik a cím, hiszen ilyen felütések szerepelnek egyébként a lemezen: „Szerettelek sok ideig”; „Vásott a szívem, fekete a széle”; „Ha menekülsz, tudd, hogy nincs hova”; „Számban homokkal, hogyan is hazudnék neked…” és így tovább, befelé a búbánatos erdőbe. A banális témájúaktól a legmélyebb bugyrokig hatoló lélekvizsgálatig változatos szövegek „tapinthatók ki” a lemezen, melyeket többnyire a „gitárprímás” jegyez, kettőt Krámli Kinga, de Szűcs Krisztián (Tulipános) és Lackfi János (Rég) is besegített egy-egy dalszöveg erejéig.
Mind a szövegtest, mind a zenei aláfestés (szó szerint is festett: fekete szélű szív; „esti vizek sárga habjai”; „Rég beborult az éj / kiborult a kékség”; „Kinek nincsen szeretője, babája / menjen ki a zöld erdőbe…”, „Átkarmolnám a piros eget”) szerteágazó, de ez az eklektika egységes egészt ad ki. Meglepő, meghökkentő zenei-szöveg részek (a Tulipános zenéje-szövege első hallásra majdnem taszított, aztán alaposan megkedveltem), humor („Öt szeretőm mellett ő a hatodik. / Kedves legény, épphogy majdnem megfelel, / De egyebek miatt a másik öt is kell.”, Sas Ferenc…) vagy egyszerűen a közel hendrixi virgázás oldja az első hallásra itt-ott pop- és folksablonosnak tűnő alapot. A hegedűként húrozott gitár („hetár”) hangzása nagyon illik ehhez a zenéhez (jól megy hegedűhöz, tangóharmonikához és akár cimbalomhoz is) – és egészen eredeti, nagyon könnyű megismerni, így nem játszik nálunk senki. Miki még az MR2 Akusztik felvételén is úgy gitározik, hogy rögvest felismerhető a stílusa.
A lemez egyszerűen kitűnő, több kedvenc (a legnagyobb a Hang a hangból és a Tulipános) és a maradék „egészen jó” felvételekkel, gyenge nincs rajta. A Youtube-on sok használható kommentet olvastam róluk, a két legjellemzőbb: a Napra zenéje „pszichedelikus csűrdöngölő metál”, illetve [egy kevésbé szalonképes szerint, de hol vannak már a szalonok] a zenekar olyan, mint „egy szólógitárral hátba b…tt Besh o droM”. Az igazság valahol a kettő között, de ideát van.
Fülszöveg
A Napra Holdvilágos című második lemezén a zenekar jellegzetes, a progresszív rock, a népzene és a bartóki örökség szintézisén alapuló hangvétele éppúgy tetten érhető, mint a három évvel ezelőtti – Fonogram-díjas – Jaj, a világ! című albumán, de kitűnik az is, hogy közben jelentős lépéseket tett a zenekar. A Holdvilágos egyaránt tartogat ismerős ízeket és meglepetéseket, kísérleteket. Míg a kalotaszegi dallamokon alapuló Egy kis csárdás és Rég, vagy az albumot nyitó Szerettelek sok ideig bizonyára azok kedvence lesz, akik a megszokott ízeket keresik, a Hang a hangból az énekes-gitárprímás Both Miklós tavalyi Radnóti-albumának a mélységébe kalauzol. A Ballada a „popslágerek”, a Magyarnóta a „vendéglátós muzsika” erényeivel tűnik ki – még ha idézőjelben is. Nem beszélve a zavarba ejtő Tulipános „közel-keleti reggae”-jéről.
Napra: Holdvilágos
- Szerettelek sok ideig / I Loved You Once For A Long Time
- Tulipános / Tulip Song
- Sas Ferenc hódítása / Ferenc Sas’s Conquest
- Hang a hangból / Sound Out Of Sound
- Egy kis csárdás / A Little Csardas
- Rég / Long Since
- Ballada / Ballad
- Messze-Maradó / Keeper-Of-Distance
- Erdő / Forest
- Lassan húzzad / Pull It Slowly
Bónusz: Csárdás és friss
Játékidő: 52:42
Both Miklós – ének, gitár, hetár
Krámli Kinga – ének
Bobár Zoltán „Boby” – harmonika, brácsa, billentyű
Hegedűs Máté – hegedű (próbált volna ilyen névvel üveghárfázni)
Pfeiler Ferenc – dob
Winterverber Csaba – basszusgitár
Vendég: Ürmös Sándor – cimbalom
FolkEurópa, 2010, FECD049
