A jelen lévő ókor
a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Federmayer István
Köztudomású, hogy kultúránkat, mindennapi életünket, szokásainkat és szólásainkat áthatja, sokszor meghatározza múltunk. Ókori Nyelvöltögető sorozatunkban a latin szókincsből örökölt ismeretlen-ismerős szavak bukkannak elő.
Az intelligens az intelligere szóból származik, melynek jelentése ’észrevesz, érzékel, megismer, felfog’. Az összetett szó első eleme az inter, mely’között, közé’ jelentésű (1. internacionális, internet, interpol, interjú stb.). Második tagja a 1. ’kiválaszt, kiszemel’ 2. ’olvas’ jelentésű legere. Ezek szerint azt nevezhetjük intelligensnek, aki képes különbséget tenni, mert olyan ítéleterővel rendelkezik, hogy meg tudja különböztetni a fontosat a jelentéktelentől.
Az ókori rómaiak igen komolyan vették a kimondott szót, sőt: isteni erőt tulajdonítottak neki. A for, fari, fatus sum ’mondani, kimondani’ jelentésű igéből sok szó származott. Ha egy gyermek megszületett, bölcsője körül a Fata istennők álltak. A görögöknél a Moirák fonták, mérték és vágták az újszülött életét jelentő fonalat. Latin megfelelőjük „kimondták”, azaz meghatározták a csecsemő sorsát. A Fata jelentése ugyanis ’aki kimondta’. Amit kimondtak, az a fátum (← ’a kimondott’), mely általánosítva a ’végzet’, ’a meghatározott sors’ jelentést vett fel. A fanum eredeti jelentése ’a szavakkal megjelölt terület’, azaz szentély, templom. Ami ezen kívül van, az nem beavatott, nem áll az istenséggel kapcsolatban. Ezért a ma ismert profán (← pro-fanus ← pro + fanus ’a szentély előtti’) azt jelenti, hogy ’avatatlan’, nem isteni, hanem ’világi’, ’tiszteletlen’, ’durva’. Odi profanum vulgus, et arceo – mondja Horatius egyik versében: „Gyűlölöm a profán csőcseléket, és elhatárolódom tőle”. A fanum az alapja a fanatikus, fanatizál, fanatizmus szónak is, melyek jelentése 1. ’vakbuzgó’, 2. ’feltüzel, felkorbácsol’, 3. ’elvakultság ’. E három szó azt jelenti, hogy valakit az isten annyira megszáll, hogy elveszti a maga feletti uralmat. (Valószínűleg ebből származik több nyugati nyelvben a drukker megfelelője: a fan)
E szóból ered a forum, melyet általában’(piac)tér’ jelentésben ismernek, de éppen a ’szól, megszólal’ igéből való származása utal arra, hogy eredetileg a városállam közéleti, politikai helye volt, s nem a kereskedelemé. Itt folyt a politikai élet, itt szólaltak fel a politikai pártok szónokai, az állami tisztviselők, itt ülésezett a praetor, akinek elsőrendű feladata a peres ügyekben való ítélkezés. A forumnak azt a konkrét helyét, ahol a praetor ült, nevezték, iusnak. Innen ered a már a XII táblás törvényekből ismert kifejezés: in ius vocatio. Ennek eredeti jelentése ’a iusba hívás’, azaz a praetor elé idézés. Ebből keletkezett a magyar juss szó is. (Pl. „Ehhez jussom van!”)
A fórumon egy másik nevezetes hely volt comitium (← com + ire ’össze-, egybejönni’), itt tartották a comitiát, a népgyűlést. Eredetileg fedetlen volt, de később a rossz időjárás ellen befedték.
Itt, a fórumon volt a rostra, a szónoki emelvény is, mely a zsákmányolt hajóorrdíszítésről kapta nevét. (Az ókori tengeri ütközetekben egyik cél az volt, hogy az ellenséges hajó oldalát a rostrummal kilyukasszák, s így elsüllyesszék.)
A fari igéből származik a vallási és jogi alapvető fogalom: a fas, melynek eredeti jelentése ’kijelentés ’, ’amit az istenség kijelent’. Ebből adódóan született második jelentése ’isteni jog’. Ennek ellentéte a nefas, azaz ’vallási vétek’. Ebből eredően kétféle napot különböztettek meg a naptárban: dies fasti, dies nefasti: istennek tetsző, ill. nem tetsző napok. Az istennek tetsző napokon ítélkezhetett a praetor, szabad volt állami tevékenységet folytatni. Ezeket a napokat F betűvel jelölték a naptárban, erről kapta nevét a naptár (Fasti). (A kalendárium elnevezés később született meg a hónap első napjának, a Calendae-ből.)
Gyakran vetődik fel az a kérdés, mi a különbség az okos és intelligens ember között. Erre a latin szó etimológiája adja meg a választ. Ugyanis okos az, aki sok mindent tud, mert tanult és jó a memóriája. Ám az intelligencia nem függvénye a tanultságnak. Mindnyájan ismerünk kevés tudású, mégis intelligens embereket.
Az intelligens az intelligere szóból származik, melynek jelentése ’észrevesz, érzékel, megismer, felfog’. Az összetett szó első eleme az inter, mely közismerten ’között, közé’ jelentésű (1. internacionális, internet, interpol, interjú stb.). Második tagja a 1. ’kiválaszt, kiszemel’ 2. ’olvas’ jelentésű legere. Ezek szerint azt nevezhetjük intelligensnek, aki képes különbséget tenni, mert olyan ítéleterővel rendelkezik, hogy meg tudja különböztetni a fontosat a jelentéktelentől, a lényegest a lényegtelentől stb. Ehhez voltaképpen nem ismeretanyag kell. (Persze ha ez is van, annál jobb!)
(A latin nyelvet iskolai szinten tudók számára mondom, hogy a legere második ’olvas ’ jelentése onnan származik, hogy az ókorban a szavakat nem választották el szóközzel, tehát a nebulóknak valóban ki kellett válogatniuk a sorból az összetartozó, szót alkotó betűket.)
Ambíció, ezt a szót nap mint nap használjuk. Van pozitív és negatív jelentése is: Egyaránt jelent ’igyekvést’ és ’nagyravágyást’.
E szó az ambitio ’körbenjárás’-ból ered. (amb: ’körben’ + itio ’járás’ ← ire ’járni’). Ez a politikai szakszó a főhivatalokra pályázás alkalmával, a választásokat megelőzően született. Szokás volt, hogy bármilyen gazdag volt is a pályázó, legrongyosabb ruháját öltötte fel, s ebben ment a fórumra, hogy szavazatokat gyűjtsön a polgároktól. Nem hiányzott a polgár döntését előmozdító figyelmesség, az ajándék sem. Így járta körbe a fórumot a hivatalra pályázó. Mai jelentése csak halványan emlékeztet eredeti jelentésére. (A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az ambitus ’hivatali megvesztegetés’ is az ambire ige származéka.)
Az ókori görögök minden idegen nyelven beszélőt barbárnak tartottak, mert nyelvüket valami ilyen makogásnak hallották: bar bar bar bar. Ezt átvették a rómaiak is: barbarus formában. A szó idővel nemcsak idegent, hanem műveletlent, kulturálatlant is jelentett. Újabb jelentésváltozás állt be a császárkorban, amikor a római hadsereg tagjai (nemcsak a közlegények, hanem a tisztek is) túlnyomórészt germánok vagy más idegenek lettek. A vulgáris, vagyis köznyelvi, beszélt latinban ekkor ’katona’ jelentésűvé vált. Ez a barbarus idővel bravus alakra rövidült. Ebből lett az olaszban bravo, mely valami ilyesmit jelentett: ’derék, bátor, jó’, de így kiáltoztak a színházban, az operában is: bravo, bravissimo.
Később ez a bravo más jelentést is felvett. Olyan férfit jelentett, aki ’bátor’, s minden gazságra felbérelhető, azaz bérgyilkos. Észak-Olaszországban a 16. század folyamán alakult ki az a gyalázatos szokás, hogy a tehetős, gazdag urak az útjukban álló kisembereket (olykor a nagyokat is) eltetették láb alól. Ilyen bravo például Verdi Rigoletto c. operájában Parafucile.
Igen gazdag az agere 1. ’űz, hajt’ 2. ’ tesz, csinál, valamivel foglalkozik’ jelentésű ige szócsaládja is.
Az agilis ember tevékeny, az agens valamikor ügyvivőt jelentett. (Bessenyei egy ideig a bécsi udvarban az evangélikusok ügyeit képviselte ágensként.) Az agenda szó szerint teendőket, elintézendőket jelent, de az angol nyelv közvetítésével ma ’napirend’ értelemben használatos. Az agere ige gyakorító változata az agitare, sok jelentése közül a ’nógat, biztat, meggyőz’ jelentés került be nyelvünkbe.
Az agere ige másik töve az act-. Ebből is számos, ma is használt szó származik. Akció (← actio) voltaképen cselekvést jelent, így is használatos nyelvünkben. Ám manapság árleszállítással ösztönzött vásárlást/eladást is jelez. Az akta (← actus) ügyiratot jelent, de valójában ’elintézett’ (ügyek) a jelentése. Az aktív (← activus) embert ’serénynek, szorgalmasnak’ tartjuk, az aktivitás (← activitas) cselekvésre való képességet, kedvet jelent. Petőfi és Arany korában még aktornak (← actor) hívták a színészt, mint az ókorban. Az aktus (← actus) cselekedet, eljárás. Ebből továbbképzéssel származik az aktuális (← actualis) ’hatályos, időszerű’ szó.
Még tovább sorolhatnám a ma is használatos latin szavak, kifejezések sorát. Ám ennyi is elég, hogy bebizonyítsuk: valóban napjainkban is él, bár elfátyolozva, rangrejtve, az ókori latin műveltség.
A szerző nyugalmazott magyar–latin szakos középiskolai és óraadó egyetemi tanár
A cikksorozat a Vasárnapi Kisalföldben jelent meg
