Szerző: Mika Róbert
Emily Brontë viszonylag fiatalon, 30 éves korában halt meg. Versei mellett egy, a halála előtti évben megjelent, igazán izgalmas regényt is hagyott az utókorra. Az idők során a könyvből nem kevesebb mint négy mozifilmet készítettek, olyan nevekkel, mint Laurence Olivier, David Niven vagy Timothy Dalton.
Az Üvöltő szeleket már sokszor és sokféleképpen elemezték. Az általános vélemény minden esetben az volt, hogy az elementáris szenvedélyű karaktereket felsorakoztató történet, romantikus dráma meghatározó eleme a világirodalomnak.
Ám, ahogy azt barátom, Fűzfa Balázs is mondja, egy írásnak nem csak egy olvasata van. Ennek jegyében, rendhagyó módon, szeretnénk közkinccsé tenni a horror- és a fantasyirodalom egyik nagy alakja, Howard P. Lovecraft recenzióját a műről.
Regényként és rémtörténetként is egyedülálló Emily Brontë híres műve, az Üvöltő szelek (1847), a maga zord, széljárta yorkshire-i tájaival és kíméletlen, torz élettörténeteivel. Jóllehet alapvetően a szenvedélyes és egymással szembekerülő emberi érzelmeket állítja a középpontba a szerző, a hétköznapin túlmutató, kozmikus helyszín a mélyen spirituális rettegés hátteréül szolgál. Heathcliffre, az átformált byroni cselszövő-hősre anyátlan-apátlan kölyökként találnak rá az utcán, és kizárólag valamilyen érthetetlen halandzsanyelven beszél, mígnem befogadja a család, melyet végül romlásba dönt. Többször is utalás esik rá, hogy a furcsa, sötét bőrű kölyök nem emberi lény, hanem testet öltött ördög, a természetfeletti hangulatot pedig tovább erősíti az ágak verdeste ablakban megjelenő panaszos gyermekszellem. Heathcliff és Catherine Earnshaw között a földi szerelemnél erősebb és iszonytatóbb kötelék feszül. A lány halála után Heathcliff kétszer is megbolygatja a sírt, és egy olyan megfoghatatlan lény kísérti őt, mely nem lehet más, mint Catherine szelleme. A szellem egyre inkább az élete részévé válik, mígnem Heathcliff megérzi egyfajta misztikus újbóli eggyé válás közeledtét. Kijelenti, hogy rejtélyes változás vár rá, és immár táplálékot sem vesz magához. Éjjelente vagy odakünn sétál, vagy nyitva hagyja az ágya melletti ablakot. Mikor meghal, az ablakszárny kitárva csapkod az esőben, Heathcliff merev tekintetéből pedig földöntúli boldogság sugárzik. Eltemetik a sír mellé, melyet tizennyolc éven át látogatott, de a pásztorfiúk szerint esős időben még mindig Catherine-nel az oldalán sétálgat a sírkertben és a fenyéren. Arcuk némelykor ugyancsak feltűnik a Szeles Domb felső ablakában.
Miss Brontë hátborzongató rémmeséje nem a gótikus históriák puszta utánérzése, hanem az ismeretlennel szembesült ember rémült reakciójának zaklatott szavakba foglalása. E tekintetben az Üvöltő szelek egyfajta átmenetet képvisel az irodalomban, és egy új, józanabb irányzat megszületésének a hírnöke.
(Természetfeletti rettenet az irodalomban. VI. rész. Howard Phillips Lovecraft összes művei, második kötet. Szukits Kiadó, 2003. Fordította Galamb Zoltán)
