szocreál a táborban
(a papiruszportal.hu archívumából [2007])
Szerző: bookworm
Van valami diszkrét bája, de nem a burzsoáziáé Balázs Ágnes most megjelent kötetének, melyet a Móra Könyvkiadó gondozott, a Pöttyös könyvek sorozatba illeszkedik, s a tavaly megjelent Lufi és Szamóca folytatása. A Bibinek és a 3. b-nek ajánlott történet a 30-40-50 éve készült könyvek tematikáját követi, ha nem tudtam volna, mikor írta Balázs Ágnes, hát bizony bedőltem volna a szocreálos fordulatoknak, utalásoknak. A Lufi és a zűrös vakáció című regény ennek ellenére olvasmányos, de csak egyszer végigrágandó történet.
Lufi, alias Dalos Hanna a család egy szem gyereke, de édesanyja újra anyai örömök elé néz. Ezért Lufi a vakáció kitörésekor vándortáborba indul, nem egészen önszántából – Gizi néni, az ofő (osztálytanító) különös módon adja elő a dolgot, jelesül: „…kezdetben jobb, ha nem lábatlankodsz odahaza…” Ez persze egy kilencéves lánynak rosszul esik, hiszen nagyon várja az új jövevényt, de mit lehet tenni. Egy ekkora gyerek már elég értelmes ahhoz, hogy felfogja a események súlyát, egyébként az újból férjhez ment nagymama mindennap ott „lábatlankodik” Daloséknál. Szóval ha nem is kényszer-, de vándortábor a jutalma Lufinak. A könyv részletesen taglalja a vándortábor eseményeit: Tototo, a testnevelő tanár soros sportversenyét, az obligát kultúrműsort, a ki mit tud?-ot, a mindennapi kötelező segítséget (fürdőszoba-takarítás, konyhai munkák), de legfőképp a kis hatalmi harcokat a gyerekek között.
A történet főbb szereplőivel már az első oldalon megismerkedhet, aki az Balázs Ágnes első Lufi-történetet nem olvasta: Dalos Hanna mellett Szamóca a másik főszereplő. A fiú a tudóstípus megfelelője, szabad idejében állandóan olvas, ráadásul szemüveges. Ez utóbbi csak 30-40-50 éve adott okot a csúfolódásra, manapság már nem. Szamóca fülig szerelmes Lufiba, ezt a lányon kívül mindenki tudja. Hanna egyik legjobb barátjának tekinti a fiút, gondban-bajban hozzá fordul. Somfai Géza, a műkedvelő bűvész felbukkanásakor azonban Szamóca vesztésre áll az érzelmek területén, kerüli a lányt, hogy aztán – a szokásos fordulattal, megmentés – elnyerhesse a szívét. Pál Laura képviseli a negatív oldalt, a Kukucska ikrekkel. Nem tudjuk, miért, de Hannával és baráti körével rosszban vannak, mindent meg is tesznek azért, a csalást is beleértve, hogy felülkerekedhessenek.
A szereplők családjáról is kapunk egyfajta minimálleírást: Amerikába kitántorgott papa, a családját rettegésben tartó családfő, új apajelölt a láthatáron stb. A jelenség természetes, elég régóta van így, nem is e vonal a lényeges. Mondhatnánk elnagyoltnak is e leírásokat, bár nem ez a legfőbb gyengesége a könyvnek, hanem a karakterek kibontása. Dalos Hannáról még megtudunk ugyan ezt-azt, de a többiek abszolút kontúr nélküliek. Talán az egy Mészáros Emőke jellemzése, nyafogós természete találó, ám a többieké… Pál Laura mint főgonosz tűnik fel, bandavezér, aki úgy irányítja az ikreket, hogy becsületére válna egy-két szappanoperahősnek. A bosszú mindig ötletes: hol egy vödör víz zúdul Hanna nyakába, hol fagylalt a ruhájára és így tovább. Csak elítélendő tulajdonságai vannak, bosszúállásban, klikkszervezésben verhetetlen. A felnőttek közül sem ismerünk meg senkit, Gizi néni csak „úgy van”, holott tudjuk, hogy a tíz év alattiaknak milyen fontos a tanítónő személye. Tototo (Tóth Ottó) a testnevelők prototípusa kicsiben, a konyhás nénik viszont kedvesek.
Nem lenne gyerekekről, gyerekeknek szóló a könyv, ha állat nem szerepelne benne. Itt kutyát (lelkisegély-szolgálat), papagájt és jelzés szintjén aranyhörcsögöt vet be Balázs Ágnes. Akkor se lenne igazi gyerekkönyv, ha csak a beavatottaknak szóló rövidítés nem szerepelne: itt nagyon kimódolt: a háromtagú, Hanna vezette csapat a DALMÉTA HANTAMEMő (így, nagybetűkkel) büszke nevet viseli, de az egész kicsit erőltetett. Régen például Mókus őrs volt, a könyvben Tototo szerint uborkákról nevezik el a csapatokat, de a korral persze haladni kell. A történet tetőpontja, a kincstalálás visszaköszönő fordulat, ismerhetjük a didaktikus, de kiváló orosz gyerekfilmekből is, sok könyvből. A legzavaróbb a zászlófelvonás: jó pár éve nincs már úttörőtábor, úttörő-, kisdobosnyakkendővel, zászlólevonással. Gyerekkoromban azon szerencsések közé tartoztam, akik Artekba mehettek, én rögtön egy hónapra. Ott aztán volt pionyíroskodás! 40 fok melegben reggel-este hallgattuk a mozgalmi dalokat, a beszédeket ájulásig, kibúvó csak a rosszullét lehetett, abban pedig mi nem szűkölködtünk.
A kötet beleillik a régi Pöttyös könyvek sorozatába, új keletű voltát a mai, bár kisszámú szófordulat bizonyítja. A mondatok gördülékenyek, a legtöbb fejezet végén tanulságnak is felfogható, pontokba szedett lista van. A fekete-fehér illusztrációkat Békés Rozi készítette. A szöveggondozás kiváló, helyesírási hiba nem zavarja az olvasást.
