a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: káposztaföldy
A Cartaphilus Kiadó a könyvhétre egy szeretnivaló kötetet jelentetett meg: a Kecskemesék egy, a mesékben elhanyagolt állatra irányítja a figyelmet. A kecskékhez való viszonyom ellentmondásos, a szerző és az illusztrátor viszont fenntartások nélkül a kedvenceim közé tartozik.
„Szóval kötelesség híján a kecskénk lassan elkanászosodott”
Nem csak az ökör következetes
Gyerekkorom meghatározó élményei közé tartozik, hogy számos állattal közeli barátságba vagy konfliktusba keveredtem. A kecskét gidaként az első, felnőve a második csoportba sorolnám. A születése után rögtön csetlő-botló, bukdácsoló, kis szakállkájával mekegető állatot nem lehet nem szeretni. Hamarosan azonban szenvedélyes és következetes ellenféllé cseperedik – aki nem ismer sem istent, sem embert, sem játék- és egyéb szabályokat. Tántoríthatatlanul követi nem túl éles eszét, és válogatás nélkül lerág mindent, ami lerágható.
Kiskoromban sokszor olvastam Bálint Ágnes könyvét: A szitakötők szigetén Reich Károly rajzaival a szerethető állatokhoz vitte közelebb a kecskét (Móra, 1969). Giduci a csengőjével és az állandó öklelhetnékjével belopta magát a gyerekszívekbe. És ugye, ott van még az a kacska is, aki mindig remekel.
Családunk első igazi otthona viszont „áldozatul esett” a kecskéknek. A kertvárosi övezetben mintegy 200 négyszögölön negyven kecskét tartó szomszéd igencsak megutáltatta velem ezt az állatfajt, pedig erről a kecskék alig tehettek. ők csupán következetesen átjöttek a kerítésen – átugrották vagy ledöntötték –, s mindent megettek, mint a jó indiánok. Végül bedobtuk a törülközőt, elköltöztünk.
Kecskét mesébe?
Ezek után kíváncsi voltam, milyen történeteket farag Kányádi Sándor erről a hátrányos helyzetű állatról. Verseit akkor szerettem meg igazán, amikor a nyolcvanas évek második felében Illyés Kinga előadásában lemezről hallottam. Nem sokkal később, egy író-olvasó találkozó után készséggel válaszolt a kérdéseinkre, akkor még egy fénymásolt iskolai újságot szerkesztettem. Közvetlensége, humanizmusa, derűs bölcsessége lefegyverző.
És az életszeretete is. Nagyon jól tudja, milyenek a kecskék, hiszen székely földművescsaládból származik. A könyvecske főszereplőjét sokszor eltángálják, hiszen fölborítja a tejescsuprot, lerágja a rügyeket, megdézsmálja a káposztaföldeket vagy csak föl akarja öklelni a szúnyogot. Közben folyamatosan mozog a rágó- és rúgóberendezése, amivel kihívja maga ellen – a menyecskét. És a macskát és a szöcskét és a fecskét. A kecske pedig majd minden történetben elkanászosodik.
Kányádi kedves meséit a szereplők nevében rejlő játékossággal is megfejeli. Ehhez nagyon ért, a leghétköznapibb momentumokat is olyan nyelvi leleménnyel képes továbbadni, hogy az ő előadásában talán még a politika hírei is fogyaszthatók lennének. És nem tud kibújni a bőréből: a kötet végére beillesztett két kecskeverset is. Szinte már megint megszerettem a kecskéket…
A kecskéknek is lehet csíkos zoknija
A könyvet Szegedi Katalin akril és kollázs technikával készült illusztrációi díszítik. A múlt héten nyílt kiállításán (Újlipótvárosi Klub Galéria) elmondta, hogy nagyon kedveli a kecskéket, öntörvényű, bolond állatnak tartja őket. Új oldaláról ismertem meg a grafikust: a korábbi könyveiben szinte csak királylányokat, régmúlt időkbeli történeteket rajzolt, azonban a Kányádi-meséknek nem tudott ellenállni. Végtelenül finom humorral oldotta meg a számára szerintem egyáltalán nem idegen feladatot. Aki látta már a kiállítást, tudja, hogy a madártolltól a csipkén keresztül a bútorszövetig mennyi mindent fölhasznál képeihez. Az épp megszületett kecskegidák a csipkés pólyában és a többi, humoros illusztráció szervesen (szarvosan) egészíti ki Kányádi nyelvi játékait.
A Cartaphilus Kiadó könyvében egy ritka-ritkán kedves állat és környezete bájos-humoros történeteit, életképeit olvashatjuk egy nagyszerű költő tollából, hasonlóan humoros-szellemes illusztrációk kerítésében. Úgy tűnik, idén több gyerekkönyv is bizonyítja: nincs szükség okvetlen lézerkardra egy-egy jó mese születéséhez. A Cartaphilusé is ezek közé tartozik, igazi szép csapatmunka.
Kányádi Sándor
1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye). A világháború alatt Székelyudvarhelyen jár református kollégiumba, majd a római katolikus főgimnáziumba, 1946-tól 1950-ig pedig fémipari középiskolába.
1950-ben a bukaresti Ifjúmunkás című lap közölte első versét. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerezte magyar irodalom szakos tanári diplomát. 1955-ben adták ki első verseskötetét: Virágzik a cseresznyefa.
1960-tól 1990-ig a kolozsvári Napsugár gyermeklap szerkesztője volt.
1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kap útlevelet, ezért kilépett a Román Írószövetségből. Egy ideig álnéven írt: Kónya Gábor.
Díjak, elismerések (rostált)
1971 – A Romániai Írószövetség Díja (Fától fáig)
1986 – Déry Tibor-díj
1989 – az év könyve (Sörény és koponya) és az év hanglemeze díj (Vannak vidékek nagylemez)
1990 – a Castren Társaság díja (Helsinki)
1993 – Kossuth-díj
1994 – Herder-díj (Bécs)
1998 – Magyar Örökség-díj
2000 – a CET millenniumi díja
2002 – a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíja
2004 – A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal
Kányádi Sándor: Kecskemesék
Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2005
Kötött, A/5, 48 oldal
Felelős kiadó Szász Zsolt
Illusztrálta Szegedi Katalin
A könyvet tervezte Oszoli Judit
Képfeldolgozás Koryürek Ágnes
Nyomta Pauker Nyomdaipari Kft.
Comment on “Állati elmék – Kányádi Sándor: Kecskemesék”