a papiruszportal.hu archívumából [2017]
Szerző: Lehotka Ildikó
Kocsis Zoltán emlékének szentelte Lawrence Foster a Nemzeti Filharmonikusok március 9-i hangversenyének programon kívüli darabját. Foster, aki nem először állt az együttes élén, néhány megható szóval megemlékezett Kocsisról, zenészi nagyságáról. Samuel Barber Adagióját játszották a zenekar vonósai gyönyörűen, szívbe markolóan.
A hivatalos műsor Mozart, és Dvořák egy-egy szimfóniáját, és Haydn csellóversenyét kínálta, a szólista Várdai István volt. Egészen kivételes minőségű koncertet hallhattunk.
Szokatlan módon szimfóniával kezdődött a koncert, Mozart menüett nélküli Párizsi szimfóniájával. A darabot Mozart 22 éves korában írta, a Concerts Spirituels számára. A mű sikert aratott – Mozart a franciák kedvében járt; a két szélső tételt unisono (coup d’achet) zenei anyaggal indította. A lassú tételt Mozart újra írta, a zenekar impresszáriója szerint túl hosszú, és túl sok moduláció van benne. Mozart Párizsban találkozott először a klarinéttal, a hangszer a kedvencévé vált.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában könnyed nyitó tételt hallottunk, annak ellenére, hogy a vonós szekció mérete általában kisebb a Haydn- és Mozart-művek előadásakor (6 bőgőt láttunk a színpadon). Nagyon szép volt a lassú tétel, a záró Allegro pezsgett. „Hogy sikere lesz-e, nem tudom – őszintén szólva nem nagyon érdekel; végül kiknek nem tetszik majd? Azért a néhány tehetséges franciáért, aki ott lesz, jótállok, nekik tetszeni fog; ami az ostobákat illeti – nem érzem nagy szerencsétlenségnek, ha ezeknek nem tetszik.” – írta Mozart egyik levelében. A Müpa-beli koncerten sikere volt az előadásnak, a művet már régen a szívébe zárta a közönség.
Haydn D-dúr csellóversenye az egyik leggyakrabban játszott, a hangszerre készült darab. Haydn versenyművei közül sok elveszett, a fellelhetők közül is csak néhány, a két csellóverseny és két zongoraverseny szólal meg a koncerteket. Ezúttal Várdai István volt a szólista, fantasztikus, friss előadást hallhattunk. Várdai csodálatosan muzsikált, a nyitó tétel és az Adagio éneklő szakaszai eszményi hangzást hoztak a terembe. A 6/8-os rondó karakterei remekül sorjáztak, életvidám, játékos, könnyed előadást kaptunk. A zenekar mindenben Várdai partnere volt, emlékezetes marad a közös játék. Várdai egy Bach-szvit-tétellel köszönte meg a zúgó tapsot.
Dvořák VIII., utolsó előtti szimfóniája (G-dúr, Op. 88.) a hagyományos négytételes rendben és tételtípusokkal íródott. Bár a mű kissé háttérbe szorul – az Újvilág-szimfónia igazi közönségsiker – érdemes műsorra tűzni. A koncerten csodálatos pillanatokkal szólalt meg a mű; már a nyitó taktusok csodálatosak voltak, a rezesek később nagyszerűek. Gyönyörű hangulatfestésekkel haladt előre a tétel, lélegzett a mű az előadás során. Izgalmas volt a III. tétel keringőjellegű dallama, és a népies íz, a finálé, erőtől duzzadt. A nosztalgikus életérzés kifejezése mind a nyitó, mind a scherzotételben remek módon jelent meg. Forster tempókezelése, a szólamarányok, az apró zenei megoldások, a dinamika, a csúcspontokra való rávezetés kivételes minőségűvé tette az előadást. Sokáig emlékezetes marad az este.
Comments on “Foster, Várdai és a Nemzeti Filharmonikusok”