Szent Miklós aranya
a papiruszportal.hu archívumából [2004]
Szerző: PP
Nem volt egyszerű gyerekfejjel összehozni a Mikulás bácsit a Télapóval. Hívő katolikus édesanyám mindig Télapót emlegetett, amit többen kijavítottak Mikulásra. Bevallom, én a Télapót favorizáltam, egyszerűen azért, mert ezt a szót értettem. Végül is a gyermekeknek mindegy, hogy a Mikulás, Télapó, Sante Klass (a holland gyerekek nevezték így el) vagy a finn Joulupukki hozza az Északi-sarkról, az orosz hómezőkről, Alaszkából vagy Kis-Ázsiából az ajándékokat, a lényeg marad: ajándékait és jó tanácsait izgatottan várják.
Kiss Viktória: Hulló hóban
Szent Miklós a hulló hóban
puttonyával körbe jár,
s bekopogtat minden házba,
minden kisgyereket megtalál.
Fehérség a puszta tájon
s minden csupa rónaság,
csak Télapó jön, hosszú,
hosszú szánkaján.
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család fiaként. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, kisgyermekként árvaságra jutott. A szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált. A zarándokútról visszafelé betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották.
52 évig volt püspök. Szeretete, gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nemcsak püspöküknek, hanem vezetőjüknek is tartották. Egyszerűen élt. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembekerült az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták!
Esténként órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Az egyik megtörtént esetből szövődött a legenda.
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott családjának. Három, férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és a másik kettő férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. A harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelyre száradni, és az arany beleesett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni – mivel mindig télen történtek a csodák –, hogy a hóborította Taurus-hegyről maga Tél Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranypénz közt volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő!
De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte Noel Babának (Ajándékozó Apa). Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
Gazdag Erzsi: Megjött a Télapó
Szánon jött. A hegyeken
fenyők búcsúztatták.
Zsákját tükrös hegyi tón
vízilányok varrták.
Medvék mézet gyűjtöttek
nyár derekán néki.
S egy kosárban áfonyát
küldött az ősz néni.
Piros szemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.
Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd,
dúskálhatsz a jóban.
Jiri Wolker: Mikulás napján
Mikulás van, teljesül a kívánság
utazom haza a gyorsvonattal,
szememmel szelem a tájat mint a sűrű tejeskását,
melyet cukorral s fahéjjal beszórtak teljesen,
újságról, villamosról, utcákról megfeledkezem
a szürke kupéban,
az emberek közt, kik elutaznak vagy megérkeznek,
hogy szívüknek igaza legyen.
A szent estén
vonatunk ablakba tett cipőcske lett.
Mikulás bácsi, ide is jöjj, ne feledd,
hogy e nyugtalan gyerekek is sokat várnak tőled.
ők útjaikkal át akarják ölelni a földet,
és szándékaikkal az eget.
A hit szavait mondd nekik, s lelj vigasztalni szót,
s kérlek, tegyél piros almát és arany diót
ebbe a Prága-Bohumin vonatba,
s az egész világ vonatába.
Weöres Sándor: Suttog a fenyves
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.
Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
húzza-rázza hűsszellő.
Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő
Mikszáth Kálmán: A Mikulás bácsi
Bácsi bizony, de kinek? Mert a Mikulás úr nem ismer tréfát és nagy megkülönböztetéseket tesz a gyermekek között. Igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre s haragos a másikra. Mikulás bácsit szentnek festik a képeken. Glória is van a feje körül, és majdnem olyan nagy a szakálla, mint magának az Istenkének. Nagy mennyei bot van a markában, amely ma ugyancsak vékony fegyver lenne, mióta a Chassepot-puskák fel vannak találva. Hogy csacsin lovagol, az akkori idők divatja. Ha Mikulás bácsi ma állandóan köztünk laknék, amilyen gazdag embert játszik a sok ajándékaival, bizonyosan ekvipázst tartana, s azt a halvány csacsit, amin ül, kineveztetné valahová – fogalmazónak. Mert ő, akárhogy hímezzük-hámozzuk is a dolgot, nem egyéb, mint kém, közönséges kém, akit karácsony előtt, mielőtt szétküldené ajándékait Jézuska a gyermekek között, leküldi a földre, hogy tudja meg, szimatolja ki, ki viseli magát jól, ki szófogadatlan és ki engedelmes? Van a köpönyege alatt egy jegyzék-naptár (kapható Légárdy testvéreknél, ára 1 frt 20kr.), abba belejegyez, amit lát, hall, észrevesz, az apa, mama jóakaratú mentegetése nem ér semmit, mert a Mikulás ravasz ember, még a cselédeket is kikérdezi. Sőt aztán az oktalan állatokat, a madarakat is, a füveket: neki ezek is felelgetnek, mert hát akármilyen, de mégiscsak szent ő és tekintélyes nagy szakálla van. Azért van Jézuska olyan kitűnően informálva mindenről. És ez már úgy is lesz addig mindig, míg csak Thaisz Lexi bácsi meg nem hal. Mert ez esetben, mint bizonyos forrásból értesülünk, Mikulás úr van kiszemelve budapesti rendőrkapitánynak. S ha egyszer az lesz, ő sem fog tudni semmit, mert az újságírók megzavarják a fejét.
…Eddig is azonban másrészről nagy a gyanú – s erre még eddig rá nem jött senki –, hogy Mikulás úr nem olyan szemes és lelkiismeretes szent, aminőnek tudják. Nekem legalább sokszor megfordul a fejemben az az eshetőség, hogy hátha az igazi Mikulás otthon heverész a mennyekben, valami paradicsomi fa alatt csibukozva, s holmi ál-Mikulásokat küldözget szét maga helyett. Mert nagyon furcsa az, hogy mikor a kis Emike Miklós estjén bekukucskált az ablakon a mamácska szobájába, egy szakasztott olyan embert látott, mint a Mikulás. Rettenetes nagy szakálla volt és nagy bajusza, de a mellénye meg a nadrágja éppen olyan volt, mint a papáé. A Mikulás, aki toalett-tükör előtt állt, és a mamácska éppen akkor adta fel fejére az aranyos püspöki süveget. Csillagos palástja ott hevert a széken, s játékszerei oda voltak hányva a padlóra.
Soha annyi fényességet, annyi tömérdek kincset, mint ott akkor… Hanem hát csak nagyon furcsa dolog az, hogy a mama éppenséggel nem félt tőle – sőt még ő is öltöztette. Jaj, ha a papa megtudná, hogy az ő nadrágját és mellényét húzta fel!
Hátha még azt tudná meg, hogy a mama szobájában vetkőzött! Mert a Mikulás is csak férfi – ha szent is. De ez mind csak semmi. Azt a ködöt, ami a Mikulás kiléte és foglalkozása körül lebeg, még jobban neveli a következő eset. A sarki boltosék Klárikája meg a mi kis Juditunk jó barátnék. Hol Klárika jön el hozzánk uzsonnára, hol a mi Juditunk megy oda. Néha, mikor a boltos bácsinak, kit különben „Fekete Kutyá”-nak hínak az utcánkban, jó kedve van, beereszti a picinyeket a boltba. Abban a boltban pedig vannak játékszerek is. Tömérdek szép dolog egy rakáson, s most karácsony előtt még szaporodott is. Van ott katona, ló, puska, kard, kis ház, vasút, apró edények, valóságos tündérország az ott együtt. De semmi sem tetszett annyira Juditnak, mint egy picike bábu; szép kék szemecskéi voltak, gyönyörű fehér haja, mint a kender, hát még a ruhája milyen szép fekete szövetből. Otthon is emlegette. A mama így szólt:
– Kár, hogy nincs egy mustra a ruhájából, ha már olyan nagyon megtetszett… olyan ruhákat varrnék a bábuidnak. Judit, mikor beosonhatott Klárikával a boltba, a kis ollócskával észrevétlenül mustrát nyírt a bábu ruhájából – s odaadta aztán otthon a mamának.
…Egy szó, mint száz, azon a csodálatos estén, mikor a Mikulás megjelent rettenetes nagy botjával, görnyedezve az öregség súlya alatt, s egy ősz szakállú szolga hozta utána az ajándékokat, előbb megfenyegette vesszős seprőjével mind a gyerekeket, s azután hátraszólt a szolgájához durván:
– Noé!
– Placeat! – mondá Noé.
– Add ide a fekete ruhás bábut!
Átadta a bábut és a Mikulás odanyújtotta azt Juditnak. Judit, amint jól megnézte, észrevette rajta, hogy a ruhájából egy kis darabka el van nyírva. Ugyanaz a bábu volt, amelyet a boltban láttak. A gyerekek tanácsot ültek s kisütötték, hogy mégis lehetetlen hát, hogy Mikulás égből hozná ajándékait: ott veszi ő is, ahol a többi ember, a piacon vagy a boltokban. Judit ravasz kis gyermek, elment másnap a boltosékhoz, és közönyös hangon kérdezte a bácsitól:
– Nem emlékszik-e, ki vette meg a fekete ruhás babát?
– De bizony emlékszem. A Laci bácsi.
– A Laci bácsi? – kiáltott fel Judit csodálkozva. – A Laci bácsi, a papa barátja, aki hozzánk jár? Hát az volna a Mikulás? Lehetetlen, lehetetlen, hiszen az vékony fiatalember… No, itt valami nagy csalás van a dologban.
Főzik, találgatják, de bizony nem könnyű keresztüllátni a szövevényes történeten. Aztán úgyis elfoglalja csakhamar egyéb az elméjüket. Jön a fehér karácsony, jön maga a Jézuska. Az háttérbe szorít mindent, de mindent. Még talán a disznópörkölés sem elég érdekes most. Ki törődnék Mikulás dolgaival? Majd ki fogják találni máskor. Ki ám – csakhogy akkor már nem fognak örülni neki, sem nem fognak rá neheztelni. Adja isten, hogy nagyon sokáig ki ne találják.
Sarkady Sándor: Télapó
Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.
ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földől
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog –
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó –
Siess jobban
Télapó!
Külön köszönet az amatőrirodalom nevű lista tagjainak, akik szorgos munkával lehetővé tették a cikk anyagainak összegyűjtését.
