a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Varga Balázs
Jaroslav Hašek leghíresebb regénye a Švejk – egy derék katona kalandjai a világháborúban”, melynek főhőse egy látszólag – és hivatalosan is – bolond katona, aki azonban mindenkinél bölcsebben éli túl az első világháborút, és kalandjai révén épp ennek értelmetlenségére mutat rá. Nem kevésbé kalandos a szerző élete sem, ezért nem meglepő, hogy a derék katona történetei sok önéletrajzi elemet tartalmaznak.
Hašek szereplői bőrébe bújva meséli el nekünk sorsát, és megismertet olyan emberekkel, akikkel hús-vér mivoltukban ő maga is találkozott. Mert létezett bizony Lukáš főhadnagy, Biegler hadapród, Vanĕk őrmester, de még Katz tábori lelkész is. A könyvben önmagukért beszélnek, Hašek szinte alig szólal meg, akkor is tárgyilagosan közöl, nem reflektál. Nem is írja le szereplőit, csak beszélteti őket, illetve levelezésüket tárja elénk.
Egyetlen hosszabb, egybefüggő szerzői szöveg található a regényben – a tábori mise celebrálása kapcsán Hašek leírja az egész mű mondanivalóját: a háború – minden háború! – embertelenségét, a mészárlás értelmetlenségét.
„Mint a marhák, úgy mentek az emberek egész Európából a vágóhídra, ahová mészáros-császárokon, királyokon, elnökökön s más hatalmasságokon és hadvezéreken kívül az összes felekezetek papjai is terelték őket.”
Ebben a közegben „Nincsenek hősök, csak vágóhídra terelt marhák vannak, a vezérkarokban pedig mészárosok.”
Ezt már – jóval később – Marek önkéntes jegyzi meg, aki Hašek filozofáló, reflektáló, intellektuális énje, álláspontjának magabiztos, cinikus, távolságtartó szószólója. ő egészíti ki Švejket, aki ellenez minden elvonatkoztatást és filozófiát, csak a mindennapi élet kézzelfogható tapasztalataiból építi fel a maga bölcsességét. Minden élethelyzetről eszébe jut egy régi történet, amelyet meg is oszt a környezetével, függetlenül attól, hogy érdekli-e őket, sőt, esetenként az őrületbe kergetve az áldozatot (mint például a vontatandó mozdony számát elfelejtő vasutasról szóló, szinte végtelen elbeszélésével Nasáklo őrmestert). A példázat mindig pontos, mindig megtudjuk, mikor és hol történt az eset. Mégis, amennyire egzakt az előadás módja, annyira banálisak a témák, és ez adja a szatirikus humor alapját.
A szatirikus kontraszt néhány fejezetcím révén alapvetően meghatározza a regény alaphangját: a főhős budĕjovicei eltévedése „anabázissá” nemesül, Odüsszeusz és Aeneas hosszú és keserves bolyongásához lesz hasonlóvá – legalábbis névleg. Másrészről a zajló világháború, amely emberek millióinak életébe kerül, és átrendezi egész Közép-Európa térképét, nem más, mint „dicsőséges csihi-puhi”. Az ember az érték, és minden, ami személyesen rá vonatkozik, nemes; a háború viszont az értékes emberi lények értelmetlen pusztítása, nemtelen, alávaló, mint egy kocsmai verekedés. Nagyon jól szemlélteti ezt az értékrendet egy megható jelenet, amikor Švejk Királyhidán búcsúzkodik heves vérmérsékletű öreg cimborájától, Vodièka árkásztól: „…– Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a »Kehely«-ben, a Bojištĕn.” S miután megtárgyalják, milyen sört mérnek, és várható-e valamilyen rumli, az öreg árkász elfogadja a meghívást: „Hát akkor a háború után, este hat órakor.”
őrült és kiszámíthatatlan világ ez, és a helyzet egyre romlik, ahogy Švejk közeledik a fronthoz (ahová azonban Hašek korai halála miatt sosem ér el). Egyre több fura figurát találunk a környezetében, mint például az okkultista szakácsot vagy a telhetetlen hasú Balount, Lukaš főhadnagy új tisztiszolgáját. Švejk cselekedetei azonban egyre több értelmet nyernek, és meglátjuk, hogy az elmebetegség csak védekező reflex, a túlélés eszköze. Egyre többször veti le ezt az álarcát, amikor tudja, hogy nyíltan beszélhet, és ekkor józan tanácsokat ad a nála bizonytalanabbaknak. De mihelyt „ellenséget” sejt, ösztönösen újra felveszi jóságos, bárgyú mosolyát és együgyű őszinteségét, amely annyi csávából kihúzta már. Tudatos stratégia révén ússza meg a komolyabb büntetéseket, és teszi nevetségessé vagy épp tehetetlenné feletteseit. Legnagyobb fegyvere, hogy mindig parancsot teljesít, következetesen, de épp ezzel mutat rá e parancsok visszásságára. Nemegyszer fordul elő, hogy ő vezeti azokat, akiknek hivatali vagy katonai kötelességük lenne őt vezetni: részeg kísérői élén maga jelentkezik – a szintén illuminált – Katz tábori lelkésznél, a píseki rendőrparancsnokságra pedig – ahol kémgyanúsként hallgatják ki – a bilinccsel hozzáláncolt csendőrt vonszolja magával.
*
A bohém, anarchista (később kommunista) Hašek sosem volt képes a „rendes” életre, mindig vonzotta a kaland, a szabad és felelőtlen lét. Lehetett volna tisztes polgár, banktisztviselőként dolgozott, ám ezt hamar megunta, és vándorútra indult hazájában, majd a Monarchiában (többször járt Magyarországon is). Visszatérése után a bank már nem alkalmazta, ekkor kezdődött bohém élete. Újságcikkekkel kereste kenyerét, de ez a pénz kezdetben nem volt elég a létfenntartásra sem: barátainál lakott, időnként éhezett is. Alaposan megismerhette a prágai kocsmák világát, amely durva, vaskos mása volt csak a korabeli Párizs éjszakai életének.
Első kézből ismerte az elmegyógyintézetek világát is, és kémgyanúsként is kivizsgálták. 1911-ben egy éjszaka öngyilkossági szándékot tettetve sétált a Károly hídon, aminek következtében több napig volt diliházban. A háború kitörése utáni napokban pedig kozáknak öltözve, orosz néven jelentkezett be egy szállodába, ennek köszönhetően több napig kémkedéssel gyanúsították, mire a nyomozó szervek megállapították kilétét.
Mindeközben számos más módon próbált pénzt keresni – és ezek a motívumok már ismerősek lehetnek a Švejk olvasójának: dolgozott egy drogista segédjeként, míg fel nem robbantott egy benzineshordót. Később, hogy feleségül vehesse kedvesét, Jarmila Mayerová kisasszonyt, tisztesebb állás után nézett. Így lett az Állatok Világa című tudományos folyóirat szerkesztője. Marek önkéntestől megtudhatjuk, hogyan hatott rá a nyomasztóan unalmas légkör – nem csoda, hogy hamar elbocsátották. Állattani ismereteit azonban később kamatoztatni tudta: korcs kutyákat adott el hamisított törzskönyvvel, csakúgy, mint főhőse – hivatalosan a felesége nevén működő „Kinológiai Intézet” keretén belül.
A világháborút is saját bőrén tapasztalta meg az író: szolgálatát 1915-ben kezdte a Èeské Budĕjovice-i 91. gyalogezrednél (Švejk „anabázisának” színhelyén, pontosan annál a hadtestnél, ahol majd a főhős is szolgál), a felkészülési tábor pedig Bruck an der Leitha közelében volt. Talán nem meglepő, hogy Hašek századának hadnagyát Lukášnak hívták. Az író figyelmét már ekkor felkeltette a hadnagy tisztiszolgája, egy Strašlipka nevű cseh parasztfiú, akinek furfangosságából, humorából és adomázó stílusából sokat merített a derék katona megformálásakor.
A mű nyelvezete egyébként sok igaztalan kritikát váltott ki. Azzal támadták Hašeket – aki amúgy sosem használt trágár szavakat élőbeszédben –, hogy a helyenként vaskos szóhasználat nem illik egy irodalmi műhöz. Az író ezt azzal utasította vissza, hogy a szereplők (katonák, átlagemberek) mindennapos köznyelvét mutatta be, olyannak, amilyen. A katona a parancsszavakon kívül bizony egyszerűen, sőt alpári módon beszél. A hátországban című első részhez írt Utószóban így védekezik Hašek: „Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud. […] Ha esetleg valami erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogyan elhangzott.”
*
Ma már nem szorul védekezésre a szerző. A regény világsiker, Švejk figurája fogalommá vált, és hatással volt a világirodalomra is: Joseph Heller saját állítása szerint nem írta volna meg A 22-es csapdáját, ha nem olvasta volna e művet. Született a regényből film és bábjátéksorozat, de még opera is. Könyv formájában pedig számos nyelven sok kiadást megért, a szerző barátja, Josef Lada elválaszthatatlan illusztrációival gazdagítva.
Irodalom
HAŠEK, Jaroslav, Švejk, Bp., Ciceró, é. n.
DOBOSSY László, Hašek, Bp., Gondolat, 1963.
DOBOSSY László, Hašek világa, Európa Könyvkiadó, Bp., 1970.
