A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Énekkarának koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó
Figyelemre méltó, mi több, különleges programot kínált a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara a Müpában, a Zene Világnapja előestéjén. Mindössze két olyan nagyszerű, az 1910-es évek elejéről származó orosz művet állítottak párhuzamba, amelyek bár zenei nyelvükben gyökeresen eltérnek, de szerzők gyermekkori élményei – a szentpétervári és novgorodi harangszók, valamint a népi vásárok forgataga – közös tőről fakadnak.
A Lehel bérlet nyitó előadásaként az est első részében Igor Sztravinskij Petruska című balettzenéje (vagy a címlap szerint Burleszk négy jelenetben) csendült fel, az 1947-es verzióban. (Az eredeti mű készült 1911-ben, az 1947-es hangszerelése kissé redukált.) A darab kedvelt, és inkább szólal meg koncerttermekben, mint látható-hallható balett-előadásban a groteszk, humoros, de ívelt dallamot (Balerina) is tartalmazó zene. Ritmikai-harmóniai szempontból, és a négy főszereplő – Petruska, a Mór, a Balerona és a Varázsló – jellegzetes dallamaiból is izgalmas, változatos művet komponált Sztravinszkij, amely minden pillanatával megragadja a hallgató figyelmét. Érdemes megkeresni a Nurejev által életre keltett Petruska balettfelvételét a legnagyobb közösségi megosztó csatornán. Ne csoda, hogy a bemutatón a párizsi közönség elbűvölve hallgatta a számukra egzotikus darabot.
A négytételes darab megszólaltatása komoly technikai és ritmikai kihívások elé állítja az apparátust. Ki kell emelni a poliritmikai kavalkádot, amely mozgalmassá, szinte kiszámíthatatlanná, és ettől igencsak különlegessé vált az együttes előadásában. A zenekar Héja Domonkos határozott, precíz intenciói nyomán plasztikusan jelenítette meg a vásár hangulatát. Az izgalmas ritmika, tele ütemváltásokkal precízen, de mégsem gépiesen vonult végig a darabon. Külön dicséret illeti a fafúvós szekciót, a fuvolaszólók pontossága, a klarinétok ironikus és groteszk tónusai hűen adták vissza a szerencsétlen sorsú szalmabábu, Petruska tragikomédiáját, a Balerina kacérságát. A zenekar zenei szövete ahol kellett, áttetsző volt, a hangsúlyok élesek, a finomabb belső szólamok jól érvényesültek. A zongoraszólam virtuóz, perkusszív jellege szintén az előadás fényét emelte (az Orosz tánc mixtúrái például).
A szünet után Szergej Rachmanyinov A harangok (op. 35) című darabja következett. Műfaját tekintve a kantáta és a kórusszimfónia megnevezés is olvasható, de maga a szerző a Poéma szoprán-, tenor- és baritonszólóra, kórusra és zenekarra megjelölést használta. A librettó Edgar Allan Poe verse nyomán Balmont fordításában és átköltésében készült. A mű csodálatos, megrendítő, egészen más témájú, bár az élet és a halál kérdéseit feszegeti. A Petruska csak játék, mese, A harangok a való élet szép és keserű eseményeit mutatja be. Aki a rachmanyinovi túlcsorduló dallamokat várja, csak ritkán kapja ezt meg. A tétel középpontjának a harmadik tételt kaphatjuk, itt a kórus szerepe, hangzása elvitathatatlan.
A mű megszólaltatása igazi ünnep, ritkán hallható remekmű, emlékeim szerint az NFZ-től hallhattuk utoljára https://papiruszportal.hu/2024/02/17/szimfonia-versenymu-kantata/. Héja Domonkos értő módon nyúlt a késő romantikus, dús hangszerelésű partitúrához. A hallgató megkapta a tételek zenei anyagának szépségét, kifejezőerejét, no és a szöveg atmoszféráját, bele tudott helyezkedni a műbe.
A Magyar Rádió Énekkara monumentális vagy éppen csak hallható hangzással támasztotta alá a tételeket. Az első, ezüst száncsengőket idéző tételben (Allegro ma non tanto) a zenekar könnyedén csillogott, Fekete Attila tenorja sajnos alig hallatszott az második emeleten. A második tétel (Lento) az arany esküvői harangokat idézte. A visszafogott tempójú tétel lassú, áradó melankóliája bársonyos vonóshangzással szólalt meg, Molnár Ágnes éneklése kellemesen szólt. A harmadik tétel (Presto) a vészharangok) félelmetes, démoni scherzója hozta el az mű és az est drámai csúcspontját: a kórus artikulációja és a rézfúvósok fenyegető belépései szuggesztív erőt mutattak.
A záró, gyászos negyedik tételt (Lento lugubre) záró himnikus percek méltó módon zárták az estet. A szólista, Avtandil Kaspeli hangja igazi szláv basszus, a hangerő tökéletes, de zenei szempontból hiányoltam a pianókat. A zenekar hangzása nagyszerű volt, a hangszerszólók is szépek, az énekkar teljesítménye, különösen az elementáris fortékat mutató szakaszok – lenyűgözte a hallgatóságot. Pontosan léptek be a szólamok, nem szólt ki egyetlen hang sem.
Kivételes koncertet hallhatott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége, remek műsorválasztással, darabokkal, várjuk a következő előadásokat.
Müpa, 2026. szeptember 30.
Sztravinszkij: Petruska – balettzene
Rachmanyinov: Harangok
Vezényelt: Héja Domonkos
Közreműködött:
Molnár Ágnes szoprán
Fekete Attila tenor
Avtandil Kaspeli basszus
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara (vezető karnagy Szabó Sipos Máté)
