Az NDR Elbphilharmonie Orchester koncertja a Müpában
Szerző: Lehotka Ildikó
A budapesti hangversenyélet egyik kiemelkedő őszi eseményének ígérkezett az NDR Elbphilharmonie Orchester vendégjátéka a Müpa pódiumán. Az október 21-i koncert telt házzal ment, ami nem csoda, hiszen egy világhírű, néhány éve új, pazar épületbe költözött együttestől vártuk a tökéletes előadást, világhírű karmesterrel és zongoristával. Az egyszeri koncertlátogató kétszeri élményt is kapott.
A műsor három darabot ígért, mindhárom a kettes (sor)számot viselte. Az első részt Brahms 2., B-dúr zongoraversenye (Op. 83) töltötte ki. Legutóbb Ránki Dezső szólójával https://papiruszportal.hu/2025/10/17/ketszer-ketto/ hallhattam a művet, csodálatos előadásban. Ez is arra késztetett, hogy megismerjem Leif Ove Andsnes tolmácsolását. Brahms mintegy 2 zongoraversenyt írt, az 1., d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. Brahms 2. zongoraversenye azért lehet kedves a számunkra, mert nálunk volt az ősbemutató, ráadásul Brahms ült a zongoránál. Egy szép előadást hallottunk, de a négytételes mű egyes szakaszai nem tükrözték a brahmsi elgondolást, helyenként sok volt a zenekar. Időnként a szólista és a karmester más tempót képzelt el, de ez gyakori, ha nem állt rendelkezésre elég idő a közös munka összehangolásához. A formai tagolást kissé hiányoltam az előadók részéről. Viszont mind a zongorista, mind a zenekar valami elképesztően varázsos, elbűvölő perceket adott a közönségnek a lassú tételben. Andsnes játéka mentes volt minden öncélú virtuozitástól vagy hatásvadászattól. Csodálatos hangszínek adtak tartalmat a kottának, az idő szinte megállt. A zenekari játékból a versenyművet nyitó kürtös hölgy játékát mindenképpen meg kell említeni, de a fúvós tömbök is szépen szóltak. A fafúvós szólók beleolvadtak a zenei anyagba, valóban színeztek, nem pedig kiszóltak. Andsnes ráadást is adott, egy Sibelius-impromptut, a piano tartomány minden színével, ismét elbűvölve a közönséget. Szép példát kaptunk a művész által bemutatott belső csendre, amely a skandináv művész sajátja.
Szünet után Liszt 2. magyar rapszódiáját játszotta a zenekar, sokak nagy örömére. Liszt eredetileg zongorára komponálta a művet, sokan a Tom és Jerry rajzfilmsorozat egyik részéből (Piano concerto) ismerték a dallamot. Nem mellesleg Oscar-díjat kapott a mozi 1947-ben a legjobb animációs film kategóriájában. Az ikonikus rapszódia több átírást is megélt. A zenekar nem sajnálta a hangszereit, túlzóan kiemelkedtek a rezesek, egész más fényben szólt a zene, inkább egy cirkuszi csinnadrattához hasonlított.
Ravel Daphnis és Chloé 2. szvitjezárta a koncertet. Ez volt az a mű, melynek tolmácsolása mutatta meg igazán az együttes erényeit. Gilbert vezényletét a sallangmentesség és a végtelenül tiszta, de kifejező artikuláció jellemezte. A zenekar fegyelmezetten, mintaszerű arányérzékkel reagált a karmesteri intenciókra. A vonóskar hangzása homogén és selymes, a fafúvósok intonációja és karakterformálása pedig külön dicséretet érdemel – a dallamívek átadásai-átvételei zökkenőmentesek, szinte észrevétlenek maradtak. A hangszínek gyönyörűek voltak, az agogikai megoldások kiemelték a partitúra szépségeit, annak a zenei stílusnak a lényegét, ami mindig hat a közönségre. Gilbert nem veszett el a részletekben, nem emelt ki feleslegesen egy szólamot, szólót sem. Az előadás tökéletes mintapélda volt a mű legkifejezőbb megszólaltatására. A vastaps nem maradt el, kaptunk egy újabb közönségkedvencet, Brahms g-moll magyar táncát (ami szintén zongorára íródott, négykezesre) elsöprő öröm fogadta, de ez alkalommal is az volt az érzésem, hogy inkább egy harsogó, emiatt a magyar jellegzetességet háttérben hagyó előadást hallottunk. De a Ravel-darab csodaként szólalt meg.
Müpa, 2026. október 21.
Brahms: 2., B-dúr zongoraverseny
Liszt 2. magyar rapszódia
Ravel: Daphnis és Chloé – 2. szvit
NDR Elbphilharmonie Orchester
Leif Ove Andsnes – zongora
Vezényelt: Alan Gilbert
