Budai György: Felhők között ébren álmodva. Egy pilóta emlékei a délszláv háborúról
(a papiruszportal.hu archívumából [2005])
Szerző: leho
Budai György kitűnő életrajzi regényét/visszaemlékezését/naplóját olvasva újra és újra eszébe ötlik az embernek: hátha egyszer a fából mégis vaskarika válhatna? De a tények ezúttal is makacsul viselkednek. A magyar származású pilóta körül minden értelemben elfogyott a levegő: egy soknemzetiségű országban úgy került több és össztűz közé, hogy talán ő akarta leginkább társai közül a jugoszlavizmust.
Jugoszlávia felbomlása már nem a jelenhez, inkább a közelmúlthoz tartozik. A felek olyan sebeket ejtettek egymáson, amelyek folyton felfakadnak. Az idő gyógyítgatja ugyan, de teljesen nem hegednek. A szomszédból figyelve, aggódva a vérontás és a különös kegyetlenségek láttán-hallatán, izgulva a határon túl élő magyarokért a televízió „jóvoltából” egyenes adásban követhettük a felszín eseményeit. A második világháború óta nem volt Európában háború. A szovjet rendszert ugyan itt-ott feszegették, s a legkomolyabb próbálkozást 56-ban a legkeményebben nálunk torolták meg, de ez a küzdelem tiszta, világos viszonyok közt zajlott: az idegen elnyomók ráerőltették akaratukat a szabadabb életet akaró kisebb nemzetekre.
Jugoszláviában a kilencvenes években már nem volt Nagy Testvér, az egykor mesterségesen összetákolt, majd ígéretesnek tűnő államszövetség mégis életképtelennek bizonyult. Máshonnan indult déli szomszédunk, mint mi, egyfajta szabadságot élvezhetett még Sztálin korszaka alatt is, nem beszélve a későbbi időkről: nagyobb volt a rés nyugat felé, több az árucikk, a tenger miatti turizmus szabadabb légkört teremtett – és a jugoszláv bakelitlemezek láttán még a nyolcvanas évek elején is csak sóhajtoztunk: nekik miért lehet Rolling Stones-lemezt nyomniuk?!
A parázs a kilencvenes években izzani kezdett: a vélt és valós ellentétek, a korábban ki nem mondott nagyszerb álmok, az albánok és bosnyákok háttérbe szorítása, az önállóságot egyre inkább hangoztató horvát és szlovén óhajok háborúkban sem tapasztalt kegyetlenkedéshez, vérontáshoz vezettek.
Számos cikk, tanulmány, könyv próbálta érzelmi töltéssel vagy hűvös, tudományos alapossággal; higgadtan, távolságot tartva vagy jól kivehetően, pártosan csoportosítani a tényeket. Mindenkinek megvan a maga elképzelése Jugoszlávia felbomlásáról – kívülállóként.
Most pedig a kezünkben egy olyan könyv, amelynek főszereplője egy vajdasági magyar repülőoktató, aki mint Pilátus került ebbe a konfliktusba – a jugoszlavizmus egyik leghívebb, legmegfontoltabb és mégis vereségre ítélt képviselője. A helyszín az egyik legvegyesebben lakott város, a boszniai Mostar, számos nációval és az Öreg híddal.
Emlékezéssel kezdődik, hogyan fogalmazódott meg egy kisfiúban, hogy katona szeretne lenni, milyen stációi voltak a katonává, helikopterpilótává érésnek. „Budo” repülős csínyei, szerelme, tanítványai stiklijei, a katonák közti mindennapos ugratások, a titkos rádiócsatorna. Majd 1991. Vészjósló jelek mindenütt: félkatonai, fegyveres csoportok gyakorlatoznak éjjelente a város peremén, szinte tapintható a feszültség még a békés soknemzetiségű városban is.
A könyvben végig érezhető, hogy a szerző számára egy idilli(nek tűnő) állapot szűnik meg eleinte lassan, majd egyre gyorsabb tempóban. A katonatársak közül, aki teheti, szűkebb hazájába küldi a családot, a kezdetben vicces etnikai jellegű heccek elmaradnak, a jugoszláv eszmétől a legkorábban elszakadók elszöknek nemzeti hadseregükbe.
A hadsereg egyre inkább elszeparálódott, kezdetben megpróbált ugyan „semleges” maradni, vigyázni a békére, Jugoszláviára, de ezt sokáig nem lehetett csinálni. A kapott harci feladatok egyre veszélyesebbek lettek, egy idő után már a városban is lőttek a helikopterekre is. Rambónak öltözött, katonásdit játszó önkéntesnek jelentkeztek a hadseregbe. A gyilkos lövedékek nagyon sokszor rossz célt találtak:
„Azokban a napokban gyászoltuk az egyik szlovén társunkat is, akit Ljubljana felett lőttek le a szlovén erők, meggátolva őt abban, hogy a laktanyában ragadt hadseregnek kenyeret szállítson. Ez a tiszt önként jelentkezett a feladatra.”
Népirtásra szakosodott csoportok alakultak ki:
„Azt hittük, ezeket a csoportokat kimondottan börtöntöltelékek alkotják, (…) de egy halottkém elmondotta történet rádöbbentett arra a szomorú tényre, hogy a tanult és látszólag normális emberek között is megbújnak… szörnyetegek. (…) Egy gyönyörű, szőke nő volt az áldozat. Amikor a halottkém a testet teljesen kitakarta, a szeme könnybe lábadt a látványtól – a nő feje egy fiatalember holttestének a nyakára volt varrva. Ezt a borzalmas tettet… csak egy orvos, talán sebész követhette el…”
És az atrocitások: rádiós fenyegetések, majd tettlegesség egy félkatonai igazoltatás során. A Jugoszláviában hívő katonának talán a leginkább a különös szeretetkimutatások fájtak: a formálódó nemzeti hadseregek szinte mindegyike titokban megkereste „Budót”, hogy náluk nagy szükség van pilótára, s tárt karokkal fogadják. Az ébren álmodás elkezdődött, s Budai Györgynek minden nap azt bizonyította, hogy ez nem az ő háborúja, ebből ki kell szállnia…
Gondolatokra ingerlő könyv, ami belülről mutatja meg a bomló Jugoszláviát, kicsit másképpen, szokatlan szemszögből, mint azt mi innen láttuk, látni véltük. Mikor jön el a nyugvópont? A mai, magyarokat érintő atrocitások is ennek a ki nem beszélt történelemnek, ennek a lezáratlan, elvarratlan etnikai problémahalmaznak a következményei. A totális rendszerek által elkendőzött konfliktusok tovább munkálnak a mélyben, és nem lehet megspórolni a megoldásukat.
Fülszöveg
Az egykori Jugoszláviából származó szerző harci pilótája volt egy elit ezrednek, amely Boszniában, Mostar városában állomásozott. A kiváló pilóta és oktató kétgyermekes apaként élte meg a Jugoszlávia felbomlásához vezető délszláv polgárháborút. Családtagjai, barátai, szerettei sorsán keresztül megrázó képet ad arról, hogy milyen a háború napjainkban, és mit jelent azoknak, akiknek közvetlen közelről kellett azt megtapasztalniuk. Írásából nyomon követhetjük, hogyan bújhat elő az emberből a pusztítás és a gyilkolás vágya, és kiderül, hogy a politika és a bűnözés mennyire közel állnak egymáshoz.
Budai György ezzel az írásával emlékezni és tisztelegni akar: emlékezni, hogy műve tanulságul szolgáljon az utókornak, s tisztelegni azok előtt, akik meg tudtak maradni embernek a rendkívüli helyzetben.
A fordulatos epizódokból álló történet nem csak emlékirat: mementó is. Kiadónk úgy véli, hogy ezzel az írással közelebb viheti a ma emberét a háború lélekölő, embertelen világához, figyelmeztetve, hogy soha többé ne kerülhessen rá sor, s gyermekeinkre már csak az emlékét hagyjuk.
Budai György: Felhők között ébren álmodva. Egy pilóta emlékei a délszláv háborúról
General Press Kiadó, Budapest, 2005
Alkotószerkesztő Németh Zsófia
Szerkesztette Grabner Mária
Szakmailag ellenőrizte Gilinger Attila, Vass András
Borító Gregor László
Kartonált, 300 oldal
ISBN 963 9598 49 6
