Az ifjú ember és a fehér bálna
a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Szrena Renáta
A hatvanas évek cseh irodalmában a prózának volt a legjelentősebb szerepe. A neves szerzőktől ebben az időszakban, 1963–69 között, szinte minden évben új művek jelentek meg. Különböző modernista irányzatok jegyeiben alkottak az írók, s közülük Vladimír Páral a groteszk szatírában volt kiemelkedő.
A világ abszurditása az ötvenes évek valóságában tovább fokozódott. De az ötvenes és hatvanas évek fordulóján a cseh irodalomba belépő új szerzőkre azok a kortárs világirodalmi, főleg francia tendenciák is hatást gyakoroltak, amelyek a valóságot, az emberi létet, a nyelvet mint kommunikációs eszközt és magát a regényt mint műfajt is „töredezettség”-ként érzékelték. Ezek leginkább Vladimír Páral prózájára hatottak. A második világháború kezdete óta az értelmiség egy része által világszerte érzékelt, mélyülő társadalmi válság a hatvanas évek cseh irodalmában is az emberi identitás elbizonytalanodásaként jelentkezik. A biztonságot, amit a vallás nyújtott korábban, a nyugati világban pedig a fogyasztói társadalom kényelme, a kommunista országokban a politikai ideológia próbálta helyettesíteni. Ezek a problémák közös témaként jelentkeztek a cseh prózában, de mindegyik írónál sajátos módon, más-más stílusban és más-más kifejezőszközökkel.[1]
Páral az „ésszerűen szervezett” – kommunista – társadalom utilitarizmusát teszi nevetségessé regényeiben. Jellemző, hogy a társadalmi normákhoz maximálisan alkalmazkodó karrierista egyének élete teljesen automatizált. Az ilyen emberek nem keresik életük értelmét, nincsenek erkölcsi gátlásaik, nem ismerik a mély érzelmi kapcsolatokat. A siker érdekében egyre gyorsuló, automatikus mindennapi életműveletek sorozatában emberi valójukat is elveszítik, s olyan lényekké változnak, akiknek/amelyeknek csak az élet materiális-biológiai oldala a fontos.[2]
Vladimír Páral 1932-ben született, és a hatvanas években nagy népszerűségre tett szert, sok regényét fordították le magyarra is. Az ifjú ember és a fehér bálna címűt Hap Béla ültette át nyelvünkre. Páral műveinek stílusával a huszadik század mechanizált világának szterotípiáiban élő ember érzéseit fejezi ki. E regény főszereplői fiatal mérnökök egy északnyugat-csehországi ipari városban Ústi nad Labemben. Az író maga évekig dolgozott itt vegyészmérnökként, ebből következik rendkívül jó helyismerete és kémiai-vegyészeti anyagismerete. Az ifjú ember …-nek négy főhőse van. Viktor Pank, Edita Benningerová, Nad’a Frýbortová és Bøetislav Laboutka. Az egész történetet az ő szemszögükből ismerjük meg nézőpontváltásos technikával. Valaki mindig hozzátesz egy-egy apró részletet az eseményekhez, és ezek az apró részletek viszik aztán el az olvasót a végkifejlethez. Breta az egyetlen, aki mindvégig pozitív szereplő. ő az, akit az egész történet során csak kedvelni lehet, ő a tipikus „legkisebb királyfi” megtestesítője. A munkásszállón egy szobában lakik Vikkel, aki a legjobb barátja. Breta 23 éves és művezető, minden beosztottja, legyen az idős vagy fiatal, nő vagy férfi, szereti őt. Van egy elég butuska barátnője a gyárban, akivel a közös életüket tervezgetik, ám tudat alatt a fiú mindig Editát szerette. Vik ugyanis mindent elmesélt kettejük kapcsolatáról, apró részletességgel, még a szexuális élményeit is megosztotta a fiúval, s Breta ezeket a történeteket újra és újra hallani akarta. Szinte már ismerte a nőt, ám amikor végre találkoztak, csalódás érte, hiszen a nő lenézte őt, és nem kívánt szóba állni vele. Majd mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, s Breta bebizonyítja Editának, hogy mennyire ismeri, és arra vágyik, hogy amaz szeresse őt. A negatív szereplők a mű végére pozitív változáson mennek át. Mindegyikük átértékeli életét, és a helyes út mellett dönt, ehhez azonban minden esetben egy másik szereplő közreműködése szükséges. A regényt ellentétek sora szövi át. A legjelentősebbek ezek közül a kisváros, Ústi és a nagyváros, Prága ellentéte, de erőteljes a fiatal és idősebb generáció „szembenállása” is.
A mű végére egyértelműen kiderül, hogy a regény címében az „ifjú ember” a fiatal művezetőt, Bretát jelöli. A cím másik fele, a „fehér bálna” egyrészt jelentheti azt az anyagot, amely végül Breta halálát okozza, az ugyanis egy hatalmas fehér valami, ami akár egy bálna is lehetne, másrészt jelentheti azt is, hogy minden ember életében van egy nagy „bálna”, egy terv, cél vagy álom, amelyet mindenképpen el akar érni, meg akar valósítani, létre akar hozni. Bretának egy jelentős kísérlet volt az élete nagy célja, „nagy bálná”-ja.
A szerző nagyszerű írói képességét jelzi, hogy az abszolút pozitív főhőst akkor éri a tragikus vég, amikor segítséget nyújtana szerelmének, hogy megmentse őt – az író még a mű legvégén is képes csavarni egyet a történet fonalán, alaposan meglepve ezzel az olvasót.
[1] HANKÓ B. Ludmilla – HEÉ Veronika A cseh irodalom története, Budapest, Magyarországi Eszperantó Szövetség, 2003.
[2] Uo.
