Skip to content
papiruszportal.hu

papiruszportal.hu

egy korszak kulturális lenyomata

  • A papiruszportál
  • Korboncnok
  • Fülvájó
  • Iskola a határon
  • Nyitott könyv
  • Színes papiruszok
  • Kulturális kalendárium
  • Impresszum
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Toggle search form
  • A puszta vándorainak képes krónikája – Országjelkép lehetne Archívum
  • Heti papiruszok (2309) Egyéb kategória
  • Heti papiruszok (2314) Egyéb kategória
  • Átképzett társítások Archívum
  • Megérte Archívum
  • Röpirat a lektűr védelmében Archívum
  • „Az utolsó század asszonyi tüneménye” Archívum
  • Britten és a vonósnégyes Archívum

1956 – SZABADSÁGHARC!

Posted on 2023.10.23.2024.10.24. By admin Nincs hozzászólás a(z) 1956 – SZABADSÁGHARC! bejegyzéshez

a papiruszportal.hu archívumából [2004]

Szerző: Mika Róbert

Tegnap a fiamra vártam az iskola előtt, aki ’56-ot ünnepelte. Persze ő még kicsi ahhoz, hogy egyáltalán felfogja, mi is volt, s miért történtek az események úgy, ahogy. Közben, atyai kötelesség, azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki. Mondjam, hogy az erőszak nem vezet semmire? Hogy a fegyveres forradalmak csak vereséget és sok száz, ezer, talán százezer honfiúi vér kioltását okozták? Hogy a kiegyezés és a ’89-es rendszerváltás fegyver nélkül kiharcolt vívmányai sokkal nagyobb előrelépést jelentettek, mint a fegyveres harc? Fejtegessem, hogy mikor beszélhetünk forradalomról, mikor népfelkelésről és mikor egyszerűen csak lázadásról?

1956 nem volt „klasszikus” forradalom. Nem teljesült a hatalom központosítása, a forradalmi célok minimális elérése, de még csak az uralkodó, a hatalmat gyakorló réteg leváltása sem történt meg. De lényeges ez egyáltalán? Nem! Az emberek többsége nem lázadni, felkelni és forradalmat játszani szeretett volna, hanem emberi jogokat és szabadságot.

Az az összetett szó fejezi ki mindezt, melynek tagjai elkerülhetetlenül és szétválaszthatatlanul fonódnak össze, s amelyet nem lehet csűrni-csavarni sem tudományosan, sem politikailag, mert önmagában definíció: SZABADSÁGHARC!

Harc az önkény, a zsarnokság és nem utolsósorban az idegen hatalom elnyomása ellen. Szabadságvágy, amely érlelődik, s amely a nyomorúságos idők alatt rakódik le az emberekben, s formálódnak belőle olyan nemes tulajdonságok, mint hazaszeretet, nemzeti büszkeség, bátorság, bajtársiasság, hősiesség. S ha eljön az idő, amikor a zsarnokság elveszti már saját gonosz hitét is, akkor a felgyülemlett megaláztatás elemi erővel tör ki.

1956-ról emlékezve nemcsak azokat ünnepeljük, akik életüket kockára téve kiálltak egy magasztosabb eszméért, egy új és jobb világért, hanem azokra is emlékeznünk kell, akik a kommunizmus több évtizedes tobzódását megszenvedték, akár az életük árán is.

Most itt ülök és nézem a fiam. Mit mondhatnék még neki?

Mondhatnám, hogy a még élő 56-osokat eddig mindig leköpködték, kifütyülték, hazaárulással vádolták és vádolják. Hogy olyan embereket emelnek fel az 56-os szabadságharc piedesztáljára, akik nemhogy nem éltek abban az időben, de köztörvényesek vagy az akkori rákosista és/vagy a későbbi Kádár-rendszer követői vagy legalább is élvezői voltak. Hogy képtelenek vagyunk politika nélkül megünnepelni olyasvalamit, aminek semmi köze nincs az aktuálpolitikához… Mert kisajátítani kell, ünnepet is, mert a százalékok, a hatalom többet számít, mint az emlékezés, a szabadságharc.

Inkább nem mondok semmit.

Előveszek egy nagy, papírkötéses, piros borítójú könyvet. Elején két kép. Felül egy orvos dob be szavazócédulát az urnába, alul forradalmárok ülnek egy harckocsin, akiknek egy „civil” emeli meg kalapját, háttérben talán puskára támaszkodó emberek állnak. A hátsó borítón a szöveg így kezdődik: Tisztelltt vezetöség. Édesapám még nem kapot visa semijét,ami vel meg kárositoták,és tönkere, tettek tőle,meg elloptok töleket. Belül átlagcsalád ül a sezlonon, előttük egy rádió, rajta Rákosi mellszobra. Úgy van fényképezve, mintha köztük ülne. Hamis kép. A rádió háttal van a hallgatóságnak, Rákosi feje mintha zanzásítva lenne.

Kisfiam megnézi a könyvet és elolvassa a címét: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”.

Pár év és talán meg fogja érteni… és talán mi is.

Illyés Gyula
Egy mondat a zsarnokságról

    Hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a puskacsőben,
    nemcsak a börtönökben,

    nemcsak a vallató szobákban,
    nemcsak az éjszakában
    kiáltó őr szavában,
    ott zsarnokság van

    nemcsak a füst-sötéten
    lobogó vádbeszédben,
    beismerésben,
    rabok fal morse-jében,

    nemcsak a bíró hűvös
    ítéletében: bűnös!
    ott zsarnokság van,
    nemcsak a katonásan

    pattogtatott "vigyázz!"-ban,
    "tűz!"-ben, a dobolásban,
    s abban, ahogy a hullát
    gödörbe húzzák,

    nemcsak a titkon
    félignyílt ajtón
    ijedten
    besuttogott hírekben,

    a száj elé hulltan
    pisszt jelző ujjban,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a rács-szilárdan

    fölrakott arcvonásban
    s e rácsban már szótlan
    vergődő jajsikolyban,
    a csöndet

    növelő néma könnyek
    zuhatagában,
    kimeredt szembogárban,

    ott zsarnokság van
    nemcsak a talpraálltan
    harsogott éljenekben,
    hurráhkban, énekekben,

    hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak az ernyedetlen
    tapsoló tenyerekben,

    kürtben, az operában,
    épp oly hazug-harsányan
    zengő szoborkövekben,
    színekben, képteremben,

    külön minden keretben,
    már az ecsetben;
    nemcsak az éjben halkan
    sikló gépkocsizajban

    s abban,
    megállt a kapualjban;

    hol zsarnokság van, ott van
    jelenvalóan
    mindenekben,
    ahogy rég istened sem;

    ott zsarnokság van
    az óvodákban,
    az apai tanácsban,
    az anya mosolyában,

    abban, ahogy a gyermek
    idegennek felelget;

    nemcsak a szögesdrótban,
    nemcsak a könyvsorokban
    szögesdrótnál jobban
    butító szólamokban;

    az ott van
    a búcsúcsókban,
    ahogy így szól a hitves:
    mikor jössz haza, kedves;

    az utcán oly szokottan
    ismételt hogy-vagy-okban
    a hirtelen puhábban
    szorított kézfogásban,

    ahogy egyszercsak
    szerelmed arca megfagy,
    mert ott van
    a légyottban,

    nemcsak a vallatásban,
    ott van a vallomásban,
    az édes szó-mámorában,
    mint légy a borban,

    mert álmaidban
    sem vagy magadban,
    ott van a nászi ágyban,
    előtte már a vágyban,

    mert szépnek csak azt véled
    mi egyszer már övé lett;
    vele hevertél,
    ha azt hitted, szerettél,

    tányérban és pohárban,
    az van az orrban, szájban,
    hidegben és homályban,
    szabadban és szobádban,

    mintha nyitva az ablak
    s bedől a dögszag,
    mintha a házban
    valahol gázfolyás van,

    ha magadban beszélgetsz,
    ő, a zsarnokság kérdez,
    képzeletedben
    se vagy független,

    fönt a Tejút is már más:
    határsáv, hol a fény pásztáz,
    aknamező; a csillag:
    kémlelő ablak,

    a nyüzsgő égi sátor:
    egyetlen munkatábor;
    mert zsarnokság szól
    lázból, harangozásból,

    a papból, kinek gyónol,
    a prédikációból,
    templom, parlament, kínpad:
    megannyi színpad;

    húnyod-nyitod a pillád,
    mind az tekint rád;
    mint a betegség,
    veled megy, mint az emlék;

    vonat kereke, hallod,
    rab vagy, rab, erre kattog;
    hegyen és tenger mellett
    be ezt lehelled;

    cikáz a villám, az van
    minden váratlan
    zörejben, fényben,
    a szív-hökkenésben;

    a nyugalomban,
    e bilincs-unalomban,
    a zápor zuhogásban,
    az égigérő rácsban,

    a cellafal-fehéren
    bezáró hóesésben;
    az néz rád
    kutyád szemén át,

    s mert minden célban ott van,
    ott van a holnapodban,
    gondolatodban,
    minden mozdulatodban;

    mint víz a medret
    követed és teremted;
    kémlelődsz ki e körből?
    ő néz rád a tükörből,

    ő les, hiába futnál,
    fogoly vagy, s egyben foglár;
    dohányod zamatába,
    ruháid anyagába,

    beivódik, evődik
    velődig;
    eszmélnél, de eszme
    csak övé jut eszedbe,

    néznél, de csak azt látod,
    mit ő eléd varázsolt,
    s már körbe lángol
    erdőtűz gyufaszálból,

    mert amikor ledobtad,
    el nem tiportad;
    s így rád is ő vigyáz már,
    gyárban, mezőn, a háznál,

    s nem érzed már, mi élni,
    hús és kenyér mi,
    mi szeretni, kívánni,
    karod kitárni,

    bilincseit a szolga
    maga így gyártja s hordja;
    ha eszel, őt növeszted,
    gyermeked neki nemzed,

    hol zsarnokság van,
    mindenki szem a láncban;
    belőled bűzlik, árad,
    magad is zsarnokság vagy;

    vakondként napsütésben,
    így járunk vaksötétben,
    s feszengünk kamarában,
    akár a Szaharában;

    mert ahol zsarnokság van,
    minden hiában,
    a dal is, az ilyen hű,
    akármilyen mű,

    mert ott áll
    eleve sírodnál,
    ő mondja meg, ki voltál,
    porod is neki szolgál.

    1950.

    (Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.)
Archívum Tags:Korboncnok

Bejegyzés navigáció

Previous Post: Október 23.
Next Post: Kurtág és Beckett

Related Posts

  • A Nibelung gyűrűje 3. Archívum
  • A föld alatti mennyország – Alexandra: Borpincék Archívum
  • Gyárfás Endre: Bakfark, Európa lantosa Archívum
  • Romantikus Puccini, romantikus Domingo
    Plácido Domingo Sings Romantic Puccini
    Archívum
  • Schumann szimfóniáit Riccardo Muti vezényli Archívum
  • Bujkáló napok Archívum

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

  • 2025. június
  • 2025. május
  • 2025. április
  • 2025. március
  • 2025. február
  • 2025. január
  • 2024. december
  • 2024. november
  • 2024. október
  • 2024. szeptember
  • 2024. augusztus
  • 2024. július
  • 2024. június
  • 2024. május
  • 2024. április
  • 2024. március
  • 2024. február
  • 2024. január
  • 2023. december
  • 2023. november
  • 2023. október
  • 2023. szeptember
  • 2023. augusztus
  • 2023. július
  • 2023. június
  • 2023. május
  • 2023. április
  • 2023. március
  • 2023. február
  • 2023. január
  • 2022. december
  • 2020. február

Kategóriák

  • Archívum
  • Egyéb kategória
  • Naptár
  • Papiruszportal

Legutóbbi bejegyzések

  • Idomeneo, Mozart és a stílus
  • Joyce és Bryn
  • Mária és Erzsébet, Erzsébet és Mária
  • Don Carlos és a lépcsők
  • Ínyenc szendvics

Legutóbbi hozzászólások

  1. Rosszfiútól rosszfiúig szerzője Joyce és Bryn – papiruszportal.hu
  2. Két mű, két világ szerzője Joyce és Bryn – papiruszportal.hu
  3. Ludwig Múzeum: Maurer Dóra – Szűkített életmű szerzője Június 11. – papiruszportal.hu
  4. A legnagyobb komédiás – Richard Pryor szerzője Június 11. – papiruszportal.hu
  5. Csillogó Kolonits szerzője Mária és Erzsébet, Erzsébet és Mária – papiruszportal.hu
  • Oratóriumritkaság
    César Franck: A nyolc boldogság
    Archívum
  • Mandulás őzfilé Szent Hubertusz kedve szerint – Ételneveink II. Archívum
  • François Leleux és hangszerei Archívum
  • Kortársak és klasszikusok, klasszikusok és kortársak Papiruszportal
  • Ki kicsoda? Archívum
  • Álmok, mese Archívum
  • A magyar népdalok Archívum
  • Július 21. Naptár

Copyright © 2003-2024 papiruszportal.hu

Powered by PressBook News WordPress theme