Várdai István lemeze
a papiruszportal.hu archívumából [2014]
Szerző: szabói
Nem tudom, jelent-e már meg olyan lemez, melyen több szerző variációs művei szerepelnek, gyanítom, kevés, és olyanról sem értesültem, melyen a csellóirodalom ilyen műfajú darabjai hallhatóak. Várdai István és Walter Delahunt egy ilyen cédével jelentkezett. Vélhetően sokak figyelmét felkelti ez az unikális kiadvány, melyen két Martinù-darab, egy-egy Mendelssohn-, Beethoven-, Popper-, Rossini- és Paganini-mű szerepel. Virtuozitás, könnyedség sugárzik e variációkból, az előadás azonban jóval több ennél: átgondolt, minden szempontot figyelembe vevő, nagyszerű tolmácsolás.
A variációs műfaj mindig is nagyon kedvelt volt, különösen a XIX. században; a bécsi klasszikában is gyakori szimfóniák, szonáták, triók, vonósnégyesek, versenyművek tételeiként. A barokkban talán a legismertebb a Folia-téma, rengeteg szerző dolgozta fel a dallamot. A romantika is bőven merít a forma adta lehetőségekből, a XX. század talán kevésbé, de még létezik a variáció. A forma keretein belül vannak speciális variációk is, mint a chaconne, passacaglia, az angoloknál a ground. Rengeteg lehetőség rejlik e sorozatokban, a bemutatott téma mindig rövid, egyszerű, melyet a különféle variációk követnek, a zene minden alkotóeleme variálható: többek között a ritmus, a tempó, a hangnem, az ütemmutató, a hangszín, a hangszerelés (a két utóbbi természetesen két vagy több hangszer, együttes esetében), a dinamika, de sohasem egyszerre mindegyik elem. A variációk nemcsak a zeneszerzői ötletességet mutatják be, hanem kamarazenei és szólózongorára írt művek esetében a virtuozitást is. A variációk többsége nem a legmélyebb gondolatokat közvetíti – legfeljebb egy-egy szakasz, de a forma lehetőséget ad a karakterek gyors egymásutánjában való sorakoztatásának.
Bohuslav Martinù a nagy orosz csellista, Gregor Pjatigorszkij (akinek önéletrajzi kötete bővelkedik humorban) számára komponálta a Variációk egy Rossini-témára című művet. Martinù hegedűsként kezdte karrierjét, zeneszerzést tanult Prágában, majd Párizsba ment. Később az Egyesült Államokba emigrált a náci megszállás elől, itt találkozott Pjatigorszkijjal, akinek szintén el kellett hagynia a francia fővárost. A Variációk egy szlovák témára című darabja 1959-ben szólalt meg először, Martinù halála után. Mindkét mű izgalmas, a második improvizációszerű öt variáció búsongó népzenei elemekkel is hódít, a záró szakasz rendkívül ritmikus, míg az elsőben a kemény pizzicatók egyfajta karakánságot sugároznak.
Mendelssohn 1829-ben komponált op. 17-es variációsorozata a zeneileg kevésbé tehetséges fivérnek, Paulnak készült. A kompozíció témáját a zongora mutatja be (a zongoraszólam nehezebb, mint a csellóé), melyet 8 variáció követ. A darab igazán kellemes, ahogy Beethoven 1791-ben bemutatott 12 variációja Mozart Varázsfuvolájának egy témájára.
David Popper neve nem ismeretlen a csellisták előtt, etűdjeiből már alapfokon is játszanak a hangszert tanulók. Popper 1886-ban Budapestre költözött, itt tanított. op. 43-as darabja, a Fantázia egy kis orosz népdalra című a különféle technikai bravúrokat mutat be: van energikus tánc, elégia, melankólia, játékosság, balalajkaszerű hangzás, üveghangok, oktávmenetek. Bár a címben nem szerepel a variáció, de egy-egy téma több alakban is előkerül.
Rossini Une larme – Téma és variációk című darabja 1858-ban keletkezett, Mihail Viegorszkij orosz zeneszerző emlékére, és csellista testvérének, Matvej Viegorszkijnak ajánlotta. Egy elégikus téma (Könnycsepp) transzformálódik a darabban, a végén a rossinis crescendóval, pezsgéssel, életvidám hangzással.
A lemez egyetlen átirata Paganini Sonata a Pregiera: Bevezetés és variáció a „Dal tui stellato soglio”-ra, a mű Mózes-fantáziaként ismerősebben cseng. A fantázia egyetlen húron szólal meg, a hegedűsök G-, a csellisták A-húron játsszák ezt a nem mindennapi nehézségű művet.
Könnyűnek vagy inkább könnyednek hatnak ezek a darabok, Beethoventől, a klasszikától a XX. században alkotó Martinùig terjed az időszak. A lemez anyagát összeállítók keretbe foglalták a felvételt: mindkettőben Rossini Mózesének egyik pontozott ritmusú témájára készült variációsorozat szerepel, izgalmas összehasonlítást tehet a hallgató.
Várdai István módfelett tehetséges, tökéletes technikai felkészültségű, de ebben nem merül ki előadói magatartása. Tolmácsolása nem mesterkélt, nem szirupos, a virtuozitás mögött ott van az érzelmi többlet is, az éneklő pianók, a jó hangsúlyok, azok az apró momentumok, melyek a darabokat élvezetessé teszik a hallgatók számára. A bravúrdarabokból így lesz valóban zene, nem egyfajta mutatvány.
A kanadai Walter Delahunt zongorázása nagyszerű, érzékenyen követi Várdai játékát, nem tolakszik az előtérbe, de kellően alátámasztja a cselló szólamát. Nagyszerű lemez, melyet többször kell meghallgatni, az érdeklődő mindig talál benne újdonságot.
Cello Variations, PH 13020
Várdai István, Walter Delahunt
*
Várdai István
Pécsett született 1985-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a becsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendéke volt. 2010–2013 között Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendékeként folytatta tanulmányait, 2013-tól a világhírű intézmény oktatója. Mesterkurzusok keretében olyan művészektől tanulhatott, mint Natalia Gutman, Natalia Shakhovskaja, Schiff András es Starker János.
Több nemzetközi verseny díjazottja-nyertese. 2008-ban 1. díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-dij es a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben 3. díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen. 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíjat kapta, illetve 1. helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms Versenyen. A verseny történetében páratlan módon háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt.
Fellepett New Yorkban, Londonban, Párizsban, Prágában, Becsben, Frankfurtban, Münchenben, Genfben, Hágában, Moszkvában, Szentpétervárott, Firenzében, Tokióban és Pekingben. Olyan nagy hírű karmesterekkel és zenekarokkal játszott együtt, mint Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Howard Griffiths, Simon Gaudenz, Gilbert Varga, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Genfi Kamarazenekar, a Mariinsky Színház Zenekara és a Liszt Ferenc.
Kamarazenekar. Fellepett a Santanderi Fesztiválon, a svájci Bellerive Fesztiválon, a Schleswig-holsteini Fesztiválon, a Schwetzingeni Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 2009-ben a Szentpetervári Gergiev Fesztivál, a spanyolországi Pablo Casals Fesztivál, valamint a Radio France Festival Montpellier vendégművésze volt. 2010-ben debütált többek között a becsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban. 2011-ben a világhírű Suisse Romande Zenekar meghívására Svájcban lepett fel több alkalommal.
2009-ben Junior Prima díjjal tüntettek ki, 2012-ben elnyerte a rangos Prix Montblanc-t. 2009 októberében jelent meg első lemeze az Ysaye Records gondozásában, ezen Elgar csellóversenye, Prokofjev szonátája, valamint Janáèek egy kompozíciója hallható. 2010-ben Vanhal csellóversenyét játszotta lemezre a Howard Griffiths által vezényelt Camerata Schweiz közreműködésével.
