Korszelleműzés

a Kenessey család története

a papiruszportal.hu archívumából [2005]

Szerző: terminator

Mindig jó érzés egy korábban számunkra ismeretlen kiadó könyvével megismerkedni. A Ráció kötetei közül az első, ami a kezembe került, Kenessey Aurél (1895–1980) volt főügyészhelyettes családtörténete. A Ráció Kft. 1990-ben alakult, 1995 óta foglalkozik szöveggondozással, nyomdai előkészítéssel, tördeléssel, grafikai kivitelezéssel; 2002-től pedig könyvkiadással is: ismeretterjesztő, szépirodalmi, társadalomtudományi és képzőművészeti kötetekkel jelentkezik a magyar könyvpiacon.

Fülszöveg

„Azért jó a Kenessey család története, mert nem szaktörténész írta. […] Nem azért született, hogy egy történeti problémát elemezzen, hanem azért, hogy helyreállítson valamiféle folytonosságot, lakottá tegye a múltat. Hiszen ebben a történetben élő emberek vannak, azoknak rendre gyermekei és unokái, végül – a sokadik leszármazottak – itt élnek közöttünk, és akarnak valamit az élettől, többek között azt, hogy otthon érezhessék magukat – még a saját történelmükben is.
Azért jó a családtörténet, ha nem szakmabeli írja, mert eltekint azoktól a szabályoktól, amelyek gúzsba kötik a „szakértőt”. A véleményét és a megérzéseit osztja meg velünk. Nem elemez, hanem mesél. Nem az általánost keresi, hanem a ritkaságot, a különöst. Ez pedig felszabadítja a fantáziát is. […] Lehet, hogy ezt vagy azt jobban tudják mások, azonban a család történetét mégis ő adja át nekünk, felvéve a történelem fonalát, és helyreállítva belőle a számára fontosat, a folyamatot, a folytonosságot. […]
Persze a történelem folytonosságának helyreállításához nem csak a „mese”-folyamra van szükségünk, hanem a gondolkodásmód megismerésére is. […] Egy rég letűnt korszak szólal meg itt szerzőnkkel. A jogász latin és a „kincstári” magyar nehézkessége és valami nagyon poros romantika-féle. Azonban vigyázzunk, hiszen annak a kornak, melyben szerzőnk élt, a képviselői valóban így – vagy legalábbis nagyon hasonlóan – fogalmaztak, gondolkodtak és éreztek. Talán azt is megengedhetjük, hogy tipikusan így gondolkodott annak a bizonyos letűnt „úri” középosztálynak egy része. […] De ha valóban úgy gondoljuk, hogy fel kell vennünk a történet fonalát, akkor igen hasznos forgatnunk és hosszan csemcsegni furcsának tűnő mondatain. Egy letűnt korszak rekvizituma ez a nyelv is. Lehet bánkódni elmúltán, lehet fanyalogni azon, milyen volt és miért pont ilyen, de bizony „őseink” ilyenek is voltak, és ha szeretjük őket, ilyennek kell őket szeretnünk…” (Ötvös István)

A dzsentri

A ránézésre vékonyka könyv egy hatalmas feladatot vállaló egykori dzsentri módszeres munkája. A dzsentri a XIX. század végének, XX. század elejének sajátos magyar irodalmi alakja. Hogy csak a legnagyobbakat említsük, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond előszeretettel nyúlt e társadalmi réteghez. A Gavallérok vagy A Noszty fiú… számos kedves, bohó, szeretnivaló karaktert megformált, Móricz már tovább megy, például az Úri muriban lesújtó véleményt fogalmaz meg az egész rétegről. Az egykori feltörekvő angol gentryből Magyarországon ennyire más társadalmi csoport vált volna?!
„A magyar történet- és irodalomtörténet-írásnak egyik sürgős feladata a dzsentri fogalmának újragondolása és a hozzá tapadó érvrendszer felülvizsgálata, amely valószínűleg azért késlekedik, mert előítéletekkel, téves beidegződésekkel, értelmetlenné vált felhangokkal terhelt, ideologizált beszédmóddal van körítve. Fel kellene tenni a kérdéseket: kiket takar ez az elnevezés, milyen társadalmi réteg volt ez valójában, miért és hogyan lett, hogyan rögzült az a rosszízű hangsúly, amelyet még ma is szinte mindenki érez a dzsentri szó hallatán?”
(Tarjányi Eszter: A dzsentri exhumálása)

Nem tagadva, hogy az előbb említett művek szereplőit valós figurákról mintázhatták, a kényszerpályán lévő magyar társadalmi réteg nemcsak könyvvigéceket, falvakat elzálogosító, elmulató, vállalkozásra, alkotásra képtelen árnyékembereket takar, erre jó példa Kenessey Aurél alakja.

Mementóként

A szerző nem tudott kibújni bőréből, tanulmányait, foglalkozását követve egy rendszeres munkát szeretett volna letenni az asztalra – családja (külhonba szakadt fiánál ez sikerült is) és a társadalom számára. A sokat látott, tapasztalt ember élete derekán egyre inkább idegenkedve nézte a mindent – hagyományokat, emberi értékeket, nehezen megszerzett tudást – átalakító, semmibe vevő korszellemet.
Bár a XX. századi technikai, technológiai fejlődés tagadhatatlan, félelme nem alaptalan, gondolkodásra késztet. A családokat, közösségeket, országot összetartó kohéziót hiányolja a század második felének társadalmából. Könyvének megírását részben e korszerűtlen korszellemmel való hadakozás motiválhatta.
És a családszeretet. A küngösi, sárbogárdi stb. „ősapák” és a nevüket i-vel író „ősanyák” felé szinte tapintható szeretettel fordult, akikről minden adatot össze próbált gyűjteni. A birtokszerzéssel, a gazdálkodással, az oldalági örökösökkel, társadalmi viharokkal, az ellennel küzdő ősök történetét sajátos szerkezetben, a megszokott történészi felépítést elhagyva adja vissza. Ebben nagy segítségére volt egyik rokona, aki az „előmunkálatokat” végezte és a családi láda, mely nagyon értékes okleveleket, dokumentumokat őrzött. E különös, értékes láda rejtette azokat a forrásokat, amikből kiindulhatott – de e bútordarabnak is története volt: egy időben három Kenesseynél voltak a kulcsai, hogy csak egyszerre, a család többségének beleegyezésével lehessen megnyitni…
Az aprólékos, hatalmas energiákat felemészthető munka a Kenessey család történetének megragadható darabjain kívül egy klasszikus műveltséget szerzett, komoly pozíciót elérő ember életét is elénk tárja, a bevezető gondolatokból, az egyes generációk jellemzéséből látásmódja is elénk tárul – és ez a dzsentri látásmód is felülírja a sztereotípiákat.
Ajánlom a könyvet minden, a történelem, a történelmi összefüggések iránt fogékony, gondolkodásra hajlandó olvasónak – nem nyár esti olvasmánynak, hiszen e kötet jóval több ennél, családregény, korrajz, emlékirat egy háttérbe húzódó, valószínűleg kitűnő ember tollából.

Kenessey Aurél: Családunk története
Ráció, Budapest, 2004

Szerkesztette és az utószót írta: Ötvös István
Szöveggondozó: Bednanics Gábor
Fűzött, 230 oldal
ISBN 963 86525 6 X