a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
Hasznos és érdekes, ha egy-egy szerző egy-egy műfajban írt darabjait egyszerre kaphatja kézbe a hallgató. A Naxos tematikus kiadványaiban megjelentek többek között Haydn hegedűversenyei, Händel billentyűsmuzsikája, most Mendelssohn zongoraversenyei és két virtuóz zongoramű, zenekari kísérettel. A zongoraverseny kategóriában sajnos Mendelssohn művei nem foglalják el azt a helyet, melyet megérdemelnének, koncerten nem sokszor hallhatjuk, a lemezfelvételek száma is csekély Liszt vagy Beethoven versenyműveihez képest.
Felix Mendelssohn-Bartholdy a sors kegyeltje, a nagy Moses Mendelssohn unokájaként nagypolgári családban nőtt fel, édesapja bankár volt, családi életük példás, anyagi gondokról talán még az újságokban sem olvastak, nemhogy tapasztalták volna. Felix művészi törekvését a család egy zenekar szerződtetésével inspirálta. Tizenhét évesen írta talán legismertebb művét, illetve a benne szereplő Nászindulót, Shakespeare Szentivánéji álom című drámája alapján. Weimarban Goethét látogatja meg, Olasz- és Skót szimfóniája megírására a táj szépsége ösztönözte, nem mellesleg nagyszerű rajzokat is készített utazása alatt. Adott volt tehát egy nagypolgári lét, óvó családdal, Mendelssohn mégis szenvedett a depressziótól, korai halálát is ezzel hozzák összefüggésbe. Mendelssohn húszéves korában megszólaltatja a Máté-passiót, beírva ezzel (is) nevét a zenetörténetbe. Hangzásvilágára a tündérzene jellemző, ez a sokszor fátyolos, staccatós, vidám zene a komponista egyik stílusjegye.
A g-moll zongoraverseny (op. 25.) 1831-ben keletkezett, egy évvel később mutatta be a szerző. Ez a versenymű több szempontból is szokatlan, nincs zenekari bevezető, csak nyolc ütem. Szintén furcsának hatott a maga korában a melléktéma hangneme. A lassú tétel szinte olyan, mint egy zenekari Dal szöveg nélkül (a műfaj Mendelssohn sajátja). Az attacca versenymű első tétele viharosan indul, a zongora hatalmas oktávmeneteivel folytatja a zenekari fokozást. A lassú tétel mélyvonós kezdése nagyon szép, szívhez szóló, a szólózongora bensőséges gondolatait Mendelssohn mindenféle cirkalmazás nélkül állítja elénk. A mélyvonósok szerepe végig fontos, nem véletlenül mondják, hogy a cselló hangja hasonlít az emberi hang tónusára. A zárótétel helyenként Rossinit idézi, vidám, felszabadult.
A d-moll zongoraverseny (op. 40.) Mendelssohn nászútja környékén keletkezett, a Lobgesanggal (II. szimfónia) és az Éliás oratóriummal. A középső tétel ennél a versenyműnél is csodálatos, olvadékony, némi maliciózus hangvétellel. A d-moll zongoraverseny harmadik tételében találkozhatunk a tündérzenével, bár nem olyan terjedelemben, mint mondjuk a hegedűversenyben.
Két briliáns mű követi a koncerteket, a Capriccio brillant (op. 22.), mely talán egy zongoraverseny csírája, és a Rondo brillant (op. 29.). A két karakterdarab a zongorajáték határait feszegeti, hatalmas oktávmenetek, akkordtömbök. A zenei anyag egyikben sem jelentős, ráadásdarabnak hosszúak, versenymű helyett éppen a fajsúlyuk miatt nem szerepelhetnek.
A szólista, a fiatal angol Benjamin Frith 14 évesen nyerte első versenyét, melyet követett a többi. A felvételek alapján egy kiváló zongoristát ismerhetünk meg, a koncertekben rendkívüli drámai erejét mutatja. A lassú tételekben gyönyörű íveket játszik, gyönyörű hangon. A g-moll zongoraversenyben a tagolás néha kissé töredezett, az ismétlődő motívumot ugyanúgy tagolja harmadszorra is, így a feszültség elfut, talán túl jól akarta játszani. Technikailag tökéletes az előadás, mégsem marad meg a virtuozitás hasznos, de nem kielégítő talaján, ez leginkább a két utolsó darabban vehető észre. Nem tudom, milyen hangszert hallunk, de hangja rendkívül kiegyenlített minden tartományban, telt, zengő, az oktávmenetek nem zúgnak össze. A Szlovák Állami Filharmonikus Zenekar kíséretével halhatóak a művek, Robert Stankovsky irányításával, megbízhatóan, néha kisebb döccenőkkel. Mendelssohn egy kevéssé ismert oldala mindenesetre színvonalas előadásban tárul az érdeklődő felé.
Mendelssohn: Piano Concertos Nos. 1 and 2 / Capriccio Brillant / Rondo Brillant
Naxos Classical, 1993
