A Royal Philharmonic Orchestra és Danjulo Ishizaka a Müpában
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: Lehotka Ildikó
Újabb világhírű együttest köszönthettünk Magyarországon, a Royal Philharmonic Orchestrát. A zenekar 1946-ban alakult Sir Thomas Beecham vezetésével, vezető karmestere – többek közt André Previn, Rudolf Kempe, Vladimir Ashkenazy és Doráti Antal után – jelenleg Daniele Gatti, 2009-től Charles Dutoit lesz. Műsorukon Weber megunhatatlan Oberon-nyitánya, Sosztakovics I. csellóversenye Danjulo Ishizaka szólójátékával és Brahms I. szimfóniája szerepelt a november 12-i, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartott koncerten.
Az együttes ad a részletekre: stimmtartójukat koronás logó díszítette. A gyors bevonulás után a karmester, Leonard Slatkin mindenféle hajlongás és tapsban fürdés nélkül beintette a zenekart. Weber (az egyik kereskedelmi rádióban Webbernek titulálták) Oberon-nyitánya mindig kellemes perceket szerez a közönségnek vidámságával. Ezúttal sem volt másként. A kürtszóló a semmiből indult, háromhangnyi dallama a dinamikai mívességet is bemutatta. Különösen dús volt a csellószólam hangzása, Rossini Tell Vilmosának kezdetét juttatta eszünkbe. Sziporkáztak a hegedűk, a rezesek határozottan támasztották meg a hangzást, a szólókra sem lehetett panaszunk.
Sosztakovics I. (Esz-dúr) csellóversenye nagyon jó darab. Bár a zeneszerző művei kevéssé ismertek itthon, talán a Leningrádi szimfónia ideológiájának egykori sulykolása miatt, érdemes hallgatni darabjait. Kisvárosi Lady Macbeth című operája megunhatatlan, tavaly az Opera műsorán is szerepelt. Az I. csellóverseny nyitótételének dinamizmusa szinte követhetetlen. Nemcsak motorikus, hanem már-már erőszakos, könyörtelen a végigvitt pár hangos téma. A második tétel üveghangjai enyhítik a feszültséget, hidat teremtve a zakatolás és a kadencia között, megteremtve a nyugodt, érzelmekben gazdag dallamcsorgást. Tisztán szóltak az akkordok, a kettős fogások, a kadencia egyetlen gömbbé változott, különféle fényben játszott. A zárótétel – Sztálin kedvenc nótájának idézetével – ismét lehengerlő volt, a témát többféle köntösbe öltöztette Sosztakovics. A tétel nem monoton, mint az első, inkább erőteljes, sokszínű.
Danjulo Ishizaka képes volt megmutatni a versenymű erejét, szépségét. Stradivari-csellója nem sínylette meg a rendkívül intenzív, de préselés nélküli játékmódot. A Msztyiszlav Rosztropovics számára írt mű első tételében következetesen hajtotta előre szólóját, a zenekar nem mindig követte a tempót, a lassabb tételek, tételrészek is úgy szóltak, ahogy a zenei anyag sugallja. A zárótételre azonban kissé elfáradt a japán-német csellóművész, rendkívül kis vonóval játszott, szinte merev karral, ez a hangzást azonban nem befolyásolta.
Ráadásként Bach Esz-dúr szvitjének Sarabande tételét játszotta, rendkívül nemes hangzással, a zene intimitását emelte ki. A sarabandokra jellemző melankólia háttérbe szorult, nem is hiányzott. A tétel letisztult, szép, bensőséges előadása nem hagyott kétséget Ishizaka tehetsége felől, nem törekedett egyediségre, sokkhatásra, azt játszotta, ami a kottában és főleg a szívében van. A koncert utáni rövid beszélgetésünk alatt elmondta, hogy ez a kedvenc versenyműve. Nagyon tetszett feleségének és neki Budapest, a Vár és a panoráma. Tervezik, hogy újra eljönnek fővárosunkba körülnézni. A Berlinben élő csellista évente 100 koncertet ad (kétszer is megkérdeztem, nem értettem-e félre), fárasztja az utazás. A rendkívül szerény és kedves, vékonydongájú fiatalember számos verseny győztese, nemcsak szólistaként, hanem kamarazenészként is koncertezik. Megemlítette, hogy szereti a kamarazenélés minden formáját, szonátákat is szívesen játszik. Reméljük, szonáta- vagy kamarazenei koncerten is hallhatjuk.
Szünet után Brahms I. szimfóniája csendült fel. Rövid időn belül másodszor hallhattuk a nagyszabású szimfóniát, így alkalom adódhatott az összehasonlításra. Leonard Slatkin szerencsésen lazította fel a mű, különösen az első tétel tömörségét, levegőtlenségét. A drámai lassú bevezetés jól megfogott hangszíneket hozott. Szinte sírtak a hegedűk, a magas hangok kristálytisztán szóltak, a timpaniütések könyörtelenül sorjáztak, az orgonapontot erősítve. Az oboa hangja, zenei megoldásai a melléktémában, egyedi vibratója csodálatos volt, végig a szimfónia folyamán. A gyors rész már-már könnyednek hatott a lassú bevezetés után, eleinte furcsállottam, azonban következetes maradt a hangulatában odaillő dallamoknál. A második tétel melankóliáját, megnyugvásra való törekvését nem éreztem. Az oboa ismét remekelt a prímhegedűssel együtt. A vonósok (nem hazudtolva meg az angol hidegvért) nem igazán játszottak puhán, a romantikus stílusjegyeknek a csíráit sem hallhattuk, kissé gyorsnak is tűnt a kitöltetlenség mellett. A hegedűszóló alatt vastag volt a hangzás. A harmadik tétel klarinétszólóját érdemes megemlíteni és egyfajta feszültséget, a gyengéd, de borongós dallamszövés mellett. A zárótétel, a beethoveni út folytatása, mintaszerűen szólt. Az első tétel megidézett motívumtöredéke, a pizzicatók gyorsulása-erősítése kiforrott elképzelést takart. A kürt gyönyörűen szólt, a fuvola pasztorális dallama ugyan szép tónusú, de rátelepedő volt. A rezeseken felhangzó fanfár lehetett volna tartalmasabb, azonban az örömódára hajazó dallam minden megjelenésében mintaszerűen és a pontosan odaillő tempóban hangzott: a hegedűkön, a fafúvósokon (bár a gyorsítást sokalltam). A csúcspontig tartó nagy ívnek köszönhetően valóban eltéveszthetetlen volt a brahmsi ars poetica, a zárás karaktere is erősítette a tétel méltóságteljességét. Ráadásként egy rövid darabot játszottak, William Walton V. Henrik című (film)zenéjéből. A vonósokon felhangzó darab lágy tónusa elkelt volna a Brahms-szimfóniában is.
Leonard Slatkin biztos kézzel uralta az együttest. Mozdulatai szépek voltak, de ezt más karmester is elmondhatja magáról. Nemcsak szépen, hanem bombabiztosan, jól értelmezhetően, árnyalatokat kifejezően vezényelt, nem a közönségnek, hanem zenészeinek. A zenekar teljesítménye egyenetlennek tűnt: ritka szép pillanatokra felsejlett tudásuk, azonban pontatlanság, érzelemmentesség is párosult játékukban. A Brahms-szimfóniát egy hónapja jobb kivitelezésben hallottuk.
