(a papiruszportal.hu archívumából [2008])
Szerző: leho
A Benkó Dixieland Band 2008. május 7-én emlékezetes dixie-kocsmát rendezett a sportarénában. Volt sör, tánc és természetesen kitűnő dzsessz. Benkóék most újabb szokatlan fellépésre készülnek: a Ferencvárosi Fesztivál keretében június 29-én közös koncertet adnak a Boban Markovic Orchestrával és a Budapest Klezmer Banddel. A világ legnagyobb dixie-kocsmájáról és a közös koncert üzenetéről kérdeztük Benkó Sándor zenekarvezetőt – stílusosan a Columbus jazz hajón.
A Ferencvárosi Fesztivál sajtótájékoztatóján bírtuk szóra Benkó Sándort – egyáltalán nem volt nehéz, szívesen válaszolt a kérdéseinkre –, s először az előttük lévő különleges koncertről és az ötletről faggattam.
– Nem az én ötletem volt a három zenekar közös koncertje, de amikor felkértek, örömmel fogadtam. Minden eddigi Bakáts téri fesztiválon szerepeltünk, de két zenekarral együtt még soha. Nem lesz egyszerű a feladat. Gyakorlatilag minden együttesnek lesz 40-50 perce, hogy bemutassa tudását. Ez nagyon rövid idő! Általában egy zenekarnak ahhoz, hogy saját hangulati körét kialakítsa a nézőtéren, kell 70-80 perc. Ezért most várhatóan minden zenekar azt fogja érezni, hogy keveset dolgozott. Ami miatt viszont az ötlet mégis jó: ez az év Európában a különböző kultúrák közelítések éve. Ebbe véleményem szerint a transzatlanti kapcsolatokat is bele kell értenünk, hiszen Amerikába európaiak milliói vándoroltak ki és épültek be az ottani népek életébe. Az ottani kultúrák őrzik európai gyökereiket, mint például New Orleans fekete zenéje a francia hagyományokat.
Kiválóan illeszkedik a három zenekar ebbe az elvbe: New Orleans-i zenével elindítani a programot, amiből gyakorlatilag minden könnyűzene kifejlődött. A negyvenes évek elején Chaplin fia és barátai erre a zenei alapra komponálták a klezmerzene egyik alapszámát: „Bei mir bist du scheen”. Mindehhez társul majd Európa egy olyan területéről származó török és szerb zenei elemeket tartalmazó kiváló muzsika, amely terület a békétlenség évszázadát eredményezte, ahol még a mai napig sincs nyugalom. Mégis, ez a nagyon jó minőségű, népzenei hagyományokra épülő zene a háborúnak szöges ellentéte, a barátság jelképe. Azt hiszem, ez a gondolatkör sokkal messzebb mutat, mint hogy én azon gondolkodom, hogy kellene még tíz perc műsoridő. Így szerintem a Bakáts téri fesztivál egyik üzenete lehetne Európa kulturális közelítések évének gondolata.
A három zenekar koncertje jó sodrású, kemény este lesz! Nyilván most mi is elővesszük a legnépszerűbb nótáinkat, húzós számainkat, és a többiek is hasonlóan választanak majd. De kell a közönség, az ott élők szeretete, jóindulata is, hiszen várhatóan a koncert el fog tartani fél egyig.
– Folytassuk beszélgetésünket a dixie-kocsmával, egyszerűen fergeteges volt!
– Régen dédelgettem tervemet valósítottam most meg! A Budapesti Műszaki Egyetem akkori vári villamos kollégiumában 1962-ben általam alapított dixie-kocsmát többezres tömegnek rendeztem meg A zenekarvezető munkában (fotó: Dvorszky-Balogh Péter)a Budapest Sportarénában. Hihetetlen, de 4750 jegy talált gazdára! Ez persze kevesebb mint az 50 éves jubileumi koncert 10 ezres nézőszáma volt 2007 májusában ugyanott, de gyönyörű egy új kezdeményezés esetén. A csarnokban nyugodtan lehetett mozogni, megfelelően nagy táncparkettet képeztünk ki, ahol végig több százan táncoltak. A zenekarokat kértem, csak jól táncolható számokat játsszanak, és ezt be is tartották. A koncert első felében a nézőszámot úgy 3000-3500-ra becsültem, de a kötetlenség, a lazább forma a katonás rendet fellazította, és többen voltak, mint sejtettük. Mire mi következtünk, már látszott, hogy sokan vannak, mindenki elfoglalta a helyét, leült vagy táncolt, koncertté fajult az est – akkor már jól látszott, hogy a tervezett területen gyakorlatilag telt ház van. Jó volt az akusztika, nagyon jó volt a hangosítás, Frenreiszék nagyszerű munkát végeztek. Egyetlenegy embertől nem hallottam a zenei rendezvényre panaszkodni. A hangulatra, a táncra, a zenekarok minőségére, a zenekarok által játszott számokra, a technikára semmi panasz nem érkezett. Kritizálták viszont a büfét, a kiszolgálást, a beengedést, a biztonsági rendszert, a sörpultok gyatra kivitelét stb. Mi történt? Volt egy nagyon jó rendezvény, ami mennybe vitte a közreműködőket, a nézőket, a hangulat kitűnő volt, de a szervezésben, a büfé munkájában, a „zsíroskenyér-ellátásban” van még mit javítanunk. Mindenesetre nagy eredménynek tartom, hogy semmilyen komolyabb probléma nem merült fel.
– Úgy vettük észre, kevés volt a fiatal.
– Nézd, én megszámoltattam, mintegy másfél ezer fiatal, értsd: harminc év alatti volt a koncerten. Ez nem olyan rossz arány. Az idősebb generáció dominált, de a legidősebbek, a hatvan év fölöttiek már nem jöttek el. Õket a dixie-kocsma kifejezés elriasztotta. A Zeneakadémia, a Kongresszusi Központ és egyéb megszokott, nyugodt helyszínek után a dixie-kocsma nekik már soknak tűnt. Tehát levágódott a fölső rész, viszonylag többen, mint szoktak, de még kevesen voltak a fiatalok, és jött az a középgárda, amelyik azt mondta: megnézem, mi lesz! Több mint ötszáz e-mailt kaptunk, jobbnál jobbakat: „végre lehetett sétálni”, „végre oda lehetett menni a haverhoz”, „végre táncolhattunk”, „végre engem is fölkértek táncolni” stb. Tudod, hogy hetven dzsigolót szerződtettünk? Mindent egybevetve azt mondom, hogy Benkó Sándor ötlete a mennyekbe ment, jövőre még sikeresebb dixie-kocsmát rendezünk.
– Szégyen, de nem láttuk-hallottuk eddig még Micheller Myrtill énekesnőt!
– Myrtill mindenkinek tetszett. Csodálatos, remekül képzett hangja van, megjelenése magával ragadó. Bárhol is lép fel velünk, mindenütt nagy sikert arat. Kiváló hang, csinos nő – és mégsem játsszák klipjeit a tévék. Õ képezte ki a megasztárosokat, de a tehetségéhez képest alig ismerik. Ezen feltétlenül javítanom kell.
– Nagyon tetszett a műsor-összeállítás és a nálunk ritkán tapasztalható feszes menetrend.
– Minden ilyen rendezvénynek egy kézben kell lennie, ez most kivételesen az én feladatom volt. Meg volt adva precízen, hogy percre pontosan mikor mi történik, s amikor a Benkó Dixieland befejezte és lejött a színpadról, mindössze három percet csúsztunk. Ez ritka bravúr, melyet a kiválasztott művészkollégák fegyelmezettségének is köszönhetek. Olyan zenekarokat válogattam, amelyek a táncolható tradicionális dzsesszt képviselik. A dixie-kocsmában nem lehetett lassú bluesokat játszani. A táncolhatóság követelmény volt, ehhez kellett illeszteni a fellépőket. Így jött a Police Big Band, a Lucky Boys Shuffle Band és a Miskolc Dixieland Band, mely a mi stílusirányzatunkat követi. Különleges színfoltot képezett a Scandinavian Rhytm Boys dán együttes. Minden zenekartól bekértem a programot, és ragaszkodtam ahhoz, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen. Személyesen konferáltam a programot azért, hogy percre vághassuk a műsorokat.
– Három-négy percig tartott a zenekarok közti váltás. Rockfesztiválokon több színpad esetében nem látni ilyen flott, gördülékeny szervezést.
– Amíg én felkonferáltam a következő bandát, addig a technika elkészült. A technika követte az én tempómat, pedig az sem egyszerű, amikor egy pulton majd száz csatornád van – erre három percük volt. Tehát sikerült a világ legnagyobb dixie-kocsmájának ötletét sikerre vinni, sikerült a világ legnagyobb dixie-kocsmájában a Benkó Dixieland Band programja elé hibátlan, nagyon jó zenét játszó zenekarokat szerződtetni, és példamutató fegyelmet teremteni a zene és a közönség oldalán is. Örülök a sikernek, és máris a jövő évi dixie-kocsma előkészítésén gondolkodom.
