a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: 33
A Széchényiek és a Festeticsek (kulturális) öröksége, katonáskodás, világlátás. Lánchíd, vasút, Vaskapu. Hitel, Világ, Stádium. Kaszinó, lóverseny, vízi sportok. Magyar Tudós Társaság, Nagycenk, Budapest. Kétgarasos adó, 48-as miniszter, Dunába ugrás. Elmegyógyintézet, Ein Blick, döblingi húsvétvasárnap.
Néhány jellemző momentum egy nagy kor nagy emberének szövevényes életművéből. Nekem már régóta ön, Széchenyi István a legnagyobb!
A nemzet napszámosa
Mennyi minden fér bele egy emberéletbe? Kötelező főúri neveltetés során az akkori világnyelvek megtanulása, olyannyira, hogy a magyar teljesen háttérbe szorul. A grófi ranghoz természetesen katonáskodás is dukál, s mivel a napóleoni háborúk erre az időre esnek, a császár seregében hírvivői feladatokat lát el – a számára szűk katonai keresztmetszet azonban nem elégíti ki. Hosszú nyugati utazásokkal szélesíti látókörét, többek közt a ködös Albionban, török földön; s világlátott, ötletekkel teli országmegváltóként érkezik haza.
Mindenben a tökéletest, a lehetetlent keresi, elérhetetlen(nek látszó) szerelmekbe bonyolódik (Caroline Meade, Crescence). Bár keverék nyelven ír, magyar mondataiba folyton német, angol, latin, francia foszlányok szövődnek, nem felejti el bevezetni az önözést, mert birtoka irányítóival, alkalmazottaival így látja jónak az egyenrangú társalgást. Látványos országgyűlési szerepléssel robban be a reformkori politikába, egyévi jövedelme fölajánlásával a Magyar Tudós Társaság bábájává válik. A „Honunk szebblelkű asszonyinak” szóló könyv megírásával (Hitel) gazdasági problémákat feszeget, arra keresi a választ, mi áll a tőkés fejlődés útjában Magyarországon.
„A’ köz intelligencia – az értelmesség – azon jel, mellynél fogvást a’ bölcs a’ nemzeteket mázsálja.”
A Kaszinó a társasági életet, az „elmesúrlódást”, a nyilvánosságot szolgálja a korban. Lovakrul című munkájával, illetve a lóverseny támogatásával (és az Állattenyésztő Társasággal) látszólag szintén a szórakozás egy korabeli formáját sulykolja, azonban ő elsősorban a lótenyésztést, -nemesítést segítené. A kétgarasos adó tervével nagy felzúdulást kelt, a hídpénz ugyanebbe a sorba illeszthető – a közteherviselés nem tartozott a divatos témák közé a nemesség körében. Vesszőparipája a közlekedés, nem véletlen, hogy több korabeli gúnyrajz örökítette meg ezzel kapcsolatban. Lánchíd, vasúti közlekedés, folyószabályozás, Vaskapu. Ha csak a Széchenyi-lánchíd fűződne nevéhez, már nem élt hiába, bár kis híján ebbe majdnem belehalt.
És politika, politika, politika – annak ellenére, hogy nem volt politikus alkat. Naplója bemutatja a folyton vívódó, önmarcangoló, csak önmaga igazában bízó, gyanakvó, perlekedő közéleti embert. Vitázott önmagával, énjeivel, mindenkivel, aki nem volt hajlandó elfogadni egyedül üdvös nézeteit.
Lehetne folytatni, de – remélem – mindenkinek megvan a maga Széchenyi-képe.
Rendszerváltás utáni utóélete sem ellentmondásoktól mentes. A kellemetlenebb emlék a Széchenyi-film körüli hercehurca. A költségvetéstől a főszereplőig, a rendezőtől a film kimenetelének számonkéréséig (?) valakiket minden zavart. Tényleg baj lenne, hogy a XIX. század egyik legnagyobb magyar alakjáról film készült? – függetlenül a filmszakmai szempontoktól.
A másik emlék: 1991-ben, születésének 200. évfordulóján megható emlékmisén vehettünk részt Nagycenken, ez az esemény még az 1988-ban kezdődött nagy népi megmozdulások sorába illett. Már szabad volt összejönni, gyülekezni, énekelni, beszédet mondani, ünnepelni nem kommunista, nem forradalmár stb. személyiségeket is. A nagycenki kripta, kastély zarándokhellyé vált.
Hátha egyszer annyit fogják emlegetni, mint Petőfit és Kossuthot…
Életrajz
1791. szeptember 21-én, Bécsben született. Apja gróf Széchényi Ferenc, anyja Festetics Julianna. Bécsben nevelkedett, német volt az anyanyelve, bár dajkájától korán megtanult magyarul. Beteges gyermek volt, nevelésére azonban nagy gondot fordítottak. Tanulmányai befejeztével bátyjával bevonult katonának, 1809-ben csatlakoztak a nemesi sereghez, amely Napóleon katonáival szemben csatát vesztett Győrnél. 1810-től hivatásos katona lett. 1813-ban részt vett a lipcsei csatában mint Schwarzenberg futára. 1814–15 fordulóján Metternich diplomáciai megbízottjaként néhány hónapot Nápolyban töltött. 1815 tavaszán újból csatlakozott ezredéhez, Itáliában harcoltak az ismét Napóleon szövetségében álló nápolyi király ellen. Szabadsága idején Angliába utazott, összesen ötször járt ott. 1818–19-ben égei-tengeri körutat tett. További utazásairól le kellett mondania, mert elöljárói 1820-ban felszólították, hogy vonuljon be a Debrecenben állomásozó huszárezredhez. 1826-ban lemondott, az elbocsátó papírt végül csak 1831-ben kapta meg. Jó barátjával, Wesselényi Miklóssal utazgatott Franciaországban és Angliában.
Politikai szereplése az 1825-ös országgyűlésen kezdődött, ahol magyarul szólalt fel nagy feltűnést keltve. 1825. november 3-i beszédében a Magyar Tudós Társaság megalapítására tett javaslatot: „Tisztelt Statusok és Rendek! Én ugyan Nagy nem vagyok, de vagyonos ember vagyok, azért nemzeti nyelvemnek gyarapítására egy egész esztendei jövedelmemet ajánlom úgy, hogy ennek a kívánt célra való fordítása és elrendelése mindenkor az országgyűléstől függjön.” 1826 februárjától 100 forintos címletű részvényeket lehetett jegyezni, és ezzel részt vállalni egy kaszinó létrehozásában. Budapestet (következetesen így írta Pest-Budát, amely szerinte szerves egységet képez) az ország gazdasági és szellemi központjává akarta emelni. Saját gazdálkodásában tapasztalta, hogy a hazai modernizáció legfőbb akadálya a tőkehiány és a kötött földbirtok. 1830-ban jelent meg korszakos jelentőségű műve, a Hitel. A harmincas évektől irányította az Al-Duna szabályozását, kezdeményezte a közlekedés fejlesztését, a dunai és a balatoni gőzhajózást. Hajógyárat, téli kikötőt, gőzmalmot létesített. Oroszlánrésze volt a Lánchíd építésének megkezdésében.
1848-ban, a sikeres áttörés láttán lelkes nyilatkozatokat tett, s a Batthyány-kormány közlekedés és közmunkák minisztereként a 48-as politika tevékeny részesévé vált. A nyílt fegyveres összecsapás küszöbén idegrendszere összeomlott, s egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után a döblingi ideggyógyintézetbe vonult vissza. Csak az ötvenes évek második felében nyerte vissza alkotóerejét. Párbeszédekbe foglalt gyilkos iróniájú vitairatban számolt le Bécshez fűződő illúzióival (Nagy magyar szatíra). A rendőri zaklatások annyira megviselték beteg idegrendszerét, hogy önkezével vetett véget életének 1860 húsvétján. A kortársak politikai gyilkosságra gyanakodtak. Nagycenken, a családi sírboltban temették el.
