Irodalmi beszélgetés a Pinceszínházban
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: leho
Jankovics-féle Luciferrel kezdtem a filmszemlén a délutánt, és Tóth Kriszta-féle Luciferrel, egy Dante-parafrázissal fejeztem be az estét, soha rosszabbat. A Szépírók Társasága Irodalmi beszélgetések sorozatának február 2-i állomásán jó sokan összejöttünk a Pinceszínházban, és nem csak a díjtalan belépés miatt. Tóth Krisztina felolvasásai, beszélgetései nem a hakni kategóriájába tartoznak, ráadásul az estnek illusztris vendégei voltak: Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter.
A meghívottak közül Tóth Krisztát és Müller Péter Sziámit többször is hallottam sokféle minőségükben, Darabos Enikőt és Takáts Esztert azonban élőben még nem. A beszélgetést vezető kritikus szinte láthatatlan, de annál inkább hallható munkát végzett, ez a jó szerkesztésből és a lényegre tapintó, rövid kérdésekből derült ki. Alig szerepelt, az est viszont gördülékenyen ment az előre kijelölt irodalmi pályaíven, izgalmas volt: néhány sztori is előkerült; kötettervekbe avattak be; az írói látásmóddal ismerkedhettünk meg a Pixel kapcsán; illetve sziporkázó, új szövegekkel, testekkel, szövegtestekkel. Egy spontán változás történt csak bevallottan a forgatókönyvben: Sziámi egy helyütt nem a betervezett versét mondta el, ugyanis Tóth Kriszta előtte annyira lehangolta a kedélyeket full pesszimista írásával, hogy a leendő első kötetes költő-énekes nem kockáztatott meg egy hasonlót, és egy vidámabb darabbal próbálta tartani a súlyegyent.
Felütés: Két „hazám” témájú verssel, erősen indított a két „költő”. Tóth Kriszta épp egy 2009-es közös Aeogon-estjükön beszélt arról: hogy néz az ki, hogy egy gyerek anyjának az legyen foglalkozásaként írva, hogy költő?! Másrészt bár Müller Péter költőnek indult és nem egészen ismeretlen mentorokkal büszkélkedhet (Weöres Sándor, Vas István és Kormos István), máig egyetlen kötete nem jelent meg (készül), noha Kontroll- és egyéb munkásságát sokan ismerik, s nála tényleg áll a Háy-kijelentés: ezek szépirodalmi szövegek. Nem volt nehéz belehallani a két földön marasztaló versbe, ráadásul meg is idézték, a Kemény István-szöveget.
Nem veszett el a kontrollom: Aztán szó esett első találkozásukról, a pénztárcalopásos esetről, de erről már írtunk. Arról viszont nem, hogy készül egy közös, gyerekeknek szóló hangoskönyvük a Mojzer-kiadónál. Kontrollról; Sziámi ma már senkinek nem mutatja meg verseit, kivéve Krisztának, aki ugyanígy tesztelte legutóbb készülő meseanyagát, amit Péter finom kritikaként tízéveseknek szóló Kalevalaként jellemzett – azaz, fejtette meg a nő költő, az anyag még kevésbé cselekményes… A zeneiségről; nemcsak a költők kapcsán, hanem az eredeti és jó hangú Takáts Eszter dalszerző, énekes is kifejtette, hogy először – akárcsak Krisztánál – a zene, a dallam van meg, a szöveg csak ezután jön. Müller Péter egyébként olyannyira jó kontroller, hogy egy tartalmi hibát is észrevett a Pixelben, illetve 49 szöveggondozásit – korrektorként is dolgozott egy időben. Ezt soknak találja épp a Magvető szövegei esetében (mint ahogy mi is számos esetben).
Testek: Anusfehérítő korszakot élünk. Kriszta törököt fogtam típusú szerző, nem elég, hogy – noha nem mindig kéjes – öröm olvasni a sorait, szövegtestjei sokáig nem is eresztenek. Verseket olvasott föl, és egy hosszabb novellát egy anorexiás pornósztárról, aki az ő ellesett rossz pillanatait megörökítő tinit a vécében agyonver. A test mindig nagyon fontos nála – válaszolt a kritikus testiséget firtató kérdésre –, hiszen a test a lélek sebezhető, öregedő megtestesülése. E történet egy részét és benne az anusfehérítést, Keresztury Tibor feleségétől „kapta”, azaz – nyugodtunk meg többen a nézőtéren – ezúttal nem a BKV-n szedte össze a történetet. Verseit, novelláit olvasva mindig eszembe jut egy táncos-koreográfus ide kívánkozó mondata: bomlékony anyaggal, az emberi testtel dolgozunk.
Képes kockák: Darabos Enikő feltette a Pixel elolvasása után sokunkban megfogalmazódó kérdést: Te vagy az elbeszélő, a főgonosz, aki mindig a legrosszabb forgatókönyvet fogalmazod meg? A Pixelben mintha csak defektes (ez nem az ő kifejezése) életsorsok kapaszkodnának össze. Kriszta itt elmondta a több helyütt már megfogalmazott nézőpontját: ő mindig távolságot tart, nem a maga történeteit írja meg. Illetve ezek az ő történetei, mélyen foglalkoztatják, de nem vele estek meg. Azt pedig végképp úgy gondolja, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyvek valósulnak meg, ráadásul a Pixelnek is sokkal (?) lehangolóbb befejezést tervezett, de végül mégis hagyott egy menekülési útvonalat. Mint ahogy a február 2-ai estet is egy pesszimistább írással akarta zárni.
Szétcsapatás: a nő költő a Litera-előszilveszterre írt Dante-parafrázisát olvasta fel szövegoldásként, amelyből felbugyborékoltak a poénok, majd Takáts Eszter és Sziámi zenével is levezettek. Nem először bizonyosodtunk meg arról, hogy Péter szuggesztív előadásmódjával még jó dalokat is képes megfejelni.
A Pixel szerint az életben a sors mindig a lehető legrosszabb forgatókönyvet valósítja meg, de az életben az is előfordul, hogy az egyik legjobb forgatókönyv valósul meg, mint tegnap a Pinceszínházban történt.
