Mindent Kaszáló történetei
(a papiruszportal.hu archívumából [2007])
Szerző: Rab Low
Czigány Zoltán kötetére, amely a Pozsonyi Pagonynál jelent meg a könyvhétre, Kovács Eszter, a kiadó vezetője hívta föl a figyelmemet, mint igazi (ló)csemegére. A könyv eredetileg gyerekeknek szóló spontán esti mesékből állt össze, amit a szerző fia magnóra vett, majd később a szöveget le is írták. Főszereplői Csodaló és Kószáló (Csoda és Kósza), bár utóbbi inkább a Kaszáló nevet érdemelné ki, hiszen ahová lép, ott fű nem terem. Szerencsére barátja, Csoda és a gödöllői tanya gazdái, Sajó bácsi és Gyöngyi néni minden bajból kisegítik.
Kovács Esztert a könyvhét tapasztalatairól is kérdeztük.
Csoda és Kósza egymáshoz lazán kapcsolódó történetei egészen változatos terepekre, korokba, helyzetekbe visznek. Az első történetben Kósza, miután fölzabálta az összes pizzát a Puszta pizzéria konyhájában, megmutatja sütő-főző tudományát. Az étteremben éppen Tök Elek minisztert várták ebédre, így ki kellett vágni a rezet: Kósza bádogvödör alapon (pizzalap) szögeket, seprűcirkot (sajt), tésztaszeletelő tárcsákat, kenőzsírt (ketchup) szolgált fel neki, amit a magyart és a szögeket a műfogsorával törő miniszter el is fogyasztott, és igen meg volt elégedve az étekkel. A szokatlan helyzetek Kószából nem a legjobbat, hanem a legrosszabbat hozzák ki. A Közlekedési Múzeumban a pacik olyan rendet vágnak a kipróbált járművekben a kezdetben még csak szolid viaszmakettfigura-evésbe forduló nézelődés után, hogy a végén kommandósokkal üldözik őket, s emiatt a fő cél, a gazda tervezett szekéreladása is balul üt ki, lovai miatt neki is repülnie kell, bár repülő nélkül. A groteszk, jó(ló)pofa történetek elvisznek a Marsra, ahol marslakó és Mars szelet akad ugyan, de zab és víz nem, így az űrutazó Kószának hamarosan hon- és étvágya támad. Vagy Kósza hosszas kísérletezgetés és festő ámokfutás után végre kiteljesíti művészhajlamait, farkával remekműveket alkot, amelyek a Gödöllői Művésztelep vezetőjét is dicséretre sarkallják. Amikor régi plátói kedvesét, Kanca Mancit szeretné viszontlátni, egy varázsló segítségével visszamegy a múltba, ám a vivőanyagból kicsit többet sikerül bevennie, így nem fiatal korába, hanem a dinoszauruszokéba érkezik, ahol akaratán kívül túlélőshow-ba keveredik. Kósza, miután mérges magára, hogy elbambulása miatt lemaradt a Csodával megbeszélt futóversenyről, egy lórúgással felérő lórúgással tölti ki bosszúját az istálló óráján, amely így visszafelé kezd járni, s ezáltal a tanya valódi turisztikai időkerékké válik. A záró történetben a lovak boltot alapítanak, szelet vetnek és vihart aratnak, mert nincs árujuk, mégis igen jól átvernek arra érdemes embereket, míg végül gazdáik segítségével, karácsony előtt, mézeskaláccsal valódi üzleteket is kötnek.
A történetek többnyire frissek, bár a gépkocsipark (Trabanttól a Zsigulin át a Varnyúig) és egy-két kifejezés (pl. jugoszláv) azt sejteti, nem biztos, hogy ma íródtak. Ám ahol már lerágott csontként ismert a helyzet (dino- és tirannoszauruszok), ott is sikerül némi couleur locallal, hazaival feldobni a történetet: például az iharkúti hungaroszaurusz tormaival. A humorban gazdag kötetben a tréfák ülnek, csak itt-ott érződik izzadságszag (szelet-szeletet félreértés), a groteszk témák meseillusztrátora, Baranyai András pedig megint a fogára való történeteket illusztrálhatott, kitűnően. A két lóén, lóénén és a gazdáékén kívül további finom, rövid, szabatos jellemrajzokat kapunk: az alvó teremőrtől a csekély értelmű miniszterig, a pozícióját védő festőművésztől az ostoba rablóig tipikus, mindennapi alakok, balekok teszik kerekké a történeteket. Igazán csak a megszokottnál több helyesírási hibáért (a megyék írása, több helyütt rövid magánhangzó helyett hosszú, zsákba macska stb.) jár kritika. A Pozsonyi Pagony újra egy remek forma- és berendezésbontó könyvvel állt elő, kíváncsi vagyok a bolti fogadtatására.
Fülszöveg
Ez a könyv nem jött volna létre…
…ha nincs a lányom, akinek elkezdtem mesélni Csodalóról és Kószálóról, a Gödöllő melletti tanyán élő lovakról, akik közül Kósza, csupa jó szándékból, annyi galibát tudott okozni, hogy Csodának mindig volt mit helyrehoznia,
…ha nincs a fiam, akinek tovább meséltem a két ló történeteit, aki fölvette hangszalagra a rögtönzött meséket, hogy többet hallhassa, aztán mellém ült, és megvárta, amíg leírtam őket,
…ha nincs valaki, aki egyetlen rajzzal el tudta mondani mindazt, amit én sok-sok szóval próbáltam,
…és végezetül, ez a könyv egyáltalán nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan felnőttek, akik szeretnének érteni a gyerekek nyelvén, mert tudják, hogy sokat lehet tanulni tőlük – de, minthogy a fentiek mind voltak, így Csoda és Kósza is itt van a könyvben, már csak olvasni kell róluk, és néha nyeríteni helyettük, lószívvel, ahogy ők is szokták, mondjuk, így:
nyíííí-ha-ha-ha-ha-ha, brrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!
cz. z.
Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
Pozsonyi Pagony [Budapest, 2007]
Illusztráció: Baranyai András
Kötött, 104 oldal, 170×216 mm
A könyvet 6–12 éves gyerekek számára ajánlják
Comment on “Csoda és Kósza”