Nyina Hagen-Thorn és Faludy György
az Irodalmi Vademecum archívumából
Szerző: Tihanyi Hajnalka
Létezett szerencse Kolimán és Recsken?
Nyina Hagen-Thorn túlélte Kolimát, a Gulag-szigetvilág legkegyetlenebb helyét. Meglepetten olvastam emlékező szavait, annyira összecsengenek azokkal az élményekkel, melyeket Faludy György írt le az ÁVH börtönében és a Recsken eltöltött időről.
Hogyan élte túl családom a lágereket?
Okosabbak, erősebbek voltak a többinél?
Szerencsések voltak?
Létezett szerencse Dorában,
Auschwitzban és Bergen-Belsenben?
Larissa Shmailo (Gyukics Gábor fordítása)
*
Nyina Hagen-Thorn írja:
„Az idő és a tér, az idő és a tér… – ismételgettem, miközben fel-alá járkáltam a cellában…
Vagy sikerül kijutnod úgy, ahogy bejöttél, vagy nem bírod és megbolondulsz… Ha nem tanulsz meg lélekben mozogni a térben, olyan élesre állítva a képet, hogy szinte valóságos legyen.
De ha ezt ritmus nélkül teszed, akkor is megbolondulsz.
A ritmus segít és vezet.”
Rájön, hogy a képzelete segítségével lelke kiszabadulhat a cellájából.
A sötétzárkában, ahol fogytán az oxigén, egy hajóútra gondol egy északi folyón, minden részletet lát, s szavakba, ritmusba – versbe – önti a látomást.
„Az érzés, hogy pusztán a tudat hatalma képes megszabadítani a testet börtönéből, különös boldogságot jelent.”
„Megtaláltam önmagamban azokat a fegyvereket, amelyekkel védekezni tudtam nem csupán a sötétzárkában a fulladozás, de minden olyan dolog ellen, amit a tudatom nem volt képes elfogadni. Öt éven keresztül mindez versekké alakult át.
Nem tudom, költészet-e ez a szó ‘irodalmi’ értelmében, mindenesetre emlékműve az én belső szabadságomnak, eszköz, amellyel sebezhetetlenné tettem lelkemet.”
Nyina nem csak magával törődött. Igyekezett rabtársai fizikai szenvedéseit enyhíteni és meséket, verseket mondott, hogy könnyebben viselhessék el sorsukat.
„Azóta mindennap kérlelnek: Szavaljon nekünk még valamit!
Én szavaltam nekik Blokot és Puskint, Nyekraszovot és Mandelstamot, Gumiljovot és Tyutcsevet. Az arcuk ragyogni kezdett, mint amikor nedves ruhával letöröljük a port az ablaküvegről.”
*
Faludy könyvében ezt olvashatjuk:
„Az éjszaka jó részét azzal töltöttem, hogy fel-alá jártam a cellámban, és verseket csináltam.”
„Két és fél lépés az egyik irányba, fordulat a falnál, két és fél lépés a másik falig és vissza.”
„Lassanként elöntött a büszkeség és boldogság, hogy lezárhattak, kínozhattak, de nem vettek erőt rajtam; maradtam aki vagyok, szadisták kezei közt, az ország legfélelmetesebb pincéjében.”
Faludy a recski táborban maga köré gyűjti rabokat és irodalomról, történelemről, filozófiáról beszélgetnek esténként, holtfáradtan.
„Mivel a beszélgetést az élet elmaradhatatlan részének tekintettem, nem vettem észre, hogy ennél is több.”
Amikor egy társa az egy órával több alvást választva lemond erről, pár nap múlva meghal.
„Akkor vettem észre, hogy beszélgetéseink nem az élet egy részét, hanem magát az életet jelentik.”
„Megkérdeztem, vajon csakugyan azt hiszi, hogy ilyen fegyverekkel – mint amilyen az ima és a ráolvasás – lehet és érdemes-e harcolni a gonosz ellen; Már-már meg is kérdeztem, amikor eszembe jutott, hogy nincs más fegyverünk.”
*
A két író
A rendszerváltás környékén megismerhettük Faludy György életművét.
Megjelentek a versei és nagysikerű könyve, a Pokolbeli víg napjaim (London, 1962 és AB Független Kiadó, ABC Független Kiadó, 1987), később pedig a folytatása, Pokolbeli napjaim után (Magyar Világ Kiadó – 2000).
Nagyon tisztelem Faludyt, csodálatos ember, aki olyan dolgokat élt át lelki megnyomorodás nélkül, amit egyszerűen túlélni is szinte lehetetlen. Ami más személyiségét lerombolta volna, az övét építette.
Hihetetlenül őszintén, minden önsajnálat és kendőzés nélkül meséli el gazdag élettörténetét.
Nekünk, az olvasóinak pedig szerencsénk van, mert kitűnően ír, így izgalmas könyvet olvashatunk, közben pedig felfedezzük a pokol bugyrait, de egy olyan vezetővel, aki mellett biztonságban érezhetjük magunkat.
Történelmünk olyan részébe nyerhetünk betekintést, amit gondosan titkoltak, titkolnak(?) előlünk.
Talán ő az Utolsó Mohikán, aki még úgy ír, hogy törődik az olvasóval is, mert sokan manapság, mintha csak önmaguknak írnának, pedig az író olvasó nélkül….
Nyina Hagen-Thorn (1900-1986) történetére Vitalij Sentalinszkij könyvében bukkantam rá.
Nyina a szentpétervári egyetemen tanult. Etnográfusként tudományos kutatásokat végzett a Volga vidékén és verseket is írt.
Először 1937-ben, másodszor 1947-ben tartóztatják le. Kiszabadulása után a leningrádi néprajzi múzeumban dolgozott, tudományos könyveket és cikkeket publikált. Verseket, emlékiratokat és két prózai művet írt.
Vitalij Sentalinszkij könyve, A föltámadott szó (Nagyvilág Kiadó, 2000) igazi érdekesség irodalomtörténeti és történelmi szempontból is. Csoda, hogy megírhatták, hogy megjelenhetett.
Sentalinszkij pont a megfelelő pillanatban kezdett el foglalkozni a témával, kitartásának és az időzítésnek köszönhető, hogy megnyílt előtte a KGB irodalmi archívuma. Korábban ez lehetetlen lett volna, talán később is.
Létezett-e szerencse a kommunizmus kémény nélküli lágereiben?
Minden bizonnyal! De mit sem ért volna olyan emberek nélkül mint hőseink.
