…három, önmagában is teljes oratórium…
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
Nem sokkal a Peskó Zoltán vezényelte előadás után a Tavaszi Fesztivál keretében is meghallgathatta a Fesztivál Színház közönsége Liszt talán legnagyobb szabású művét, az öt szólóénekest, vegyes és gyermekkart, orgonát (vagy harmóniumot) foglalkoztató, három részből álló Krisztus című oratóriumot. Az a bizonyos plusz az oratórium szcenírozása volt, Gemza Péter munkája. Látvány és zene tehát együtt hatott, a debreceni Csokonai Színház előadása igazán jó volt.
Liszt a Krisztus írását már az 1850-es években tervezte, s 1855-ben kezdte el a munkát. 1862-ben egy rokonához intézett levelében olvasható: „Megfogadtam magamban a Krisztus oratórium feladatának valóra váltását. Ismerve gyengéimet és erőmet, azt hiszem: 1863. október 22-re meg is oldom.” Ekkorra nem készült el a teljes művel – a komponálással lassan haladt, 13 évre volt szükség a megszületéséhez –, csak 1866-ban, s egy évvel később még két tételt illesztett bele. Az oratórium szövegének írásával a forradalmár Herweghet szerette volna megbízni, majd Sayn-Wittgenstein hercegnét kérte meg, a vázlatból a jó barát, Peter Cornelius írt volna verseket, végül maga Liszt válogatta össze a szöveget a Bibliából, középkori himnuszokból és a liturgiából.
A készülő oratóriumból több részletet is bemutattak, a teljes mű végül 1873. május 29-én szólalt meg először Weimarban, a(z evangélikus) Stadtkirchében, Liszt vezényletével, és még ugyanabban az évben, november 9-én a pesti Vigadóban, Richter János dirigálásával, magyar szöveggel, Ábrányi Emil fordításában. Liszt már az oratórium írásakor tudta, hogy nem fog sikert aratni, azonban megkomponálását „művészi szükségszerűség”-nek érezte. Mindenesetre Magyarországon és másutt is többször elhangzott még életében, bár olyan sikert, mint a Szent Erzsébet legendája, nem aratott.
Liszt művei közt az egyházzenei darabok száma és minősége nem elhanyagolható, sajnos kevesebb fény vetül ezekre az alkotásokra. A zeneszerző mélyen vallásos volt, már fiatal korában is gondolkodott azon, hogy papi pályára lépjen, 1857-ben a ferencesek tiszteletbeli tagja lett, 1865-ben pedig belépett a katolikus egyházi rendbe: „A katolicizmushoz való vonzalmam gyermekkorom óta jelen van, és egy állandóan jelenlévő és uralkodó érzés lett…” Nem véletlen tehát, hogy Liszt az egyházi művekben is kiteljesedett, maradandót alkotott.
A Krisztus zenéje lenyűgöző. Egyaránt szerepelnek benne nagyromantikus tablók, egyszólamú gregorián énekek, népies-pasztorális hangzás, a reneszánszra jellemző (és Liszt késői zongoraműveiben fellelhető) modális harmóniavilág, impresszionista foltok, de a Liszt stílusjegyeinek tartott bővített akkord, a kromatikus menetek, az egyre feljebb ismételgetett motívumok használata is feltűnik. A három rész (I. Karácsonyi oratórium; II. Vízkereszt után; III. Szenvedés és feltámadás) 14 tételből áll, a Megváltó születését, küldetését, halálát és feltámadását mutatja be, a krisztusi tanítást, eszmét, mely a békét, szeretetet hirdeti. A műben nincs a nagyobb lélegzetű barokk egyházi darabokból ismert, az eseményeket elbeszélő testo, nincsenek a nép véleményét képviselő turbák, a szólisták sem jelképeznek egy-egy személyt.
Liszt a partitúrában három tétel sorai közé a Biblia egy-egy mondatát írta, a partitúra elején pedig a következő idézetet olvashatjuk: „Veritatem autem facientes in caritate, crescamus in illo per omnia, qui est caput Christus” („Hanem az igazságot követvén, szeretetben, mindenestől fogva, nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban”. Pál levele az efézusbeliekhez, 4, 15)
A mű felépítése – három, önmagában is teljes oratórium – grandiózus, az előadáson két szünettel hangzott el. A három zenekari tétel, négy orgonakíséretes kórustétel, a textúra változatossága, a hatalmas előadói apparátus, a sokrétű zenei anyag miatt szinte érzékelhetetlen volt az idő múlása, a színpadon csak minimális, jelzésértékű „színpadi játék” folyt, három kivetítőn pedig az oratórium szövege, és vibráló, zúgó képek (valószínűleg technikai probléma lépett fel) segítették a befogadást. Az oratórium szcenírozására tettek már kísérletet, nem előzmény nélküli ez a fajta többlet adása. A színpadi történések engem egy naiv, az egyszerű emberek Jézus-felfogására emlékeztettek, mindenféle nagyobb, de annál lassabb gesztus nélkül zajlott a történet, minimális eszközökkel. Ráczkevei Anna Máriája a tapasztalt nők bölcsességével hatott, az általa alakított asszony lelki folyamatát mutatta be. Jézus születése és halála a vékony fehér és fekete függönyök segítségével jelent meg, a fényekkel, színekkel való szemléltetés is szép volt, egyetlen kifogásom a halak kézzel való megragadása volt („Uram, ments meg”), majd megvilágítása.
Egy ekkora méretű és mondanivalójában igen erőteljesen veretes mű előadása nagy valószínűség szerint nem lehet tökéletes. Ezen az estén sem volt, nem lehetett az, a közönség a késői befejezés ellenére hálásan ünnepelt. Szabóki Tünde szopránja szárnyalt, Kun Ágnes Anna a kezdeti túlhangsúlyozás után nagyon szépen énekelt. Francesca Provvisionato is nagyon jól megoldotta szólamát. Kovács István hangja messze zengett, Komáromi Márton éneklése volt a meglepetés, szépen formált, biztos hangmagasságokkal tolmácsolta szólamát. Geiger Lajos bizonytalan intonációja végigvonult a darabon, nagyon zavaró volt.
A Csokonai Színház Kórusa és a Debreceni Kodály Kórus telt hangok énekelt, a sok apró bizonytalanság talán a kevés próba miatt lehetett. Az egyik szoprán hangja sorra-rendre kilógott a hangzásból, ez különösen akkor volt furcsa, mikor Szabóki Tünde is énekelt. A helyenként bizonytalan magasságú belépések ellen Liszt többnyire megelőlegezte a hangot, így a kórus viszonylag pontos intonációval lépett be, azonban a kórusfúga nagyon jó volt. A debreceni Bányai Júlia Általános Iskola és AMI Gyermekkórusa tiszta, szép hangzással érkezett a Fesztivál Színházba, öröm, hogy szerepeltek, bár Liszt választási lehetőségként említi a gyermekkart.
A Csokonai Színház zenekara egy-két megingástól eltekintve (a hegedűk zötyögése, hamiskássága) érzékletesen játszott, különösen tetszettek a megejtő pianók. Kocsár Balázs műértelmezése több mint nagyszerű. A tempókat jól megválasztotta, tetszett, hogy nem egyvégtében a himnikus megoldásokat sorjáztatta. Jó volt a Tu es Petrus eleje és zárása, a Resurrexit felépítése. Kocsár keze alatt a három nagy egység összekovácsolódott, a kisebb egységek-tételek nem szabdalták szét a művet.
A Tavaszi Fesztivál egyik legszebb, legfelemelőbb eseménye a Liszt-év fontos pillanata volt.
