Szerző: PP
A reformkor kezdetén Komáromban született kisnemesi-értelmiségi családba. A pápai kollégiumban Petőfi barátja. Jogi végzettséget szerez, de írói sikerei után hátat fordít az ügyvédi pályának. Novellákkal kezd, újságíró, s már első regényével (Hétköznapok, Pest, 1846) ismertté válik. Az arany ember, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Sárga rózsa – a kötelező olvasmányoknak köszönhetően a legolvasottabb magyar regényíró. A márciusi forradalom egyik előkészítője és vezetője. A szabadságharc legnagyobb elbeszélője. Már életében klasszikussá nemesedik, 1894-től adják ki a százkötetes Nemzeti díszkiadást. A kiegyezés után parlamenti képviselő, a delegáció tagja, főszerkesztő, bankelnök.
A Hétköznapok című első regénye után tagja lesz a Tízek Társaságának, majd 1847-ben átveszi az Életképek szerkesztését, mely a radikális magyar ifjúság lapjává vált. A fiatal Jókai elsősorban novellista még (Nepean sziget, Marce Zare, Egyiptomi rózsa), és számos zsánerképet szerez (Sonkolyi Gergely, A serfőző). Házassága nagy vihart kavar: 1848 augusztusában leendő felesége, Laborfalvi Róza színésznő miatt összeveszett Petőfivel. A szabadságharc idején kezdetben Kossuth mellé áll, részt vesz alföldi toborzó körútján. Az 1849-ben az újraindult Pesti Hírlapot szerkeszti. A kossuthi centrumot elhagyva és a Habsburg-hatalom erejét felismerve a Békepárt táborába szegődik. A sokáig csak fikciónak tartott emlékiratának Caracasból való hazakerülése után minderről első kézből tájékozódhatunk (Emléksorok. Napló 1848–49-ből, Magvető, 1980). A Vladár család hagyatékából előkerült kézirat a tardonai bujdosás idején születhetett, a Sajó álnéven írt művet a cenzúra természetesen nem engedi kiadni. Életveszélyben van, s felesége hamis papírokkal segít rajta.
A világosi katasztrófa után érthetően ő is a nemzeti romantika vonalát folytatja. Mesékbe, mítoszokba menekül. Hamarosan újra saját nevén írhat, s az egyik legjobban fizetett prózaíróvá válik. Folyamatosan kínozza tüdőbetegsége, melyből 1958-ban, dél-erdélyi utazása során váratlanul kigyógyul. Többször feljelentik az erről is hírhedt Bach-rendszerben (sőt 1863-ban, a Schmerling-időszakban a Hon főszerkesztőjeként gróf Zichy Nándor perszonáluniót szorgalmazó írása miatt egy hónapra fogházba is kell vonulnia). A Délibábnak is ír és a Vasárnapi Újságban főmunkatárs, gyakorlatilag ő szerkeszti. 1858 decemberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lesz, 1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választják. 1859 után egy ideig újra a politika a legfontosabb számára, 1861-ben Siklós képviselője, élete végéig tartó barátságot köt Tisza Kálmánnal, így lesz a balközép lapjának, a Honnak a főszerkesztője.
Történelmi munkái (Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, Fehér rózsa, Janicsárok végnapjai) után/mellett két kitűnő regényt ír: Egy magyar nábob (1853–54), Kárpáthy Zoltán (1854–55). Jókai nemzeti hősei, történetei, áttételesen a reformkort, szabadságharcot bemutató, dicsőítő részek, a nemzeti egység melletti kiállás, történelmi tablói, anekdotázó hajlama, ismeretterjesztő vénája miatt művei később természetszerűen filmre kívánkoztak. A nemzeti romantika legjelesebb epikai képviselőjévé vált.
A kiegyezéshez köthető fokozódó politikai, publicisztikai tevékenysége, a hetvenes évek közepén hosszabb utazásokra indul, jár az „új” államokban, Németországban (Bismarck is fogadja), Olaszországban. A Hon mellett szerkeszti az Üstököst és a balközép népszerű hetilapját, az Igazmondót. Hatalmas energiák feszülnek benne: ezekben a mozgalmas években írja meg legnagyobb regényeit (A kőszívű ember fiai, 1869, Fekete gyémántok, 1870, Az arany ember, 1972). A kiegyezés utáni, minden téren remélt fejlődésbe vetett hite 1875 után megbicsaklik, Tisza kormányra kerül, Jókaiból így kormánypárti lesz (a főrendi ház tagja), ám eszményei ennek ellenére nem valósulnak meg. A gründolási láz és a gyors kapitalizálódás árnyoldalait is észreveszi, ostorozza.
Utolsó negyedszázadában változatos témákban ír (Rab Rábytól Fráter Györgyig), élő klasszikussá válik, 1894-től adják ki műveinek százkötetes Nemzeti díszkiadását. Lelkes ismeretterjesztő (lásd Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben), miközben publicisztikai munkássága alig kisebb méretű, mint szépirodalmi életműve. A nyolcvanas években a Nemzetnek, majd megszűnése után utódjának, a Magyar Nemzetnek a főszerkesztője.
Ekkor már az újságok bulvárrovataiban is téma magánélete: 1886 halt meg Laborfalvi Róza, s Jókai újabb házassága (is) nagy vihart kavart, 1899-ben feleségül vette a 20 éves Nagy Bellát.
Hogy ezt a családja mennyire nem fogadta el, az kiderül egy 2001-ben publikált leveléből, melyet fogadott unokája férjének, a körképről elhíresült festőnek írt:
„T. Cz. Feszty Árpád úrnak
Én az esküvőm előtti napon adtam Neked 86000, azaz nyolcvanhatezer koronát azért, hogy Tőletek örökre megszabaduljak.
Mielőtt megesküdtem szeretett feleségemmel, a kivel most oly boldog két évet töltöttem el, a milyenhez hasonlót az előtt soha sem, Ti ki akartátok jelenteni, orvosi vizsgálat után, hogy agylágyulásban szenvedek s őrültek házába akartatok záratni.” (1901. május 23. – „…az őrültek házába akartatok záratni”, Enciklopédia, 2001)
1904. május 5-én halt meg tüdőgyulladásban.
A hatalmas életművet létrehozó írófejedelemnek milliónyi rajongója mellett korszakában számos irigye is volt. Nekünk viszont „csupán” a művei maradtak, generációk szerették meg az olvasást, akartak romantikus hősökké, a jelen arany vagy egyszerűen rendes embereivé válni a Mégis mozog a föld vagy a Szegény gazdagok vagy más Jókai-mű kapcsán. És ha netán regényei már nem is lesznek kötelező olvasmányok, akkor is a magyar irodalmi panteon egyik fényes csillaga marad. Jellemző, hogy biográfiáját egy másik fejedelem, Mikszáth írja meg: Jókai Mór élete és kora (1906).
