Február 29.

Megszületett Gioacchino Rossini (1792–1868) olasz zeneszerző.
A bolognai zenei líceumban tanult gordonkázni, később zongorázni. Csupán tizennyolc éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját, A házassági kötelezvényt. Hírnevet az 1813-ban komponált művével, a Tankréddal szerzett magának, ezek után sikeresen meghódította a milánói, a római és a nápolyi operaházakat is. Életének második felében Párizsban telepedett le, ahol a Théâtre-Italien igazgatójaként az olasz opera népszerűsítésével foglalkozott, valamint a fiatal zeneszerzők támogatásával. A bécsi klasszicizmus nagy híve volt, Mozart és Haydn hatása erősen érződik operáin. Művészi pályafutását könnyed, nápolyi stílusú vígoperákkal kezdte, és fokozatosan jutott el a francia nagyoperáig. Ebben a műfajban munkássága a Tell Vilmosban teljesedik ki. Operái közül A sevillai borbély és a Hamupipőke a legismertebb. A mintegy negyven opera mellett számos egyházi és kamaraművet is írt. Korának legbefolyásosabb zeneszerzői közé tartozott, a bel canto úttörőjeként tartják számon. Szülővárosa után gyakran illetik a pesarói hattyú fantázianévvel.

Ezen a napon született:

Réth Alfréd (Róth, 1884–1966)
Franciaországban alkotó magyar festő, az avantgárd művészet fontos képviselője, az École de Paris művészcsoport tagja. A festészet alapjainak elsajátítása után, 1903-ban a nagybányai festőkhöz csatlakozott, több éven át visszajárt a művésztelepre a csoport festői között dolgozni, majd 1904-ben Ferenczy Károly irányításával festett. Stílusára egy sajátos kubizmus volt a jellemző, a valóság geometriai megjelenítése mellett a síkok viszonylataival foglalkozott.

Jórgosz Szeférisz (Szeferiádisz, 1900–1971)
Az 1930-as évek generációja nevű irodalmi mozgalom egyik kezdeményezője, a modern görög költészet első jelentős görög képviselője volt. Lírájában a klasszikus görög hagyomány motívumai – mitológiai vonatkozások és görög írók, filozófusok idézetei – mellett jelen vannak hazája 20. századi, illetve aktuális eseményei is: írásaiban a régmúlt és a jelen történelmét állítja egymás mellé vagy éppen egymással szembe. 1963-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki „kimagasló értékű lírájáért, melyet a hellén kultúra iránti mélységes szeretet ösztönöz” (Fordulópont, Assine királya és más költemények, Fedélzetnapló).

Ifj. Kós Károly (1919-1996)
romániai magyar néprajzkutató, muzeológus, akadémikus, a 20. század második felének meghatározó jelentőségű, sokoldalú erdélyi magyar néprajzkutatója (Mihez kezdjünk a természetben?, Tájak, falvak, hagyományok, Néprajz és muzeológia).

Tim Powers (Timothy Thomas „Tim” Powers, 1952)
amerikai sci-fi- és fantasy-szerző. Kétszer nyerte el a World Fantasy díjat sikeres regényeiért. Regényeinek legnagyobb része a történelem nagy eseményeinek és korszakainak átértelmezésén alapszik. Hiteles, rögzített történelmi tényeket mutat be regényeiben, új szemszögből bemutatva. Gyakran felbukkan még történeteiben az okkultizmus és a természetfeletti.

Ezen a napon halt meg:

Gadányi Jenő (Hafner, 1896–1960)
festő. A XX. századi magyar festészet egyik meghatározó, mindvégig a maga útját járó, elveiből soha nem engedő egyénisége volt. A természettel állandó, közvetlen kapcsolatban élő művész gazdag életműve jelképrendbe foglalta a valóság élményeit. Konstruktív szerkesztési módja mellett nagy szerepet juttatott a színeknek és a fantáziát megmozgató asszociációs motívumoknak.

Pataky Kálmán (1896–1964)
operaénekes (tenor). Énekelni 23 évesen kezdett, 1921-ben a budapesti Operaház szerződtette. Egyedülálló képességeire külföldön is felfigyeltek, így 1926-ban a bécsi operaház szerződtette. Világhírének csúcsán, 1936-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Florestant énekelte Toscanini vezényletével. Tiszta csengésű, rendkívül kiművelt hanganyaga a legkiválóbb olasz tenoristák mellé helyezi.

Karinthy Ferenc (1921-1992)
Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg, Karinthy Frigyes fia. 1941–1946 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója, nyelvészetből doktorált. 1947-ben ösztöndíjas volt Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. Művei az 1940-es években jelentek meg először. 1953–1956 között a budapesti Madách Színház dramaturgja volt. 1957–1960 között Machiavelli és Molière műveit, valamint görög, angol, olasz és német szerzők munkáit fordította. 1965 és 1975 között dramaturg a Miskolci, a Szegedi valamint a debreceni Csokonai Színházban. 1968–69-ben vendégprofesszorként előadásokat tartott az Amerikai Egyesült Államokban (Budapesti tavasz, Epepe, Skizofrénia).

Dési Ábel (Sárkány Szilveszter, 1929-2008)
a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő képviselője, költő, prózaíró, kritikus és publicista. 1946-ban a Magyar Szó munkatársa lett, majd egy évvel később a Kultúrszövetségben látott el feladatokat, de még ugyanebben az évben Pesten nyomdászatot tanul. Évtizedekig szinte teljes magányban élt, közben szépirodalmi munkássága mellett elméleti és filozófiai kérdésekkel is behatóan foglalkozott. Ezeket a munkáit is figyelembe véve, sok művet hagyott hátra (A remény elve, Fáj az idő, Félelem és fájdalom).

Vajda József (1947-2016)
Liszt Ferenc-díjas fagottművész. Pécsett és Budapesten, Keszler György és Rudas Imre segítségével sajátította el zenei ismereteit. 1970-től 1998-ig volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első fagottosa. Évtizedeken át oktatott fagottot és kamarazenét a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Ő játszotta a TV Maci zenéjét.