MAnökken ProlEtarZ: Diszkréten élvezz
(a papiruszportal.hu archívumából [2010])
Szerző: terminátor
Hagytam leülepedni a diszk élvezetét, amit a MAPEZ 2009-es anyaga nyújtott. Először mp3-ról, majd élőben, végül cédéről élveztem. Többször, más-más szempontból figyelve – egyszer még fordítva is beraktam a lejátszóba (de úgy nem szólt) –, hallgatva is megállja a helyét. Színes, közép-európaian szélesvásznú szövegvilágot sok meglepetéssel, üde, műfaji határokat ügyesen átlépő és olykor sablonokkal élő, majd azokat megerőszakoló zenei megoldásokat tár elénk a felvétel.
Jenőtől eltérően nem a végén, hanem az elején kezdjük: a borító nem igazán tetszik. Az első kézbevételkor jó ötletnek tartottam, színes, játékos – de azóta változott a véleményem, a zenekar nem ilyen legolandi, és ez a „mindent mindennel összerakunk” üzenet inkább más műfajokhoz, a nem (csak) élőzeneiekhez közelít. Szerencsére belül mást is kapunk: egy sokkal frappánsabb koronggrafikát, a bandára jellemző tűsarokkal, és főként rajta változatos zenét.
Jobb híján lehet csak beszuszakolni a popba a MAPEZ zenéjét, ma Magyarországon ez egyébként sem jelent túl jót, az Európa annak idején ezen a megítélésen hiába változtatott valamelyest. További kapaszkodó lehet az „alternatív” címke, ami néhány számra kifejezetten illik. A műfaji meghatározással maga banda is küzdött: „Ambivalencia térben és időben, kifutó vagy befutás, punkhajlam és intellektuelmanír, dzsessz-punk vagy egyformán popzene.”
Az első szám kitűnő felütésként (Szalmabála), dúdolható dallammal, szolidan dinamikus gitárzenével (pop!) indít, komoly-ironikus szövegekkel folytatódik („Aki nem lépett egyszerre, meggyógyítják mindjárt” – távoli rokonság az URH Nagy Testvérével: „De jó, hogy beteg lettél / Meggyógyít a Nagy Testvér!”), mindezt „normális” énekvezetés mellett, itt-ott cinikus hujogatással megspékelve. Némi esszencia, milyen is ez a lemez. A játék és a komolyság, a fülbemászás (elvégre réten vagyunk) és a kocka gurítása egymás mellett, egybegyúrva.
Majd jön az egyik slágergyanús szerzemény (melyből ügynökeim jelentése szerint hamarosan videoklip is készül), a címadó. A sírva vigadás egyik hálás témája-terepe volt az átkosban a (nem) közlekedés. „Ha A-ból B-be eljutunk, már félig boldogok vagyunk…” Mármint hazai, illetve korlátozottabb Varsó Szerződés-viszonylatban. Nem véletlen, hogy régen a „Trabanton szállni élvezet”, ma a hütyütyü vagy akár a Vad Fruttik Sárga Zsigulija annyira kedvelt. Kifogyhatatlan bosszúforrás volt, ma öröm- hallgatni, hogy lehet a nagyfaterral egy kocka Ladával eljutni Sopronba. De humorforrás is, fekete: „Olcsó emlék a járda, ahol bringát toltam, nincs több difi a defibrillátorban” – a Ludditák tudatosan modoros rapbetétje jól ellenpontozza a számban az MAPEZ-éneket és -vokált.
A soproni lazulás után a Kényszerű a mosolyod eleve nem popos gitárral nyit, egyébként is tele van jó gitárszólókkal (basszussal is), és egyfajta proletarz poetica: „És fogadod, el nem fogadod / A dichotom felosztást, mi blokkolja a tudatod”. A komor proletárszínek után jön két sikerszám, ezek koncerten is a való világot idézik: mindent visznek.
A Tangóról a minap írtuk, hogy igazi alteres mestermunka. Félperces gitárcsűrés után még bármi lehetne belőle, vad punk, „sima” rock, lakodalmas, akármi, de ehelyett egy olyan manökkenes humordömping jön nyakon öntve némi nosztalgikus lével, ami sokadszorra is mosolyt varázsol az ember pofalemezére, ráadásul az állatkodásnak füle-farka is van. Ahogy Sug elkezdi danolni (NB: főfele néz), az Bim-bam Terinek is becsületére vált volna a hatvanas években, közben pedig az ártatlan énekelgetés meg az andalító alaptéma (majd szokás szerint tempóváltások) közepette ilyen szövegek mennek: „Anorexia nervosa nekem / Másnak jut a kormányzati negyed”. Persze kis BKV-s sztori is adódik, de már lassan szidni is olyan ciki őket, mint annak idején Nagy Ferónak a komancsokat (de azért jólesik). Ha a vége nem lenne egy picit hosszúra nyúló, már-már tökéletes lenne. A maga nemében a Tangó olyan, mint az ehhez a számhoz csak a címében hasonló, de nagyszerű, időtálló Cseh Tamás-i.
Kis színes következik (Ajóédesanyja) közállapotainkról: maffiózók, politikusok és celebek kart lóvéba öltve, a refrénben meg két szende la-la-lá-zás között az APEH vagy az ORFK fikázása (ezzel áprilisban akár választást lehetne nyerni, az APÜSZ is elégedetten csettinthet). Aztán egy szép (?) „szerelmes” dal következik, de nem úgy, ez Közép-Európa–(ambi)Valencia-tengelyű, tele melankóliával. „Kövér felhők ereszkednek / A torkomban néha megrekednek. / Nincsen pénzünk és nagyon messze van a tenger. / Ez így is szerelem.”
A hetedik (Megmondja majd) ismerkedős szám, leszólítsam/ne szólítsam, nem rossz, de egy kicsit kilóg a sorból, vagy Öreg Szem lettem, gimnazista fiúknak-lányoknak tett gesztusnak érzem, még ha nem is ezért születhetett. Kicsit hasonlóan, mint ahogy a Tankok nem raknak a szobájukban rendet (Kásás Tamás: Anya, ne mááá…). Annál jobb azonban a bónusz track, a mindig is vállalt Budapest-perem-létükről szól a lírai Itthon vagyok (Szigetszentmiklós dala), finom dzsesszes gitárszólóval a végin, majd bevadulnak, de hirtelen váltás után ugyanazzal a lassú pengetéssel zárják, ahogy kezdték, s ezzel a lemezt is.
Színes, jól felépített, megkomponált album. Feltétlen ki kell emelni a jó szövegeket és mindezek profi, ha kell, humoros, ha kell, dögös, ha kell, lírai előadását. A hamisítatlan popos hangtól, vokáloktól a sóhajtáson, a játszott flegmatikus kifejezésmódon át az Üvegtörőket idéző punkos megszólalásig széles a repertoár. Szellemesek a szövegek, csak itt-ott éreztem keresett rímeket (pl. „ezt még idd meg, itt ne hagyjad”), s az sem volt bántó, ami ritka egy fiatal együttes esetében. Egyik szám sem hasonlít a másikra zeneileg sem, a tánczeneszerű nosztalgikus vonulattól a gitárnyűvésig sok minden belefér a repertoárba, s élnek is vele. Minden számban kellemes dallamokból, dinamikusan építkeznek. Talán a két gitárból lehetne még többet kihozni – bár az ének önmagában is egész embert kívánna.
Na igen: „2009. Szerzői kiadás. Szerzői jogok fenntartva. Másold. Terjeszd. Hallgasd.” Az egész anyag fenn van a honlapon is.
Szabad a Tangó.
Tagok:
Karva (Karvalics Viktória) – basszusgitár, vokál
Kornél (Krausz Kornél) – ütőhangszerek
Mado (Berthóty Attila) – gitár
Sug (Kerekes Sugárka) – gitár, ének
