a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Papiruszportál
Az aradi sírra
Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Im sírotokra emlékkő se jut. (Madách Imre)
Batthyány Lajos gróf (Pozsony, 1807. febr. 10. – Pest, 1849. okt. 6.)
Liberális nagybirtokos, az első független magyar minisztérium elnöke. Batthyány Elemér apja. Fiatalon katonai pályára lépett. 1831-ben kilépett a hadseregből, nagykorúsíttatta magát és átvette birtokainak irányítását, közben jogi tanulmányaiból pedig vizsgát tett a zágrábi akadémián. Nem sokkal utóbb Nyugat-Európában megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival. Birtokain korszerű gazdálkodást folytatott. Mint felsőtáblai tag részt vett a reformországgyűléseken, 1832–36-ban a főrendi ellenzéki csoport jelentős tagja, 1839–40-ben és 1843–44-ben pedig már az ellenzék vezetői között tartják számon. Közreműködött a Vas vármegyei gazdasági egylet és az Iparegyesület megalakításában: 1843-ban a Magyar Cukorgyáregylet elnöke lett. 1845 végén elnökletével alakult meg az ellenzék központi választmánya; 1847-ben az ellenzéki párt elnöke lett. Az év őszén keresztülvitte, hogy Pest vármegye Kossuthot válassza követül a közelgő országgyűlésre, amelyen Batthyány is kiemelkedő szerepet játszott. 1848. márc. 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés reformköveteléseit tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Márc. 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki, mire Batthyány 23-án felterjesztette kormánya névsorát. 31-én ő maga, ápr. 7-én minisztériuma is hivatalba lépett. Az első népképviseleti országgyűlésen Batthyány a sárvári kerületet képviselte. A kormány legsürgősebb teendői közé tartozott a honvédelem megszervezése és az állami élet anyagi alapjainak biztosítása. Miniszterelnöksége alatt történt a király jóváhagyásával a nemzetőrség és az első tíz honvédzászlóalj felállítása, valamint Kossuth bankjegykibocsátása. Eközben az ország helyzete egyre aggasztóbbá vált. Az országgyűlésen Kossuth tekintélye növekedett, a pesti nép nemegyszer a kormánnyal szemben a baloldal mögé sorakozott. Az országgyűlés aug. 29-én Batthyányt és Deákot a királyhoz küldte, hogy általa a szerbeket fegyverletételre, Jelaèiæot pedig készülő támadásának leállítására bírja. V. Ferdinánd a küldöttséget nem fogadta, így az dolgavégezetlenül érkezett vissza Pestre. Szept. 9-én Jelaèiæ betört az országba, mire 10-én Batthyány lemondott. Másnap – többek között Kossuth kérésére is – ismét vállalta a kormányalakítást. Arra igyekezett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra. 17-én bemutatta a nádornak új kormányának névsorát, azonban a 25-én kelt miniszteri ellenjegyzés nélküli királyi leirat nem járult hozzá újabb kínevezéséhez, a magyarországi haderők élére Lamberg személyében új főparancsnokot nevezett ki. Batthyány közben 13-án fegyverbe szólította a Dunántúl népét Jelaèiæ ellen, 15-én István nádort kérte fel a magyar sereg vezérletére, úgy gondolva, hogy Jelaèiæ nem támad majd meg egy Habsburg főherceget. 27-én a táborba utazott, hogy Lamberget is felhasználja Jelaèiæ megállítására, de elkerülte őt. Másnap, miután a pesti népharag végzett Lamberggel, úgy látta, hogy célját nem érheti el, ismét lemondott és bejelentette, hogy Bécsbe utazik. Okt. 2-án, miután ellenjegyezte br. Vay Miklósnak utódául történő kinevezését, hivatalosan is visszaadta megbízatását. Bécsből Vas vármegyei birtokaira vonult vissza, ahol Vidoss József seregében harcolt Teodoroviæ csapatai ellen. Okt. 11-én lováról lebukott és karját törte. Felépülése után Pestre jött, hogy ismét részt vegyen az országgyűlés munkájában és hogy lehetőleg a megegyezésért munkálkodjék. December végén ellenezte az országgyűlés Debrecenbe költözését és javaslatot tett, hogy az országgyűlés menesszen küldöttséget Windischgraetz Alfrédhez egyezség létrehozása céljából. A dec. 31-én megbízott küldöttséget – Deák, Majláth Antal és György, Lonovics érsek és Batthyány – 1849. jan. 3-án Bicskén fogadta Windischgraetz, Batthyányt azonban nem bocsátotta maga elé, sőt néhány nappal utóbb, jan. 8-án Pesten elfogatta.
Előbb Budán, majd Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben a bíróság, amelynek illetékességét hiába vonta kétségbe, előbb néhány évi börtönre, utóbb Schwarzenberg nyomására halálra ítélte és kegyelemre ajánlotta. Haynau magát a formaságokon túltéve, okt. 5-én kihirdette előtte a kötél általi halálról szóló ítéletet. Utolsó éjjel titkon szerzett tőrrel sikertelenül kísérelte meg, hogy maga vessen véget életének. Súlyos sebei miatt azonban okt. 6-án golyóval végezték ki az Újépületben. Az ítélet világszerte részvétet és felzúdulást keltett; a világsajtó éles támadásokat intézett Ausztria ellen. Néhány nap múlva a pesti ferences templom kriptájában helyezték el holttestét, majd a kiegyezés után, 1870. jún. 9-én országos gyász közepette szállították át a Kerepesi temetőben emelt mauzóleumba. Halála helyén a Batthyány-örökmécses hirdeti emlékét.
Aulich Lajos (Pozsony, 1793. aug. 25. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, honvédelmi miniszter. Császári tiszt volt, a Sándor-gyalogezred alezredese, 1848-ban honvéd ezredes, 1849. febr. 16-tól tábornok. Mint hadosztályparancsnok részt vett a felvidéki hadjáratokban, a tavaszi hadjáratban sikeresen harcolt az isaszegi csatában és Buda ostrománál. Görgey híve volt, 1849. júl. 14-től aug. 11-ig a szabadságharc utolsó hadügyminisztere, az aradi tizenhárom vértanú egyike.
Március 15-én
Új Tirteusz és új Démoszthenesz:
Petőfi és Kossuth: félistenek. –
Száműzve virraszt lángszavú Kossuth,
Petőfi meghalt s halhatatlanult. –
Új Golgotán elvérző nagy fiak,
Gyászos bukás: Nagyvárad és Arad. (Komjáthy Jenő)
Damjanich János (Staza, 1804. dec. 8. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, volt császári tiszt, az 1848–49-i szabadságharc egyik legkiemelkedőbb katonai vezetője. Szerb határőrcsaládból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve volt. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez mint a szegedi 3. honvédzászlóalj őrnagya. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként 1848. dec. 20-án tábornokká nevezték ki. 1849. jan. 16-tól a bánsági hadtest parancsnoka. Nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során; a szolnoki, hatvani, tápióbicskei, isaszegi, váci és nagysallói ütközetek győzelme elsősorban nevéhez és híres vörössipkásai bátorságához fűződött. Győzelmeihez katonai tudása és személyes bátorsága nagyban hozzájárult. 1849 tavaszán lábát törte, úgyhogy a hadműveletekben többé nem vehetett részt. 1849. aug.-ban az aradi vár parancsnoka lett, s csak Világos után, Görgey felhívására tette le a fegyvert a cári csapatok előtt. Haynau vérbírósága 12 tábornoktársával együtt Aradon kivégeztette.
Modern „Divina commedia”
Rémítő éjbe jutva állapodtam
Egy sziklacsúcson. Éjsötét s rideg
Világtalan üregbe’ volt e test,
Reménytelen lények között. Ahol
Csak kárhozat van s gyászos szenvedés.
Már elhagyám a Charon csolnakát,
– Már megláttam a légben röpkedőket,
Kik sírva mennek, sírva jönnek egyre,
Reményt, vigaszt többé nem esdekelve,
Egy űrbe értem, kénes szag terjengett
Fölötte a nagy, óriás üregnek.
Ott egy ember volt, térdig az iszapban,
Amely sistergett, mint aetnai láva,
Tüzet, hamut, zsarátnokot okádva.
A bűnhődő ordított énfelém!
És én szegényt menten kikérdezém.
„Szülőföldem – így kezdé ő zokogva, –
A büszke Brescia. Nagy tornyai,
Szép templomi az égbe nyúlva állnak,
De én e helyhez méltó nem valék.
E kéz – s e szóval a kezét mutatta –
Vérben járt folyton, drága honfivérben.
Egy nemzetet öltem meg én kegyetlen,
S hogy meghalék, jutottam ez üregbe.
Nevem, ha tudni akarod megmondom,
Rettenetes egy név: Haynau!” (Juhász Gyula)
Dessewffy Arisztid (Csákány, 1802. jún. ? – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, aradi vértanú. Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849. febr.-ban Kompoltnál szétverte Colloredo seregét, majd jelentős része volt a sikeres tarcali csatában. 1849. jún. 1-jén tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. Az osztrák vérbíróság kötél általi halálra ítélte, amit kegyelem útján főbelövésre változtattak.
Szolnok mellett
Szolnok mellett, a Tiszánál,
Damjanics dicső vezér áll,
És előtte a sereg,
Mellyel a rác pártütőket,
A hon ellen felkelőket,
Több csatákban verte meg. (Bajza József)
Kiss Ernő (Temesvár, 1799. jún. 13. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd altábornagy, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Volt császári tiszt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak, 1848. okt. 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. 1848. dec. 22-én altábornagy, 1849. jan. 9-én országos főhadiparancsnok lett. Világos után Haynau Aradon, a tizenhárom honvéd tábornok között őt is kivégeztette.
Arad
Ó, fájó büszkeségem s vigaszom,
Arad, – édesbúsan szívembe vág,
Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon
Erdőid bús fájából ácsolák… (Tóth Árpád)
Knézich Károly (Velike – Gredevac [Horváto.], 1808 – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, az aradi vértanúk egyike. Volt császári tiszt, 1848-ban százados, Damjanich parancsnoksága alatt részt vett a délvidéki harcokban, 1849. márc.-tól a főseregnél a tavaszi hadjáratban dandárparancsnok ezredesi rangban. A tápióbicskei csatában Knézich foglalta el a Tápió hídját. Budavár ostrománál a 3. hadtest parancsnoka, a peredi csata után Görgey leváltatta, mire Kossuth a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki. A világosi fegyverletétel után Haynau Aradon kivégeztette.
Fohászkodás/1849
Törvényhez s hazához
Aki hű vala,
Mint az úti rabló
Vérpadon hala.
S akinek szivében
Nem volt semmi szent,
Aki rabla, gyilkolt,
Vére, élte, ment. (Bajza József)
Lahner György (Necpál, 1795. okt. 6. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, a 13 aradi vértanú egyike. Volt császári tiszt, 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848. okt.-ben ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelő, 1849. jan.-tól a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója, 1849. febr. 16-án tábornokká nevezték ki.
Október 6.
őszi napnak mosolygása,
őszi rózsa hervadása,
őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.
őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom. (Ady Endre)
Lázár Vilmos (Nagybecskerek, 1815 – Arad, 1849, okt. 6.)
Honvéd ezredes, az aradi 13 vértanú egyike. Volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849. febr. 1-jétől őrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban, Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezési Lázár Vilmos 1849-ki honvédezredes aradi fogságában kivégeztetése előtt írt emlékiratai címmel jelentek meg (Sátoraljaújhely, 1883).
- október 6.
A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:
E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!
Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
Minden napoknál szebb és szabadabb!
A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen.
Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
Hisz onnan jönnek mind e sugarak;
Hisz onnan árad, új világ felett,
Szentháromságunk, mely jövőt teremt:
Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,
Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.
Testvériség, mely át világokon
Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.
Ó magyarok, ti élő magyarok,
A halhatatlan élet úgy ragyog
Rátok, ha az egekbe lobogón
Igazság leng a lobogótokon,
Az Igazság, mely tegnap még halott,
ilág bírájaként föltámadott.
A népek szent szövetségébe ti
Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.
A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke így dalol. (Juhász Gyula)
Leiningen-Westerbsug Károly, gróf (Ilbenstadt [Hessen], 1819. ápr. 11. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Volt császári tiszt, 1848-ban őrnagy a 19. gyalogezredben. Damjanich parancsnoksága alatt részt vett a délvidéki harcokban. 1849. márc.-ban ezredes és dandárparancsnok, júl. 1-jén tábornok, lett. Júl. 2-án kiverte Benedek Lajos tábornokot Szőnyből. Minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Német nyelven írott naplóját és leveleit Marczali Henrik fordította le és adta ki (Bp., 1900).
Feledjetek!…
Feledjetek, hisz jól tudtok feledni,
Szívetekben már nem gyúl láng soha,
Stréberkedő, nyomorult gyászmagyarkák,
Mit néktek az aradi Golgota?…
Bánjátok is, hogy az a tizenhárom
Bolondul, balgán, könnyen elveszett?…
Borítsátok, borítsátok a fátyolt,
Nyomorult módra csak feledjetek!… (Ady Endre)
Nagysándor József (Nagyvárad, 1804. okt. 17. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, aradi vértanú. 1823-tól a császári hadseregben teljesített szolgálatot; 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba, 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állott; őrnaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez. Csapatával Torontál vármegyében eredményesen harcolt a császári csapatok ellen, okt.-dec.-ben sikeresen akadályozta meg az aradi és temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. Okt. 31-én alezredessé nevezték ki. 1849 januárjában Kiss Ernő altábornagy oldalán vett részt Pancsova megtámadásában. Utóbb ezredesi rangban Damjanich Duna-Tisza közi III. hadtestében az egyik lovasdandár parancsnokaként kitűnt a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és a váci csatákban. Ekkor tábornokká lépett elő. Görgey táborában az I. hadtest parancsnokaként részt vett Buda ostromában, serege az elsők között nyomult be az ostromlott várba. Részt vett az ószőnyi csatákban mint utóvéd. A tokaji átkelés után a dél felé vonuló sereg oldalát fedezte, ekkor ütközött meg Debrecen mellett a hatszoros túlerőben levő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Nagyváradon ismét csatlakozott Görgeyhez; aug. 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlickkel készült megütközni, de Görgey parancsa ebben megakadályozta. Tisztjeivel Lugosnál Bemhez akart csatlakozni, amikor megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció. Így Görgeyt követte Világosra. Nagysándor nem tartozott a Görgeyt támogató főtisztek közé, már Buda ostroma után felhívta Kossuth figyelmét Görgey szemmel tartására. Világos után az aradi várban a császári vészbíróság kötél általi halálra ítélte. 1849. okt. 6-án tizenhármuk közül ötödiknek végezték ki.
A szobor helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron. (Reményik Sándor, Arad, 1929. május)
Pöltenberg Ernő (Bécs, 1813 – Arad, 1849. okt. 6.)
Osztrák származású honvéd tábornok, a 13 aradi vértanú egyike. Császári tiszt, kapitány a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán ezredével áthelyezték Magyarországra, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. 1848. okt. 27-én honvéd őrnagy, decemberben alezredes. Kitüntette magát a kápolnai csatában (1849. febr. 26–27.), 1849. ápr. 14. után a VII. hadtest parancsnoka, ezredes, jún. 2-án tábornok lett. A nyári hadjárat idején jún. 28-án Haynau túlerejével szemben kénytelen volt Győrből Komáromba visszavonulni. Részt vett a komáromi csatákban (júl. 2., 11.) és a váci ütközetben (júl. 15., 17.). Mint Görgey bizalmasa ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták és kivégezték.
Emlékkönyvbe
Setét eszmék borítják eszemet.
Szivemben istenkáromlás lakik.
Kivánságom: vesszen ki a világ
S e földi nép a legvégső fajig.
Mi a világ nekem, ha nincs hazám?
Elkárhozott lélekkel hasztalan
Kiáltozom be a nagy végtelent:
Miért én éltem, az már dúlva van.
Ily férfitól, nemes hölgy, mit kivánsz
Emléklapodba? Inkább adj nekem
Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,
Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.
Koldulni járnék ily remény-hitért,
Megvenném azt velőm – és véremen.
Imádkozzál – te meghallgattatol –
Az tán segíthet ily vert emberen. (Vörösmarty Mihály, Gebe, 1849. október 10.)
Schweidel József (Zombor, 1796. máj. 18. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, az aradi 13 vértanú egyike. Volt császári tiszt, őrnagy a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. Már 1848 okt. 5-én tábornok, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után. letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de felesége könyörgésére kegyelemből negyedmagával agyonlőtték az aradi sáncokban.
Az aradi vértanúk nótája
Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!” (kéziratos dal)
Török Ignác (Gödöllő, 1795. jún. 23. – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Katonai tanulmányait Bécsben a hadmérnöki akadémián végezte. Rövid ideig a magyar királyi testőrségben szolgált. A szabadságharc kitörése idején őrnagy, károlyvárosi erődítési ig. Hamarosan alezredessé léptették elő és a komáromi erődítési munkák irányítója lett. 1849. jan. 29-től tábornok, márc. 10-ig Komárom várának parancsnoka. Júniusban a Hentzi által épített budai erődítések lerombolását vezette, majd júliusban Szeged erődítési munkáit végezte. Az utolsó napokat Aradon és Görgey táborában töltötte.
Egy mártir sírján
Emléked nincsen és mégis kiáltva
Beszéli, hogy nem élsz, hogy megbukál,
A népszabadság, mely nyög eltíporva,
A bűn, mely ismét emelt fővel jár. (Madách Imre)
Vécsey Károly, gróf (Pest, 1807 – Arad, 1849. okt. 6.)
Honvéd tábornok, az aradi 13 vértanú egyike. Császári tisztként őrnagyi rangot ért el; 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848. okt. 12-én honvéd ezredes és a bácskai hadtest parancsnoka, dec. 26-tól tábornok, 1849-ben nagyváradi városparancsnok. 1849. ápr. 25-től az Aradot ostromló sereg vezére, ennek várát júl. 1-jén foglalta el. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd aug. 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Haynau kivégeztette.
(Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1000–1990, Arcanum Digitéka, CD-ROM)