a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: szabói
Felix Mendelssohn-Bartholdi azon kevés szerencsés zeneszerző közé tartozik, akik gondtalanul élhették életüket, nem kellett a megélhetésért aggódni, szerető család vette körül. A dúsgazdag család megengedhette magának, hogy Felix és nővére, Fanny zenekaron próbálhassa ki a hangzást, melyet leírtak, béreltek nekik egy zenekart, a kor legkiválóbb tanáraitól tanulhattak, a képzőművészetben és irodalomban, nyelvekben egyaránt járatosak lehettek. Felix beutazhatta Európát. Közben vázlatokat, rajzokat, akvarelleket készített, megismerte az adott ország kultúráját, légkörét, jellegzetességeit.
Mendelssohn skóciai és itáliai látogatásának emlékét idézi az a-moll (Skót), és az A-dúr (Olasz) szimfónia. Érdemes a két művet egymás után meghallgatni, Mendelssohn zenei tájfestése, karakterei pontosan mutatják be egy-egy ország embereinek érzésvilágát, habitusát, a napsütötte vagy a szürke felhőket sejtető dallamot. Jellemző az is, hogy a kitárulkozóbb érzéseket melyik szimfóniában találjuk többségben, de az ütemmutatók is sokat elárulnak.
Öt számozott szimfóniája közül a III.-at Mendelssohn közel 13 évig érlelte, holott máskor gyorsan komponált. A programatikus jellegű darab tételei közt – Mendelssohn előírása szerint – nem szabad szünetet tartani.
A Skót szimfónia nagyméretű bevezetéssel induló nyitó tételének alaphangulata kissé borongós, ami a szimfónia melléknevére is rímel, a skótokat kevésbé vidámnak, a tájat felhősnek, esősnek sztereotipizálják. Az Európa Kamarazenekar jóval tágabb érzésvilágot hoz a tételbe, talán többet is, mint az ember emlékeiben él. A mendelssohni tündérzenét is felvonultató második, Vivace feliratú tétel egyik témája népies intonációjú, derűs hangvételű. Harnoncourt rendkívül ötletesen bontja ki a pentaton témát, most is zúgatja a rezeseket. Izgalmasak a visszafogottabb hangerejű részek, hol sejtelmesek, hol szinte pletykálnak. A dinamikai felépítés tehát jól megoldott, a tetőpont is a kellő arányban szólal meg, a zárás kiváló. Sajnos, a tételben is találkozunk egy-két pontatlansággal, ami az élő felvételek szükségszerű jellemzője.
A harmadik tétel éneklő hegedűdallama bensőségesen szól, a nagy szeptimlépés sokatmondó. A csodálatos dallamú románc után a második téma ellentéte kiáltó, a borongósság helyett egyfajta zaklatottságot mutat. Harnoncourt hajlamos a pátoszos hangvétel minél mélyebb kiaknázására, ott is, ahol talán nem szükséges, az első tétel során is megfogalmazódik a hallgatóban a kétely, de ott időben és a formai felépítés miatt jóval tágabb tere van mindenféle zenei megoldásnak. Az Allegro vivacissimo témái nagyon jók az Európa Kamarazenekar előadásában, a fugato különösen érdekes, mert nem érezzük úgy, hogy most egy nagyszabású, nehezen érthető, követhető, megfejthető, több szálból szőtt zenei szövet bonyolultsága telepedne a műre. Később ugyan van ilyen érzésünk, de hát ott a tetőpont is. Pompázatos a záró szakasz himnikussága, a tempó kiváló, a timpani és a rezek kissé a zenekar fölé emelkedő hangereje nem zavaró.
A IV., Olasz szimfónia három év alatt készült el, Mendelssohn 1830-ban járt Itáliában, a mű három év múlva hangzott fel először. A darab derűs, a napsütötte olasz tájat, az olasz temperamentumot állítja a hallgató elé, kivéve a III. tételt, mely németes-bécsies, ländlerjellegű, némi vadászatra utaló rézfúvósállással.
Az Olasz szimfónia (op. 90.) első tétele számomra kissé gyors, vagy elkapkodott, a rezesek ismét túlzott erővel szólnak, akárcsak a timpani. A 6/8-os tempóban nem szerencsés a túlzott hangsúly, egy-két vonós hangszer húrja is becsörög a téma bemutatásakor. Zaklatottak a vonós staccatoindák, a megtorpanások viszont nagyon jók. A hangszíneket is másképp képzelem, jóval világosabbnak, áttetszőbbnek, ez egy-egy ütempár erejéig meg is valósul. A tétel vége felé a hangzásarányok sokkal jobbá válnak, a kiegyensúlyozatlanság eltűnik, a vidámságé, gondtalanságé lesz a fő szerep.
Az elégikus jellegű lassú tételben (Andante con moto) a fafúvósok játéka egészen varázslatos, a könyörtelen basszus is illik ide, ellentételezésként. Nagyon tetszik a hangok hossza, mindig azt halljuk, amit várunk. Igen jó karakterű a második téma, mely könnyedebb, talán üdébb is. A Con moto moderato feliratú III. tétel kezdetét akár Mozart is írhatta volna: derű, kiegyensúlyozottság, kacér díszítés, később kibomló hangszerelés jellemzi a részt. A záró tétel vehemenciája helyenként túlzott, a pontosság hiányt szenved. A Saltarello trilláinak vonós száguldása, helyenként a fafúvósoké is akadozik, különösen zavaró az ellenpontos fugatorészben, a zakatolás helyett zizegést hallunk, talán a tempó is gyors. A sziporkák, forgácsok nem röpködnek, a hangzásarány sem tökéletes, a rezek, timpani erősek, a mendelssohni tündérzene nem érvényesül.
Az 1991-ben a Teldec által kiadott lemez jelent meg újra, sajnos, a hangminőség nem tökéletes. Érdekes, néha egyedi felfogásban szólal meg a két szimfónia, erre a karmester neve már önmagában is garancia.
Warner, 2011
