Cserna-Szabó András: Puszibolt
a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Szerző: terminator
„Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre” – áll a Magvető könyvajánlójában, melynek első felével tökéletesen egyetérthetünk, de: az utolsó elbeszélt láncszem frappáns befejezése (lásd a címben) bezárja ugyan Cserna-Szabó Pusziboltját, abban azonban kételkedem, hogy választ kapnánk kínzó kérdéseinkre. A szerző verbális utasellátása viszont mindenért kárpótol.
Novellafüzérnél több – önmagukban az egyes darabok kevesebbet adnak, mint együtt, önálló címük sincs (23 kisebb-nagyobb szerepet kapó szobor, 27 csak számozott – plusz a számtalan bevezető –, írt emlékmű), kisebb kínzó kérdéseinkre egy másik részben kapunk többnyire csattanós választ (például Szignál Három miért Négy!?); regénynek pedig túl laza, bozontos, csapongó, szerteágazó, azaz nem troli; de a műfaji tépelődésen hamar túlteszi magát az ember, ha kinyitja a Pusziboltot.
„Én meg az Utasellátó irodalmi változata vagyok. És ez egyáltalán nem tréfa. Mind utasok vagyunk, s egész földi utunk alatt másra se vágyunk, csak hogy valaki (mint egy nyílt sebet) ellásson bennünket. Mindenki megkapja, amit érdemel. Megdöglik a végén” – vallja a szerző Fél hét című regénye kapcsán. Nos, a verbális Utasellátó a műben több szinten és élethelyzetben is ellát minket: olykor Vénusz matató ujjai közt találhatjuk meg a boldogságot, ám jóval többször rossz végünk lesz a nagy boldogságkeresésben; elveszítjük a végtagjainkat, agyunk-koponyánk egy darabját, szerelmünket, pengeéles pontosságunkat, meg sem született gyermekünket, nem tudjuk elkezdeni életünk főművét stb. – úgy ellát tehát, hogy arról kódulunk.
Pedig utazni jó, szép vagy rongyos tájak, régi-új arcok, pincérlányok, megismételhetetlen találkozások. A régi Utasellátó sem volt azonban fenékig tejfel – ahogy a Puszibolt hőseinek élete sem. Egy kis-nagy városba csöppenünk, ahol van troli, villamos, de alapjában véve mégis kisvárosban utazunk emberöltőnyi időben és fától fáig helyett kocsmától kocsmáig, szobortól szoborig térben, nekem pedig nem nehéz beleélnem magam a történetekbe, hiszen épp ifjúkorom életterepén, Vácon nyit ki, zár be a bolt. „A legnagyobb Vácon élő szentesi író” néhány szereplőjét bizonyára ismerném, ha életsíkjaink fednék egymást. Csak sajnálhatom, hogy a húsz évvel ezelőtti város lüktetését, napjait a Piac kocsmai Verával; a Fürdő (104-es) kocsma Kásájával, aki pohárszedegetés közben egy italért tett fel néha meg sem válaszolható műveltségi kérdéseket; a resti kitűnő lángosával (nem volt káposztás) és az utas baját ellátó sörével nem rakhatta boltja polcaira.
Cserna-Szabóról sok mindent lehet állítani, csak azt nem, hogy az által leírt élethelyzeteket nem ismeri, erre jó példa legutóbbi nagyobb lélegzetű műve és tálalása is (Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan – gyakorlatilag a katzenjammerológia kézikönyve). Hol van a szerző a történetekben? – kérdezhetné az olvasó. Széplelkű recenzensként írhatnám, hogy búvópatakszerűen fel-felbukkan, de mivel nem vagyok az, és a kifejezés végképp nem illik a Puszibolthoz sem, így csak azt állapíthatom meg, hogy hol narrátorként, hol névtelen vagy neves (dr. Emlék Bundás ügyvéd; „ki bánatot sosem ismert, az a boldogságot meg sem érti”) mellékszereplőként, se kívül-, se belülállóként, (emlék)képeket rögzítő és lejátszó üzemi kameraként tekint az eseményekre.
Olyannyira ismert és megdöbbentően ismeretlen hús-vér embereinek történetei a színes és tragikus mindennapokban játszódnak, Vácott, Szentesen, az Erzsébetvárosban vagy akárhol, ahol a boldogságot, a kisebb és nagyobb örömöket, az élet értelmét hajszolják az egyszeri és megismételhetetlen emberek. Hogy a történetek majdnem mindig szürreáliába torkollnak, arról a szerző is tehet, de főleg a kisbetűs élet.
A mikszáthi anekdotázó, krúdys (meg is idézi a könyvben) élethabzsoló, részletező elbeszélő irodalmi vonallal jól összeillik a műben a szókimondó, nyers, néha brutális, (fekete) humoros nyelvezet. A könyvesbloggal joggal egyetérthetünk, hogy a tavalyi év legjobb elbeszélőjének Cserna-Szabót választotta (az első mondatos értékelésével már nem annyira, nekem a Cserna-Szabó-féle felütések jobban tetszenek: „Egy nő miatt volt az egész, persze.”). Abban kispályás-kisvárosi irodalomfogyasztóként nem tudok állást foglalni, vajon a szerző nem ragadt-e bele ebbe az általa kedvelt (és mások által is: néhány hónap után már az utánnyomását olvasom) életrajzolásba, szétszórtságba, stílusba (lehet, hogy másfelé nem bír menni?), mint Tarján Tamás fölveti. Nekem maradnak a kifogyhatatlan beszélőkéjű szerző roppant szórakoztató, legtöbbször unikális (nota bene az Unicum, de például a Valentin-biznisznap eredete is szóba kerül), néha ismert (a legyes és a jógis poén több évtizedes) történetei, és az sem kevés. „Színes, szinkronizált, szélesvásznú világ” ismerszik meg a Pusziboltban, ahogy hentese fogalmazná. Baranyai András szép borítója pedig az egyik korábbi munkájára emlékeztet, „Spiegelmann Laura” Édeskevésére, hasonló színek, fekvő nő, de most égi habokban, hőlégballonnal – nem veszem ki, hogy a Nyolcfejű Sárkány-e, vagy mégis potyka lenne?
Cserna-Szabó András
- március 9-én született Szentesen. 1992 és 1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint média szakokon. 1994 és 1996 között az Esti Hírlap külső munkatársaként főleg színházi tárgyú cikkeket írt. 1997 és 1998 között a Select magazin munkatársa, ezt követően 1998 és 2000 között a Sárkányfű irodalmi és művészeti folyóirat prózarovatának szerkesztője. 1998 és 2002 között a Magyar Konyha főmunkatársa és szerkesztője. Első kötete, Fél négy címmel a Magvetőnél jelent meg. 2003 februárjában a Vidám Színpadon volt első színművének (A Vendel tragédiája) felolvasó színházi előadása, majd a darabot 2006 nyarán közös produkcióban mutatta be a debreceni Csokonai Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis. 2003-ban a budapesti Új Színház ösztöndíjas drámaírója. 1997 óta rendszeresen publikál a Népszabadság hasábjain (Hétvége, Diploma, Kultúra), az Élet és Irodalomban, valamint számos irodalmi (Nappali ház, Alföld, Jelenkor, Bárka stb.), gasztronómiai (pl. Magyar Konyha, Gusto) és egyéb (pl. Playboy, Unit stb.) lapban. Jelenleg a Unit magazin főszerkesztője.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: Fél négy (1998), Fél hét (2001), Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003), Puszibolt (2008)
Díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1998), Mészöly Miklós-díj (2008), az aradi Irodalmi Jelen folyóirat díja (2008) (Magvető)
Fülszöveg
Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska.
A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól?
Cserna-Szabó András: Puszibolt
Magvető, Budapest [2008]
Kötött, 264 oldal
Borító: Baranyai András
ISBN: 9789631426649
