a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Lehotka Ildikó
Bár Anton Webern neve hallatán a zenehallgató tudja, milyen zenét is írt, valószínűleg csak keveseknek ad mindennapi hallgatnivalót a szerző. A kortárs zene ma is mostohagyerek, koncerteken szinte csak az arra szakosodott együttesek játsszák például a három, új bécsi iskolához tartozó komponista műveit, lemezek nemigen jelennek meg. Most azonban egy először 1999-ben megjelent kiadványra érdemes figyelni, Anton von Webern zenekari darabjaiból hallhatunk válogatást.
Anton von Webern, ahogy a többi, műveiben atonalitást mutató szerző sem úgy kezdte zeneszerzői pályafutását, hogy kizárólag a tizenkétfokúság jegyében írta darabjait. Az 1883-ban, Bécsben született komponista Schönbergtől tanult zeneszerzést, tanulmányai után – zenetudományt is hallgatott – karmesternek állt. Egész életében nehéz anyagi körülmények közt élt, művei közül csak 1931-ben mutattak be néhányat. Halála is döbbenetes: egy eltévedt golyó ölte meg.
Anton von Webern nemcsak nehéz életkörülményei, de rendkívül kevés és kompakt művei miatt is különleges. Mindössze 31 opusszámmal megjelölt műve van, ami körülbelül három és fél órányi időtartamú, úgy, hogy az op. 1-es Passacaglia maga tíz perc. Életművét három korszakra osztják, a lemezen mindháromból hallunk műveket, sőt egy opusszám nélküli darab is meghallgatható.
Bár Arnold Schönberg, Alban Berg és Webern zenéje egy tőből ágazik ki, mindhárom szerző egyedi hangzásvilágot hozott létre. Máig kérdéses, hogy a művek rövidsége Schönbergnél vagy Webernnél volt-e először, ugyanígy a Klangfarben-technika használatakor is felmerülhet az elsőség kérdése.
Hét zenekari darab szerepel a Warner lemezén, időrendben, az első az Im Sommerwind (Nyári szélben) című, majd a Passacaglia. Mindkét mű hangszerelése igen figyelemreméltó, az ezeket követő művekkel ellentétben az érzelmeket ábrázolja rendkívül szélsőséges módon. A zenekari apparátus nagy, a művek hossza sem weberni, a dallam- és harmóniavilág a nagy elődöket sejteti, a tonalitás viszonylag szűk keretei belül mozog a két kompozíció. Az Op. 6-os Hat zenekari darab 1909-10 közt íródott, a lemezen az 1928-as, az apparátust harmadával csökkentett kiszenekari változatot halljuk. A hangszínek szerepe igen fontos, Webern második, szabad atonális periódusának ez a darabja is aforisztikus rövidségű, de mindent képes kifejezni a hat tétel, ahogy az Op. 5-ös Öt zenekari darab is, mely – ha átlagoljuk a tételek idejét, egy percnyi időt sem kapunk tételenként. Hangulatképek, illetve villanások jelennek meg, egy-egy foltszerű mozzanat is megfigyelhető mindkét darabban. Webern művei nem mentesek a szélsőséges hangerőtől, például a hihetetlenül érzékletes Marcia funebre az Op. 6-ból, a hangszínek éles váltásától, rengeteg sikolyszerű, sokkoló hangzás uralja az op. 5-ös mű tételeit. Érdekes, hogy e két műben mennyire sűrűn szerepelnek a csillogó hangzású ütőhangszerek, melyek később egyre kevésbé lesznek Webern jellemző jegyei.
A kéttételes Szimfónia (Op. 21.), a Concerto (Op. 24.) és a Variációk (Op. 30.) a tizenkét hangúság jegyében, a szerző harmadik alkotói periódusában fogant. A Szimfónia 66 ütemes első tétele szonátaformát mutat, természetesen nem szabályost, de az egész tétel felépítése igen bonyolult, a kánon, a nagy szeptimek hiánya (ne felejtsük el, hogy az új bécsi iskola egyik jellegzetes hangközéről van szó), a ritmika mind-mind egy kivételesen gondosan, átgondoltan felépített művet ígér. A mű rendkívüli érzelmi töltetét Webern nem hangsúlyozza óriás fortékkal, talán ezért is annyira személyes jellegű a tétel. A második variációs formát mutat. A Concerto kilenc hangszerre című művéről Webern egyik levelében, hogy egy olyan Reihét talált, mely a tükörformát sem nélkülözi, négy csoportra osztható, a hangok szoros kapcsolatban vannak. Ez a komplexitás több tudóst alapos kutatásra, elemzésre késztetett. A művet Schönberg 60. születésnapjára ajánlotta. A Variációk is a Webernre oly jellemző tömörséggel megírt darab, a variáció mint forma az életműben fontos helyet foglal el.
Az 1996-os felvétel szerethetően mutatja be Webern zenekari darabjait. A két korai mű közül az Im Sommerwind háromnegyedénél, a nagy szünet után egy hajszálnyival lejjebb kezdődik a zenei anyag, mint a korábbi résznél, de a Passacagliával együtt szép előadást hallunk. Webern műveiben rengeteg a szóló, melyek szépek a felvételeken. Azonban nem mindig van meg az az összetartó erő, mely a szerző nem tonális műveinek egyik legkarakteresebb jegye. Talán a Concerto felvételén valósul meg ez az egymásból bomló, indaszerűen fonódó Klangfarben-technika. Nagyon nagy zeneelméleti tudást feltételeznek ezek a művek, honnan hová is jutott a zene. Igen kevés együttes képes a műveket teljes szépségükben bemutatni, a Staatskapelle Dresden Giuseppe Sinopoli irányításával jól játszik. A lemez újrakiadása szükségszerű volt, hiszen mindig vannak olyanok, akik számára ez a zene létfontosságú. De azt kell mondjam, nem anyanyelvi szinten beszélik ezt a zenét, némi távolságtartással kezelik, a zene mélyén rejlő érzelmek gyakran nem kerülnek elő a Staatskapelle tolmácsolásában. Az a plusz hiányzik, ami miatt egy esetleg először ilyen stílusú zenét halló rögtön ráérez a zene hangulatára. Napjainkra azonban létrejött néhány olyan csoport, akik kifejezetten erre a korszakra specializálódtak. Ilyen együttessel is érdemes lesz beszerezni Webern és a korszak zeneszerzőinek műveit.
Warner Classics, 2010, 0825646839933
