Képzett társítások Harasztÿ Istvánnal és Petőcz Andrással

a papiruszportal.hu archívumából [2008]

Szerző: PP

Január 18-án Alföldi Róbert vendége Harasztÿ István (Édeske) szobrász és Petőcz András író volt a Bárka Színház méltán népszerű sorozatában, a zenei aláfestést és feltétet pedig Dés András (ütőhangszerek) és Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt) szolgáltatta. Harasztÿ István hozta formáját (továbbá egyik formadarabját) és a kedélyét: sok anekdota és életelem terítékre került; a frissen kitüntetett Petőcz esetében pedig főként új, nagy hatású, Idegenek című regénye kulisszatitkaival ismerkedhettünk meg a színház Sirály-bemutatójának díszletei között.

Az Aegon Magyarország és a Bárka Színház együttműködésében 2006 szeptemberében indult Képzett társítások – Aegon-estek a Bárkában című sorozat ezúttal nem a megszokott, de a beszélgetéshez illő díszletek között zajlott. Erre az estre is állt a ma egy-egy rendezvényre sokszor csak divatból ráhúzott összkulturális jelző. Már a beszélgetés előtt (és közben folyamatosan) láthattunk a szobrász műveiből, alkotásaiból a kivetítőn, ezzel hangolva a kemény/fémes beszélgetésre és zenére. Ezt a hangulatot fokozta Dés András és Fekete-Kovács Kornél felvezető játéka.
Ebből lesz a perpetu mobile?Ezek a beszélgetések azért jók, mert (jók – Cingár®, Üvegtigris) jó hangulatuk mellett többnyire bevezetnek az alkotók dolgozó- és előszobáiba, néha beljebb is. Az első 2008-as esten például Harasztÿ István „laborjába”, ahol mozgó kütyüit készíti. A magával hozott súlyos kompozíciót az előadás után megfogva, elindítva, megmozgatva különös érzése támad a laikus, alapvetően nem műszaki érdeklődésű embernek is. E csodákra még azok is vevők, akik szívét a legkevésbé dobogtatja meg egy fémtárgy. Mint elmondta, azért állít össze ilyen műalkotásokat/ketyeréket, mert a mozgás közel áll az emberhez, s a statikus darabokkal szemben sokkal nagyobb az esély arra, hogy megtetszenek – ő pedig szereti, ha az emberek szeretik a munkáit. Nem szereti viszont az emberiséget, jelentette ki félig tréfásan, de az önmaga köré épített baráti hálózatot annál inkább. Mesélte, hogy – Vivienhez hasonlóan – fenn van az iwiwen, s persze az üzenetet jelző mozgó boríték is tetszik neki, hiszen mindennek a mozgás az alapja.
Szobrai időt nem állósága nem zavarja, bár megjegyezte, hogy vannak olyan akkurátus fenntartók, tulajdonosok, akik alkotásai mellé karbantartót fogadnak, így ezek a darabok a többséggel ellentétben ugyanúgy működnek, mint átadásukkor, nem felejtenek el egy-egy mozgást. A Köpeczi-féle műcsarnokos, stemplis, piros szőnyeges, igaz anekdota pedig fémdísz volt a géptortán.
A magyar kultúra napja alkalmából Márai Sándor-díjjal kitüntetett, egykor költőnek indult Petőcz Andrásnak egy ekkora dumás után nehéz dolga lehetett bekapcsolódni a beszélgetésbe. Alföldi először két- (több-) lakiságáról kérdezte. Az író tervei szerint leginkább itthon tartózkodik majd, de továbbra is szeretne huzamosabb időszakokat tölteni Franciaországban. Felolvasott egy novellát is készülőben lévő novelláskötetéből. A rendező arról faggatta, hogy mennyire pesszimista, hiszen ez szinte süt a Palatinusnál megjelent, az üldöztetést, kiszolgáltatottságot árnyaltan bemutató Idegenek című regényéből. Elmondása szerint hosszú távon optimista, nem vizionál háborút, de erős konfliktusokat, konfrontációt érez a társadalomban. (Egyébként ő már a második a fedélzeten szereplők közt, aki gyerekszemszögből írt erőteljes, megrázó történetet.) A csak a mai, prózaíró Petőczöt ismerőknek furcsa lehetett hallani, látni, hogy kezdetben igencsak otthonosan mozgott az avantgárd kultúrában, performanszokat tartott, például Harasztÿ jó barátjával-mentorával, Nicolas Schöfferrel is közeli kapcsolatban állt. Az Idegenekből Varjú Olga értő tolmácsolásában hallhattunk részleteket (hamarosan írunk a kötetről).
Két különös alkotót hozott ismét kicsit közelebb hozzánk a Képzett társítások. A kultúrpolitikától a szenvedélyeken keresztül a demokráciáig szőrmentén sok minden előkerült, ami a nagyérdeműt érdekelheti. Dés András és Fekete-Kovács Kornél (fémes dzsessz)zenéje pedig nagyon illett a kemény felvetett témákhoz. Ezúttal sem bántuk meg, hogy eljöttünk (talán a dohányzóbetét elmaradhatott volna).

Harasztÿ István (Édeske)

1934-ben született Pestszentimrén. 1951-től géplakatos-tanuló, 1953-tól díszműlatakatos. Ekkor kezd festeni. 1960-tól tíz éven át a Dési Huber Képzőművészeti Kör növendéke, 1964-től rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon.
Első mobil szobrát (Körök) 1967-ben készíti. A Hathúszas gyors című, 1970-es alkotása már jól érzékelteti munkáinak egyik jellegzetes vonását, a rendszerrel szembeli kritikáját és iróniáját. Itt jelenik meg először későbbi fő műveinek jellegzetes eleme, az acélgolyókkal működő acél-bronz sínrendszer.
Az új anyagokra és technológiákra fogékony művész a 60-as, 70-es évek fordulóján áttér a fémingákról a plexi mobilok készítésére. Az 1970-ben készült kinetikus szobra, a Fügemagozó az egyik legjelentősebb alkotása. Amikor 1972-ben betiltják a Ganz-MÁVAG-ba tervezett kiállítását, a meghívót felülbélyegzi, majd szétküldi a következő felirattal: „Bizonytalan időre elhalasztva”.
A korszak egyik legjelentősebb műve volt a Madárkalitka (1971), amely a rabságot modellezi (amint kirepülne belőle a madár, becsukódik az egyébként nyitva lévő ajtó). Alkotásainak jó része látványos, szellemesen működő szerkezet, sokszor többértelmű, humoros címmel, mozgó szobrait jól kiszámított dramaturgia és zeneiség jellemzi.
1977-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban volt látható első nagyszabású kiállítása. 1980–81-ben készítette el Agyágyú című, monumentális kinetikus szobrát. 1987-ben alkotta meg a korabeli magyar bürokráciát karikírozó, Termékszerkezet-váltás (Stemplire várva I.) című mobilját, 1986–87-ben, nyugat-berlini tartózkodása után a Vér és fű (1988) című művét.

Főbb díjai:
Kassák-díj (1975), Munkácsy-díj (1988), érdemes művész (1996), Pro Urbe díj (1999), Kossuth-díj (2000), a 2008-as Hungart-díj (ez utóbbit 2007. dec. 13-án vette át).
Főbb egyéni kiállításai:
1972: Balatonboglári kápolnatárlatok (Molnár Sándorral), Balatonboglár
1977: Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
1981: Iparművészeti Múzeum, Budapest
1988: DAAD Galerie, Nyugat-Berlin (1987–88-as DAAD-ösztöndíja után)
1989: Műcsarnok, Budapest
1996: Csontváry Galéria, Budapest
1998: Városi Művészeti Múzeum, Győr
1998: Retrospektív kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1999: Szinyei Szalon, Budapest
2006: Római Magyar Akadémia
2007: retrospektív kiállítás műveiből és gyűjteményéből, Kogart Ház, Budapest, majd egyéni kiállítás Pozsonyban, Kassán és Székesfehérváron

Petőcz András

1959-ben született Budapesten. 1981 és 1983 között a Jelenlét című folyóirat vezető szerkesztője. 1983-ban underground művészeti egyesületet és szamizdatot alapít Médium-Art néven. A 80-as években csatlakozik a párizsi avantgárd köréhez, 1986–88-ban több franciaországi rendezvényen is fellépett. 1989–91-ben videofilmeket rendez a Balázs Béla Stúdióban. Médium-Art címen reprezentatív vizuális költészeti antológiát állít össze. 1990–92-ben a párizsi Magyar Műhely egyik felelős szerkesztője.
Sáry László zeneszerzővel közös lemezt készítenek, a Közeledések és távolodások című hanglemez 1990-ben jelenik meg. A Láthatatlan jelenlét című kötete a hagyományos formákhoz való visszatérést jelzi költészetében. A szintézis, a hagyományok egységesítésére való törekvés jelenik meg az 1994-es A tenger dicsérete című, válogatott verseit tartalmazó könyvében is.
1998-ban meghívást kap az Egyesült Államokba, ahol három hónapot tölt egy nemzetközi írószemináriumon, Iowában. Ebben az időszakban fordul a próza felé. Megírja A napsütötte sávban című prózaverskötetét, majd novellákat publikál Egykor volt házibarátaink címmel. Ezt követi két regény, A születésnap 2006-ban, majd 2007-ben az Idegenek – ez utóbbi írása idején Franciaországban él. A könyv az oroszországi Beszlanban történt tragédia prózai feldolgozása, drámai látomás a terrorról, a kiszolgáltatottságról egy, az édesanyjával folyton menekülő kislány szemszögéből.

Fontosabb díjak:
Kassák-díj (Párizs, 1987), Graves-díj (1990), József Attila-díj (1996), Arany János-jutalom (2001), Salvatore Quasimodo-díj (Balatonfüred, 2003), UNESCO-Aschberg Alkotói Díj (2006), Márai Sándor-díj (2007).
Főbb könyvek:
1984: Betűpiramis (versek)
1988: A jelentés nélküli hangsor (versek)
1989: Non-figuratív (versek)
1990: A jelben-létezés méltósága (esszék)
1994: A tenger dicsérete (válogatott versek)
2002: Majdnem minden (összegyűjtött versek)
2005: Európa rádió (versek)
2006: A születésnap (regény)
2007: Idegenek (regény)

Fekete-Kovács Kornél

Nemcsak hangszeres szólistaként, hanem zeneszerzőként és hangszerelőként is elismert művész, aki tanít is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. A Budapest Jazz Orchestra (BJO) alapítója, annak 1998-tól 2005-ig művészeti vezetője és szólistája. 2005 októberétől a Modern Art Orchestra vezetője. 2006 februárjában megalakította saját zenekarát Fekete-Kovács Kornél Quintet néven. Több magyar formációban s neves nemzetközi zenekarokban játszott.
Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett a Budapest Jazz Szvit című mű szerzője. Második, big bandre íródott, egész estés darabja: A Vándor, amely Human Circle/The Wayfarer címmel látott napvilágot. 2005-ben két szerzeményét is bemutatták: az egyik a Dedications című szvit, a másik a Karácsonyi Napló – ez utóbbi a Modern Art Orchestra első lemezéhez szolgált zenei anyagul. A Tölgy és a Méh című darabját a Modern Art Orchestra mutatta be 2006 szeptemberében.
Díjai: 1993-ban Krakkóban a Jazz Juniors Competition versenyen zenekarával megszerezte az első helyezést, valamint a legjobb trombitás díját is elnyerte. 2000-ben és 2004-ben az Artisjus Zenei Alapítvány díjával tűntették ki. 2002-ben „az év zeneszerzőjeként” eMeRTon Díjat kapott.

Dés András

Hétévesen kezdte zenei tanulmányait klasszikus ütőhangszereken. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán szerzett 2005-ben diplomát. Sokoldalú ütőhangszeres zenész, aki elsősorban a dzsesszhez közel álló improvizatív zenét játszik.
Több jelentős formációban muzsikált, ilyen a Balázs Elemér Group, az Off Course (2004-ig), a Kaltenecker Trió (2005-ig), Fekete-Kovács Kornél kvintettje, a Dés László Septet, az Oláh Kálmán Sextet. 2007 őszén saját zenekart alapított Dés András Trió néven.
2001-ben Eötvös Péter felkérésére közreműködött a Music for New York című szerzeményének felvételén. A dzsessz mellett más műfajok is érdeklik, tagja volt például a Jazz+Az együttesnek, s két remek énekesnővel, Palya Beával és Szalóki Ágival való együttműködését szintén pályája fontos állomásának tekinti. Rendszeresen fellép hazai és külföldi koncerteken, s számos album felvételénél játszott.