Névnapok: Adorján, Adrián, Adria, Adrianna, Adriel, Adrienn, Geraszim, Oliva, Olivér, Olívia, Özséb, Teofil, Virgil, Virgília
Események:
1046 – Nasszer Huszrau perzsa tudós megkezdi hétéves közel-keleti utazását, amelyet később a Safarnāma (Utazások 
könyve) című könyvében ír le.
1616 – Nicolaus Kopernikusz lengyel csillagász A mennyei szférák forradalmairól című könyve (De revolutionibus orbium coelestium) 73 évvel az első megjelenése után a vatikáni Tiltott Könyvek közé kerül (Index librorum prohibitorum). 1620-ban, módosításokkal, ismét engedélyezték terjesztését, de az eredeti szöveg csak 1758-ban került ki a tiltott könyvek közül.
1807 – Ludwig van Beethoven német zeneszerző 4., B-dúr szimfóniájának (op. 60) első előadása egy zártkörű bécsi koncerten. Az első nyilvános előadás a bécsi Burgtheaterben volt 1808 áprilisában. ––> Beethoven: IV., VI. szimfónia
1853 – megalapítják a Steinway & Sons a német-amerikai zongoragyártó vállalkozást New Yorkban. A cég által gyártott hangszer kiváló minőségéről és a zongorafejlesztéssel kapcsolatos találmányairól ismert.
1856 – Londonban leégett a második Covent Garden Operaház (épült 1808; jelenleg a harmadik épületében Royal Opera House működik [1892, ROH]).
1868 – Arrigo Boito olasz zeneszerző Mefistofele című négyfelvonásos operájának ősbemutatója a milánói Teatro alla Scalában, a zeneszerző vezényletével. ––> „Isten és sátán közötti alku”
1872 – a Néprajzi Múzeum első igazgatójává nevezik ki Xántus Jánost. Ennek emlékére ma ez a Néprajzi Múzeum napja.
1884 – Edward MacDowell amerikai zeneszerző 2., d-moll zongoraszvitjének (op. 23) első előadása. Ez volt az első nagy zongoraverseny, amelyet egy amerikai írt.
1942 – Dmitrij Sosztakovics orosz-szovjet zeneszerző 7., C-dúr (Leningrád, op. 60) szimfóniájának világpremierje Kujbisevben (ma Szamara), az egyesített Moszkvai Nagyszínház és a Moszkvai Rádió Szimfonikus Zenekar előadásában, Samuil Szamosud orosz-szovjet karmester vezényletével.
1944 – Walter Piston amerikai zeneszerző 2. szimfóniájának első előadása Washington DC-ben, a National Symphony Orchestra előadásában, Hans Kindler vezényletével.
1965 – Walter Piston amerikai zeneszerző utolsó, 8. szimfóniájának első előadása Bostonban, a Boston Symphony előadásában, Erich Leinsdorf vezényletével.
1970 – bemutatják New Yorkban az Airport című amerikai katasztrófafilmet, ami Arthur Hailey könyve alapján készült, George Seaton rendezésében, Burt Lancaster és Dean Martin főszereplésével.
1971 – a Led Zeppelin brit rockegyüttes Stairway to Heaven című híres számát először játssza el a belfasti Ulster Hallban. 
2000-ben a VH1 100 legjobb Rock Sláger listáján a szavazók a harmadik helyet ítélték meg a dalnak.
1995 – Szentpétervárott megtalálták II. Miklós cár és családjának sírját.
2006 – bemutatja a BBC David Attenborough brit biológus, természettörténész és író a Föld bolygó (Planet Earth) című dokumentumfilmjét, a készítő narrációjával.
2015 – az Iszlám Állam fegyveresei feldúlták és elpusztították az iraki Nimrud, Hatra és Dur-Sarrukin ősi városait.
Meghalt Antonio da Correggio (1489?-1534) az érett reneszánsz egyik legkiválóbb, rövid életű, de fényes karrierű itáliai festője.
Művészetét a ritmus, a testtömeg ábrázolásának képessége, a színhasználatának frissessége és a fény-árnyék hatások megújításának technikája jellemezte. Apja nagy gondot fordított taníttatására, és már kora gyermekkorától kezdve ismert humanistákhoz küldte tanulni: először Giovanni Berninihez Piacenzába, majd Modenába Marastone mesterhez, végül a fiatalember irodalmi ismereteit doktor Lombardinál, a bolognai egyetem professzoránál sajátította el. Az új típusú, építészetet áttörő, a messzi távolt érzékeltető illúziójának megjelenítésére törekvő kupolák festése mellett több nagy oltárképet is festett. A táblaképeken a freskókhoz hasonló stílustörekvésekkel találkozunk: a hagyományos gúla alakú reneszánsz kompozíció fokozatosan fellazul, a nyugodt alakokat egyre mozgalmasabb szereplők váltják fel, s az ábrázolás egyre tágasabb térben jelenik meg. Élete végén mitológiai tárgyú táblaképeket is festett (Madonna Szt. Ferenccel, Mária gyermekével és egy angyallal, Danaé).
Meghalt Anna Ahmatova (Anna Andrejevna Gorenko, 1889-1966) orosz(-szovjet) költőnő.
Költészetét klasszikus egyszerűség, tiszta stílus és pontosság jellemzi. Verseinek melódiája és mély lírája fogja meg elsősorban olvasóit. Fiatalon megfordult Olaszországban és Párizsban, ezek az utazások rendkívül nagy hatással voltak későbbi életére és művészetére. Első férjét, Nyikolaj Gumiljovot 1921-ben letartóztatták és agyonlőtték, 1938-ban letartóztatták fiát, Lev Nyikolajevics Gumiljovot és 10 év kényszermunkára ítélték. 1949-ben harmadik férjét is letartóztatták, N. N. Punyin művészettörténészt, és újra letartóztatták fiát. Férje 1953-ban a lágerben meghalt, fia csak 1956-ban szabadult. Első verseskötete, az Este 1912-ben jelent meg, ezt hamarosan újabb verseskötetek követték. A Mandelstam vezette akmeista csoporthoz csatlakozott. Ennek az irányzatnak és Ahmatova lírájának is – a század elején divatos szimbolizmussal ellentétben – a reális, a mindennapi élethez kötődő motívumukból való építkezés az alapja. Költészetének már ekkor megkülönböztető sajátsága a mély kontraszt: a melankolikus, tragikus hangulatok és a világos, ujjongó hangulatok váltakozása. Költészetével egyre inkább szembekerült a szovjet rendszerrel, így 1946-tól 1956-ig teljes megjelenési tilalom alá esett (Idők futása, Fehér csapat, Rekviem). ––> Megzsarolva és élve eltemetve
Meghalt Szergej Szergejevics Prokofjev (1891-1953) szovjet-orosz zeneszerző és zongoraművész, a 20. század egyik 
legkiemelkedőbb zeneszerzője.
Édesanyja segítségével – aki zongorázni tanította – kisgyermekkorában kezdte meg zenei tanulmányait. Ötéves korában már zongoradarabokat komponált, nyolcévesen pedig már operát írt. 1903-ban kezdte el tanulmányait a pétervári konzervatóriumban, ahol többek között Rimszkij-Korszakov is a tanára volt. 1908-ban lépett fel először, mint zeneszerző. 1918-ban koncertkörútra indult Szibérián, Japánon és Honolulun keresztül az Egyesült Államokba. Tíz évig Párizsban élt. 1927-ben hazalátogatott 1932-ben – a szovjet rendszerrel kapcsolatos összes kétsége dacára hazatért a Szovjetunióba, ahol lelkesen ünnepelték az akkor már világhírű zeneszerzőt. A második világháború alatt hazafias műveket írt. 1948-ban viszont megalázó bírálatban részesült, ez oda vezetett, hogy direkt politikai mondanivalójú zenedarabokkal (kantátákkal) kellett bizonyítania önbírálatát (Desz-dúr zongoraverseny, A három narancs szerelmese, Péter és a farkas). ––> Prokofjev, a háborús zeneszerző
Megszületett Pier Paolo Pasolini (1922-1975) olasz filmrendező, színész, forgatókönyvíró, zeneszerző, költő.
A szélesebb közönség – főleg Magyarországon – inkább filmrendezőként ismeri. Egyike a 20. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig művészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt. Provokatív alkotásai miatt gyakran összetűzésbe került a cenzúrával. Tabukat nem ismerő szókimondása következtében az olasz kulturális élet egyik leghevesebben bírált alakja lett, akit jobb- és baloldal egyaránt támadott. Magyarországon jószerivel ismeretlen írói-költői tevékenysége, noha néhány külföldi szaktekintély – talán kissé túlzó véleménye – szerint ezen a téren jelentősebbet alkotott, mint filmrendezőként. Figyelemre méltó, hogy milyen sokoldalú volt írói tevékenysége: alkotott a novella, a regény, a dráma, a költészet, a kritika és a publicisztika területén (Mamma Róma, Oidipusz király, Canterbury mesék).
Ezen a napon született:
Jozef Ignác Bajza (Bajza József Ignác, 1755-1836)
magyar kanonok, szlovák író. Munkáit szlovák nyelven írta.
Georg Friedrich Daumer (1800-1875)
német költő, filozófus. 1816-ig végezte középiskolai tanulmányait szülővárosában, az egyik tanítója Hegel volt. 1817-ben Erlangen egyetemén tanult teológiát, majd áttért a filológia szakra. 1822 és 1830 között tanár volt Nürnbergben, majd magántanító. 1828-ban ő tanította a rövid ideig házukban lakó Kaspar Hausert beszélni, 1856-ban Frankfurtba költözött (Boldogságos Szűz Mária dicsősége, Polydora – Petőfi-utánköltések, Gyönyörű lelkek).
Sir Austen Henry Layard (1817-1894)
brit köztisztviselő, diplomata, műkedvelő régész, az ókori Asszíria feltárója. Tudatosan készül gyermekkori álma az „ezeregyéjszaka” helyszíneinek felkeresésére. Megtanulja a perzsa nyelvet, az iránytű-, szextáns- mindenféle földrajzi mérőkészülék és műszer gyakorlati alkalmazását. Szegényen, egyetlen kísérővel vág neki a vállalkozásnak, hogy a szíriai határtól a térképeken fehér folttal jelzett, ismeretlen területet átkutassa.
Somlyai Gábor (1824-1900)
földművelő, históriaíró. Fő munkája: Emlékirat Békés városának, a legelső megülésétől kezdve az 1893-ik esztendő végéig.
Székely Aladár (Bleyer, 1870-1940)
fotóművész. Magyarországon a fotóművészeti realizmus első jelentős képviselője volt. Nevezetesek a 20. század elején készült portréi, melyek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják, Ady különösen nagyra becsülte művészetét.
Heitor Villa-Lobos (1887–1959)
brazíliai zeneszerző és karmester volt, akit a 20. századi brazil komolyzene legfontosabb alakjának tartanak. Villa-Lobos minden idők legjobban elismert latin-amerikai zeneszerzője. Számos zenekari, kamarazenei, hangszeres és vokális művet írt. Zenéje részint a brazil népzenén alapul, de sok stílusjegye az európai zenei örökségből ered (Pica-páo, A béke-szimfónia, Fantázia szopránszaxofonra és vonószenekarra).
Gunta Stölzl (1897–1983)
német iparművész, textilművésznő, a Bauhaus mozgalom kiemelkedő képviselője, oktatója. 1914 és 1916 között a Müncheni Iparművészeti Iskolában tanult. Nagyban befolyásolta a szövött kárpit művészi kialakítását. Legszebb művein az Ittennél és Klee-nél tanult művészi formák jelennek meg.
Palasovszky Ödön (1899-1980)
költő, a magyar avantgárd mozgalom és az aktivista színjátszás jelentősebb alakja. A húszas években jelentek meg jelentősebb kötetei. Művészi hitvallásáról az „Új Stáció” című, jelentős botrányt kiváltó, manifesztumban vallott. Később a Horthy-korszak kommunistának bélyegezte és mellőzte. A harmincas évektől kezdve elsősorban színházi művei, rendezései által keltett feltűnést. Az ötvenes évek kommunista diktatúrája mellőzni kívánta a „polgári dekadenciának” bélyegzett avantgardot. 1977-ben Graves-díjjal tüntették ki (Reorganizáció, Punalua, Opál himnuszok).
Sir Rex Harrison (Reginald Carey Harrison, 1908–1990)
Oscar- és Golden Globe-díjas angol színpadi és filmszínész. 1924-ben kezdte pályafutását a színpadon. Színészi pályafutása a II. világháború alatt megszakadt. A háború után Hollywoodba költözött. Már 1963-ban a Kleopátra című filmben Julius Caesar alakításáért Oscar-díjra jelölték. Végül a hatalmas sikerű My Fair Ladyben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-, valamint Golden Globe-díját vehette át.
Philip Farkas (1914-1992)
magyar származású amerikai kürtművész és pedagógus. Chicagóban született. Először akkor került kapcsolatba a rézfúvós hangszerekkel, mikor a cserkészcsapatban jelzőkürtön kezdett el játszani. Zenekari karrierje mellett mindig sok időt fordított a vadászkürt oktatására és a hangszerrel kapcsolatos előadásokra is.
Luis Induni (1920-1979)
olasz-spanyol színész. Rendszerint spanyol, vagy spanyol-olasz kooprodukciós filmekben jelenik meg, számos makaróniwesternben volt látható, többnyire sheriffek megformálásánál, sőt bűnügyi filmekben sokszor rendőrfelügyelőt alakított, avagy köztisztviselőket formált meg. Szikár, korához képest idősebb megjelenésű karakter volt (Az utolsó mohikán; Brancaleone ármádija; Hé barátom, megint itt van Sabata).
Gelley Kornél (1932-1989)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. A Színművészeti Főiskolára azonnal felvették. Első szerződése 1954-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz kötötte. A következő szezonban Szolnokra a Szigligeti Színházhoz szerződött. 1961-ben került a Nemzeti Színház társulatába. Itt huszonegy évadot töltött el. 1982-ben alapító tagként csatlakozott a budapesti Katona József Színházhoz. Fanyar egyéniségű jellemszínészként kategorizálták. Filmen és színházban is epizódszerepeket játszott (Hány az óra, Vekker úr?; Virágvasárnap; Akli Miklós).
Kutas József (1933)
színész. 1956-ban végezte el a Színház-és Filmművészeti Főiskolát. Főiskola után az egész országot beutazta, rengeteg szerepet kapott (Egy pikoló világos, A dunai hajós, Rab ember fiai).
Czidráné Bodza Klára (1942)
népdalénekes, énektanár. Vendéglátóipari iskolákat végzett. 1968-ban megnyerte a „Nyílik a rózsa” című népzenei tv-vetélkedőt. Sikerei nyomán országos ismertségre tett szert. 1974-1976 között a Szegedi Tudományegyetem ének–zene szakán tanult. 2009-től 2012-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékén tanított, tanítványai számtalan díjat és elismerést nyertek.
Balázs Péter (1943)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész. 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. Édesapja ellenzése ellenére a színész mesterséget választotta. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája a veszprémi Petőfi Színházban kezdődött, majd 1970-ben a budapesti Vígszínházban folytatódott, ahol 1989-ben rendezőként is feladatot kapott. 1995-től szabadfoglalkozású színész. Főleg komikus szerepeiről ismert, több filmben is játszott, és népszerű szinkronszínész (Fuss, hogy utolérjenek!, A szeleburdi család, Hyppolit).
Herencsár Viktória (1953)
cimbalomművész és -tanár, a Cimbalom Világszövetség alapítója és elnöke. Óvodásként kezdett cimbalmozni tanulni. 1974-ben kitüntetéssel fejezte be a Zeneakadémia cimbalom–szolfézs–ének szakát. 1991-ben megszervezte az I. cimbalom világkongresszust, ahol megalakították a ma már 32 országban működő Cimbalom Világszövetséget. Az alakuláskor a szervezet elnökévé választották és ezt a posztot azóta is betölti.
Vass Péter (1953)
színész. A Nemzeti Színház stúdiójában kezdett színészettel foglalkozni. Major Tamás növendékeként kapott színészi diplomát 1982-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a József Attila Színházban kezdte. 1983-tól a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött. 1987-ben megalapította a Palládium színházi műhelyt. 1993-tól a Pinceszínház művészeti vezetője volt. 1996-tól szabadfoglalkozású művész.
Kaszás Gergő (1965)
Jászai Mari-díjas színész. 1975–1978 között a Magyar Rádió gyermekszínésze volt. 1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1990-1994 között a Budapesti Katona József Színház tagja volt. 1994-1997 között szabadúszó volt. 1997-2001 között a Bárka Színház színésze, 2003 és 2011 között az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. 2020-tól a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színésze (A Viszkis, Zimmer Feri, A Viszkis).
Kovácsházi István (1967)
Liszt Ferenc-díjas tenor operaénekes, érdemes művész. Zenei tanulmányait Kapossi Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994-95 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Fővárosi Operett Színház szerződtette. 1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese. Németországban számos produkcióban szerepelt.
Eva Mendes (Eva de la Caridad Mendez, 1974)
kubai-amerikai színésznő. Színészi karrierje az 1990-es évek végén kezdődött, azóta több jelentős hollywoodi filmben is szerepelt. Legismertebb alakításai a Halálosabb iramban és A randiguru című filmekben voltak. A Volt egyszer egy Mexikóban nyújtott alakításáért megkapta a Teen Choice Awards díjat, mellyel a tinédzserkorú tévénézők jutalmazták.
Jolene Blalock (1975)
amerikai modell és színésznő. Leginkább tévésorozatokban szerepelt, szerepel. Született szörfölő, érdeklődik a művészetek iránt (Star Trek: Enterprise, Csillagkapu, Slow Burn).
Nagy Ákos (1982)
zeneszerző. Gyermekkorában a kötelező kóruséneklés mellett hegedülni tanult. Autodidaktaként tanult tovább, mesterkurzusokat, szemináriumokat és egyetemi előadásokat látogatott. A 2000-es évek elejétől találkozhatunk cikkeivel, recenzióival, zenei tárgyú írásaival a kulturális lapok hasábjain. 2018 január elején társaival közösen megalapítja az Ensemble Aliquot. 2000 szeptemberében Budapestre költözött. Két évig magánúton ellenpontot és zeneelméletet tanított
Macujama Kenicsi (1985)
japán színész. Vonzódik a furcsa karakterszerepekhez. 2001-ben kezdte karrierjét, mint modell, 2002-ben debütált színészként egy kis szerepben. Legjobb alakítása a Death Note mozifilmekben található, ahol L-t alakítja és ez valóban megkapó alakítás volt (A tea íze, Yamato – Öngyilkos küldetés, Gantz).
Ezen a napon halt meg:
Max Jacob (1876–1944)
francia író, költő, festő és kritikus. A Párizsi iskola tagjainak baráti köréhez tartozott. Felsőfokú tanulmányait Párizsban végezte, s innen indult művészeti karrierje. 1897-től Pablo Picassóval lakott együtt, a baráti társasághoz tartozott még számos művész. 1913-tól Céret-ben telepedett meg, Dél-Franciaországban a spanyol-katalán határ közelében, ekkor tájképeket festett. Max Jacob zsidó származású volt, 1944-ben letartóztatta a Gestapo, a drancyi gyűjtőtáborba került, ahol két hét múlva meghalt.
Alfredo Casella (1883–1947)
olasz zeneszerző, zongoraművész és karmester. 1896-ban, tizenhárom évesen beiratkozott a Párizsi Konzervatóriumba, ahol zongorát és zeneszerzést tanult. A legnagyobb sikerét a La Giara című balettjével érte el, amely Pirandello szövegkönyvén alapul. Számos verset, opera librettót, dalt és kamaraművet is írt. Elsősorban hangszeres műveket komponált, semmint operát. Vezető szerepe volt számos zeneszerző zongoraműveinek kritikai kiadásában, melyek a mai napig használatban vannak a zenei képzésben. Írt egy fontos kézikönyvet a zongorajáték történeti, technikai és előadóművészeti vonatkozásairól (Il Pianoforte, Concerto Romano, Partita).
Aczél Ilona (1884-1940)
színésznő. A Színiakadémiát 1905-ben fejezte be, majd 1906-ban Kolozsvárra szerződött. Természetes humorával, széles jellemábrázoló készségével, tiszta beszédtechnikájával elsősorban a vígjátékokban volt sikeres, de jól érvényesült Shakespeare és Shaw komédiáiban is. 1928-ban a Nemzeti Színház örökös tagja lett (A vén gazember, Halálos tavasz, Lúdas Matyi).
Bálint Lajos (Bleier, 1886-1974)
kritikus, író, dramaturg, műfordító. A Thália Társaság egyik megalapítója és titkára, a Nemzeti Színház titkára, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület egyik megszervezője és művészeti vezetője, a Magyar Írók Szövetségének ügyvezető titkára, a Színpadi Szerzők Egyesületének főtitkára, a Szerzői Jogvédő Hivatal igazgatóhelyettese. (Táncosok és artistám, Művészbejáró, Mind csak színház).
Mischa Auer (1905-1967)
orosz-magyar származású amerikai színész. Gyermekkorában került New Yorkba. Színházi társulatoknál kezdte pályafutását, s a film iránt az 1920-as évek végén kezdett érdeklődni. 1953-tól Franciaországban élt. Először mint táncos hívta fel magára a figyelmet, de kihasználva külső megjelenésének komikumát, hamarosan áttért a vígjátéki szerepekre. Sajátos humorával főként különleges fickókat elevenített meg emlékezetesen (Így élni jó, Bizsu, Tíz kicsi néger).
Kókai Rezső (1906–1962)
háromszoros Erkel-díjas zeneszerző, zenetörténész és -esztéta. A Zeneakadémián zongorát, Freiburgban zenetörténetet tanult. 1926 és 1934 között a Nemzeti Zenede tanára volt, 1929-től oktatott a Zeneakadémián is, zeneesztétikát, komponálást, pedagógiát, 1952-től stílustörténetet.
Madarassy Walter (Machovits, 1909–1994)
Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész, restaurátor. 1923-ban az Iparrajziskolában, 1924-1928-ban az Iparművészeti Iskolában, majd 1928-1933 és 1934-1936 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola díszítőszobrász szakán tanult. Első éremmegbízását 1928-ban kapta, 1930-tól állított ki. 1953-ban a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított alakrajzot és mintázást. Főként éremművészként és kisplasztikusként tett szert hírnévre, 570 érmét készített (Petőfi Sándor-mellszobor – Nagyhalász; Fekvő nő – Debrecen; Festőművészet kapuja – Budapest).
Kopasz Márta (1911-2011)
festő- és grafikusművész. Az SZTE Főiskolai Karának címzetes főiskolai tanára, Szeged város nemzetközi hírű művésze. Fametszeteket pályája eleje óta készített, ex libris készítéssel az 1930-as évek óta foglalkozott. Műveivel, munkásságával különböző külföldi szaklapok foglalkoztak. Sokrétű, színes munkássága pasztellportrékkal és temperaképek festésével teljesedik ki. Temperáin a népélet, a szegedi piacok jellegzetes életképeit örökítette meg (Fürdő nők, Május, Két harsonás).
Tito Gobbi (1913–1984)
olasz operaénekes, az 1950–70-es évek bariton sztárja. Nemzetközi karrierje a második világháború után indult el, miután 1948-ban sikerrel mutatkozott be a San Franciscó-i Operaházban. A közönség sokszor megcsodálta hangjának érzékenységét, színészi tehetségét és bensőséges szerepértelmezését. Népszerűségére kedvezően hatottak a filmek is, haláláig 25 opera- és nem zenés filmben szerepelt. 1979-ben vonult vissza az énekléstől, repertoárja több mint száz operaszerepet ölelt fel.
Pierre Cochereau (1924-1984)
francia orgonista, zeneszerző, pedagógus. Világhírű művész és briliáns improvizatőr volt. Olyan improvizációs nyelvezetet teremtett, ami csak rá jellemző, az első pár akkordot követően tisztán felismerhető a stílusa. Rengeteg művészt befolyásolt improvizációjával. Kedvelte a száguldást, a sportautókat, a hajózást és a repülést. Sajnos ideje nem maradt arra, hogy improvizációit lejegyezze, de ma akadnak követői, akik ezt megtették helyette.
Rab Zsuzsa (1926-1998)
József Attila-díjas író, költő, műfordító, újságíró. Az Írószövetség választmányi tagja volt. Pápán jelentek meg első versei a Pápai Hírlapban, illetve a Kollégiumi Lapokban. Még középiskolás korában napvilágot látott első verseskötete Fény felé címmel. A kisváros légköre, az iskolavárosi szellemiség, akárcsak későbbi műfordítói tapasztalata rányomta bélyegét művészetére. Az orosz irodalom és népköltészet rendkívül termékeny tolmácsolója lett, majd kétszáz kötetnyi műfordítást hagyott hátra (Aranyvasárnap, Ráolvasó, Őrtornyaink).
Gosztonyi János (1926-2014)
Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár. Holokauszt-túlélő. 1945–1949 között a Színművészeti Főiskola hallgatója volt. 1949–1960 között a Nemzeti Színházhoz szerződött színészként. 1950-től tanított beszédet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, valamint az egyetem docense is volt. 1962–1976 között a Thália Színház rendezője volt. 1976-tól 10 évig a Radnóti Színpad főrendezője volt.
Nikolaus Harnoncourt (1929-2016)
Erasmus- és Grammy-díjas osztrák gordonkaművész, karmester, zenei szakíró, a historikus zenei előadásmód egyik apostola. A bécsi klasszika és a barokk zenéjének előadási gyakorlatára döntő hatást gyakorolt az általa alapított Concentus Musicus kamarazenekar koncertjeivel és hangfelvételeivel, valamint írásaival, elsősorban 1982-ben írt A beszédszerű zene című könyvével. 1972-től dirigálta a világ jelentős szimfonikus zenekarait, két alkalommal, 2001-ben és 2003-ban vezényelte a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét. ––> Mendelssohn, Harnoncourt
Simon Károly (1941–2017)
ipari formatervező, művészetpedagógus. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának témavezetője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 1961 és 1966 között végezte a Magyar Iparművészeti Főiskola szerszám- és gépipari tervező szakát.
John Belushi (1949-1982)
amerikai komikus, színész, énekes, a Blues Brothers című film egyik főszereplője. Leginkább a hangos személyiségéről és hatalmas energiájáról volt híres. Karrierje során mély művészi és személyi kapcsolata volt barátjával és kollégájával, Dan Aykroyddal, akivel először a Second City Comedy nevű chicagói kabarétársulatnál találkoztak. Posztumusz csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en (Party zóna, Meztelenek és bolondok, Amerikai románc).
