és az Ensemble Linea
Szerző: Lehotka Ildikó
Eötvös Péter szerzői lemeze jelent meg a BMC kiadó gondozásában, hét kompozíciót hallgathat meg az érdeklődő. Eötvös zenei világa nagyon sokszínű, operáit kiemelkedőnek tartják, de kamarazenei, szimfonikus művei is méltán a leggyakrabban játszott kortárs zenei darabok közt vannak. A lemez nagyon jó, az a fajta kortárs zene, melyet Eötvös képvisel – izgalmas hangszerelés, dallamvonalak, melyekre oda kell figyelni – mindenkinek érdekes.
A lemez első darabja a Sonata per sei, mely eredetileg A CAP-KO (Concerto for Acoustic Piano, Keyboard and Orchestra, Bartók születésének 125. évfordulójára írt zongoraverseny) címet viselte, ennek a műnek a kamarazenei átirata. Érdekes a hangszer-összeállítás, a két zongora, egy digitális zongora, az ütőhangszerek rengeteg lehetőséget adnak egy-egy ötlet kibontásához. A sztereo hangrögzítés technikáját is kihasználó felvétel központi tétele talán a negyedik, a „Bartók überquert den ozean” feliratú, hihetetlen mélységű a zene. Ahogy Bartók a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című darabjában, melyre rímel a tételek számával is a Sonata per sei, úgy Eötvös is erőteljesen merít a dzsesszes elemekből a harmadik és ötödik tételben. A mű során az ütőhangszerek használata végig kiegyenlített a zongorákéval, csak indokolt esetben kerekednek felül a billentyűs hangszereken, a hangzás rendkívül szép, a hangszínek változatosságáért már megéri meghallgatni a darabot.
Az Octet plus 2008-ban készült, több mű is hatott Eötvös darabjára: Samuel Beckett hangjátéka, a Beckett soraira írt What is the Word, mely Kurtág György műve. A nyolc hangszerest és egy énekest foglalkoztató Octet plus apró rezdülései, a szavakkal kimondott és a zenével sejtetett történet igen izgalmas, kezdve a darabot nyitó lefelé tartó skálával, a körülöttünk lévő zajokat imitáló rézfúvós bevillanásokkal. Az énekhang szerepeltetése lenyűgöző pillanatokat eredményez, hol egy életvidám valaki, hol egy mély apátiába zuhant ember jelenik meg a hallgató előtt. Kifejezőek a sikkantásszerű, nagyon magas hangok, a glissandók, az egyenes, máskor vibrált hangok. A kísérő hangszerek hangulaterősítő-fokozó szerepe, a hangszínek, dinamikai változások finom sorozata, a ritmika zavarba ejtő plasztikussága teszi a darabot, a tőről metszett vásári komédia” nem egyszerű, vidám, sok-sok karaktert felvonultató darab, hanem elgondolkodtató.
A Natasha Csehov Három nővérének főhősét jeleníti meg, a nő minden közönségességét, hiszteroid gondolatvilágát. Az alig több mint négy percbe sűrített ábrázolás pittoreszk leírása Natasha egyszerű lényének, az orosz szöveg segít a hallgatónak beilleszkedni az orosz női lélek rejtelmeibe, Natasa a házukba fogadott, házát elvesztett nő ellen ágál. A humor sem marad el, a táncos jellegű rész, a motívumismételgetés makacssága, a szoprán szólista erőszakos hangjai nyilvánvalóvá teszik a humort, sőt Natasa karikírozását is. A szopránszólót e két utóbbi műben Allison Bell énekelte, hihetetlenül jól, olyan érzésvilágot bemutatva mindkét műben, mely kitárulkozásszerű.
Csehov műveinél, szelleménél maradva a Bár egy taxi várja, Csehov inkább gyalog megy című zongoradarab atmoszférája különös-különleges. A darab csak minimális mozgásokat tartalmaz, ettől ködös, misztikus, mintha egy elmosódó képet kapnánk. Hasonlóan álomszerű az Erdenklavier – Himmelklavier No. 2., a zeneszerző, Luciano Berio előtti tisztelgés. Eötvös egy nappal Berio halála után írta a darabot, a cím első fele utal Berio művére, melyet Eötvös sokszor játszott. A két zongoradarabot Benjamin Kobler tolmácsolja, bár mindkét mű híján van a nagy kitöréseknek, a szélsőséges dinamikának, a zongoraművész olyan eszközökkel él, melyek segítségével a hallgató tökéletesen átveszi a művek atmoszféráját.
A három hangszerre írt Psy hangzásvilága igen izgalmas, a cimbalom szerepe a legjelentősebb, a cselló és a fuvola inkább csak színez. Nem véletlen, hogy a cimbalom a kortárs zenében megtalálta a helyét, számtalan hanghatást képes tolmácsolni, Lukács Miklós vendégművész nagyszerűen játszik.
Az 1998-ban Jean-Philippe Wurtz karmester-zongoraművész által alapított Ensemble Linea nagyszerű, sok Eötvös-darabot adtak elő, a lemezen nem is egy elsőként felvett mű szerepel.
A lemez egyik érdekessége, hogy a darabokkal megidéz jó néhány művészt: Bartókot, Kurtágot, Beckettet, Csehovot kétszer is, a szerző maga is feltűnik a Psyben; Eötvös gyakran beleszövi kompozícióiba a nagy alkotókat. A másik érdekesség a művek egymásutánja, a hangszerek szerepe, hogyan is kapcsolódhatnak egy-egy hangszer által a kompozíciók. Az Octet szopránja visszaköszön a Natashában, a zongora a Csehovot és Beriót felidéző darabban, a fuvola a Psyben és a szólóhangszerre írt Cadenzában. A darabok többsége egy-egy már kész mű újragondolása, -hangszerelése, egy új lehetőség bemutatása.
A darabválogatás – bár túlnyomórészt kamaraműveket hallunk – igényes, változatos, a mini színházi előadástól a Kadenza népzenei, sirató jellegű intonációjáig, a csillogó, máskor melankolikus hangulatok ábrázolásától a majdnem triviálisig ad képet a hallgatónak, mindig más és más hangszínekkel.
A lemeztasak a mai igényekhez igazodik, örömmel látom, hogy a fiatalokéhoz, a felhívóan zöld belső lapok nagyon tetszetősek számomra, a kísérőfüzet informatív, és nem száraz.
BMC, 2010, CD 175
Comment on “Eötvös művei”