a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: leho
Az Alexandrától nem idegen a monumentális kötetek, albumok kiadása, ennek nagyon szép példája volt nemrégiben A nagy fáraók. Ezúttal az 1000… sorozatban a német szerzők számára legjelentősebb építmények kerültek középpontba. A cím és az alcím (Képes utazás 5 földrész legszebb építményeihez) arra utal, hogy kortól, mérettől és funkciótól függetlenül a legfontosabb-legszebb építményeket kívánják sorba szedni, amelyek az ókori romok mellett lehetnek akár modern konstrukciók is.
Az első benyomások nagyon jók, vaskos, csupakép kötet született. Logikus a felépítés, a kontinenseknél először egy rövid bevezető olvasható, majd egy térkép következik, amelyen feltüntették a könyvben szereplő építményeket egy vagy két oldalon. Ezután jönnek sorra az országok, minden oldalpáron kis térkép mutatja a kontinensen való elhelyezkedésüket s a kötetben látható kastélyok, várak és paloták országon belüli helyét sorszámozva. A képek mérete változó, hol csak egy-egy felvétel látható az oldalakon, mint Karlovy Vary (Karlsbad) esetében, de Versailles például igen kicsiben szerepel két másik fotó mellett (a párizsi Palais Royal és a strasbourgi Pavillon Joséphine). Természetesen láthatunk a világ hét csodájából vagy Angkorról, Stonhenge-ről képet, ahogy szinte mindegyik építészeti kor és stílus is képviselteti magát egészen Gaudí Sagrada Familiájáig. A nagyobb (főként európai) országok esetében az egymáshoz közel fekvő épületek csokorba szedve láthatók, például a Loire menti kastélyok vagy a salamancai épületegyüttes, illetve Krakkó óvárosának épületei. A szerzők a fülszövegben felhívják a figyelmet arra, hogy a méltán világhíres épületek mellett sokszor ugyanolyan vagy hasonló értékű kisebb, más jellegű épületek húzódhatnak meg, s ezekből is többet bemutatnak.
Egy ilyen albumnál a válogatás mindig nehéz, s a kötet elolvasása, átnézése után – az óriási adat- és képmennyiség ellenére – mindig marad bennünk hiányérzet, van, amit szívesen láttunk volna még, illetve ami szerintünk fölöslegesen került bele. A könyv hat fejezetben mutatja be épített örökségünk nagyszerű alkotásait. Amerikát két fejezetben tárgyalja, Dél-Amerikát külön. Már a tartalomjegyzékből kiderül, hogy öreg kontinensünk felülreprezentált, a 480 oldalból Európa több mint 300-at lefed. Az európai dominancia, a fehér ember stílusa az általa meghódított kontinenseken is érezhető, így az európai túlsúly még inkább szembetűnő. (A többi földrész többet érdemelt volna, annál is inkább, mivel az európai is a saját kontinensét ismeri a legjobban.)
Érdekes és elgondolkodtató a kisebb európai országok méltatlanul aránytalan szerepeltetése is. Míg Németország 60, Franciaország 58 (hm, azért kettővel kevesebb!), Spanyolország 36, Nagy-Britannia 34 oldalon mutathatja meg magát, addig Magyarországnak, Szlovákiának, Szlovéniának, Finnországnak 1, de Oroszország európai részének is csak 5 oldal jutott, az ázsiai rész építményeiből pedig egyet sem tartottak érdemesnek betenni a könyvbe; Ausztria viszont 14 oldalon szerepel. A szerzőknek tehát igencsak maguk felé hajlott a kezük, a nyugat-európai, illetve német nyelvterület nyomja rá a bélyegét a könyvre. Ez az aránytalanság még nagyobb, ha a kisebb, nem európai államokat tekintjük.
Ami mellbevágó számunkra, az a magyar képanyag, már ha annak lehet nevezni a három felvételt. Tényleg nehéz lehet egy országot bemutatni néhány épülettel. Eszterházát értem, miért került bele, nemcsak szépsége, hanem kulturális vonatkozásai miatt is. Az Esterházy hercegek barokk kastélyának fényét Joseph Haydn ittléte is emelte. A budapesti képek azonban eléggé felszínesek, mindkettő a millenniumi korszakhoz, ünnepségsorozathoz kapcsolódik: az Alpár Ignác megálmodta Vajdahunyadvár és a Schulek Frigyes tervei alapján készült Halászbástya is. Az egyik ráadásul, minden szépsége ellenére, egy adaptáció. Talán nincs minden rendben a magyar országimázzsal? Vagy a német szerzők ennyit ismernek kies hazánkból? Hiszen legalább a Parlament ide kívánkozott volna, mely számos paraméterével felveszi a versenyt Európa legszebb, legkülönlegesebb építményeivel. Talán még többet kellene tenni azért, hogy például a László János-féle életműveket külföldön is megismertessük? Számos megválaszolatlan, részünkről megválaszolhatatlan kérdés.
Ami viszont nem ízlés és elfogultság kérdése: a szöveggondozás. Már a tartalomjegyzéknél fennakadtam: El Salvador, Jamaika, Laos, Pakistán, Arab Emírségek, s ráncaimat csak szaporította az egyre több hiba, pontatlanság. Az európai térképen például Fehéroroszország szomszédja nemes egyszerűséggel Belorusszia (fővárosa Moszkva)! Az ázsiai térképen már Orosz Föderáció szerepel, de „Bankok” vagy pl. „Sri-Lanka.” is (itt jó Ho Si Minh-város, a szövegben viszont már Ho-Chi-Minh-város)… A dél-amerikain pedig Venezuela szomszédja Guyana helyett „Gána”! Hát ez nemcsak helyesírásból, hanem földrajzból is elégtelen.
Az album szerkesztőjét a minap hallottam beszélni a könyvről az egyik kereskedelmi rádióban. Az általa elmondottak valóban igazak, nagyon szép kiállítású a könyv, hatalmas képanyaggal, nagyon jó olvasni- és nézegetnivaló, illetve útitárs lehet. A fenti megszorításokkal.
Fülszöveg
A Föld országainak kastélyai, várai és palotái az őket körülvevő kultúra egyértelmű lenyomatai. A versailles-i palota, a Neuschwanstein-kastély, az Alhambra, Katalin cárnő palotája, a Tádzs Mahal – a világ leghíresebb építményei. A színes képekkel illusztrált kötet azt is megmutatja, hogy a legnagyobbként számon tartott épületek árnyékában meghúzódó, vélhetően kisebb és kevésbé jelentős épületek is éppoly sok, szemet gyönyörködtető és csodálatra méltó értéket rejtenek magukban, mint nagyobb társaik. A nagyszerű könyv időben és térben távoli, kisebb-nagyobb rezidenciákhoz kalauzolja az olvasót a világ különböző tájain, olyan épületekhez, melyek egykor fontos politikai, pénzügyi és kulturális központok voltak, vagy még ma is azok.
1000 kastély, vár és palota
Képes utazás 5 világrész legszebb építményeihez
Alexandra [Pécs, 2006]
Kötött, 480 oldal
Felelős szerkesztő: Kővári Sarolta
A magyar változatot tervezte: Spolarich Miklós
Nyomdai előkészítés: Spolart Stúdió
Nyomás: Pozsony
ISBN: 9633699460