Bacsó Péter és Grendel Lajos, Bacsó Kristóf és Oláh Kálmán

Képzett társítások a Bárkában

a papiruszportal.hu archívumából [2008]

Szerző: PP

A Képzett társítások 14. Aegon-estjét március 28-án tartották a Bárkában. A sorozat ötletadója, Eszéki Erzsébet úgy állította össze a forgatókönyvet, hogy ezúttal két Felvidéken született, kerek évfordulót ünneplő alkotó volt Alföldi Róbert beszélgetőtársa: az április 6-án 60 éves Grendel Lajos és a már a 80 esztendőt betöltött Bacsó Péter. Az est folyamán a Szabó Gábor-életműdíjas Oláh Kálmán zongorán és a filmrendező fia, Bacsó Kristóf szaxofonon játszott.

Alföldi bevezetésében, az estre hangoló mondataiban megszellőztette, hogy a Képzett társítások hamarosan más helyre költözhet, s gondolkodnak a sorozat még színesebbé tételében is – bár erre eddig sem lehetett panasz.

Színes alkotókban március végén sem volt hiány: Grendel Lajos pozsonyi író nagyon szellemesen, szórakozatóan tud könnyed és komoly témákról is beszélni. Először hallottam élőben, élmény volt. A házigazda próbálta óvatosan kifaggatni identitásáról, „hazáról”, az „onnan ide” helyzetről, de Grendel sokunk számára kissé talán meglepetésként semmilyen magyargyűlölő pozsonyi légkörről nem számolt be. Valójában egyszer fordult meg a fejében, hogy áttelepül, a Meciar-időszakban, de erről hamar lebeszélte magát és az öklöző is kiszállt a profi politikai ringből. Jóban van a szlovákiai írókkal, ahol elmondása szerint nincsenek olyan szekértáborok, mint idehaza. Érdekes meglátása szerint míg Magyarországon a kortárs irodalomban a nagyregény (néha valójában csak nagy regény) dívik, addig a stílusban, kifejezésmódban szegényebb és új utakat kevésbé kereső kinti írók inkább a novellában erősek. Néhányat érdemes lenne bemutatni belőlük magyarul is.
Grendelnek igen jó a humora, az általa felolvasott részletek nagyon plasztikusak, humorosak voltak – dőltünk volna a röhögéstől egy kocsmában –, de mélyen közép-európai gyökerűek, minden történelmi koloncunkkal. Figyelemre méltó, hogy ennek ellenére Olaszországban is díjat tudott nyerni egyik művével.
Saját alkotói folyamatáról elmondta, hogy eleinte csak egy-egy mondata van meg, ami nem is mindig a kiindulópont, s csupán írás, szövegformálás közben dől el, hogy mi lesz belőle, novella vagy éppen trilógia. Soha nincs mértanilag megtervezett vázlata – pedig az arányérzéket, mint egykori matematikus, nagyon fontosnak tartja, s ez vezeti írás közben, s védi meg olykor például a túlírástól.
Majd következett Bacsó Péter, aki ha csak a Tanút rendezte volna, már beírta volna a nevét a magyar filmtörténetbe. A legtöbb jegyes belépésnél – bár most nem lógtam – még ma is eszembe jut a klasszikus Tanú-tételek közül, hogy: „Van ezeknek jegyük?!” És hozzá Kállai Ferenc idióta Pelikán-képe… Mesélt életpályája érdekesebb eseteiről. Egy alkalommal például épp Kállaival a szombathelyi püspöknél vacsoráztak – „Mit szólt volna Sinkovits, ha látta volna!” –, miután kiderült, hogy a templomban való forgatást addig ellenző egyházmegyei vezető épp Bacsó kassai iskolatársa volt – s a püspök kis híján még a filmben is szerepelt.
Az anekdoták közben részleteket láthattunk Bacsó filmes, színészeknek szóló előjátszásaiból, miközben Alföldi a színészeket leginkább tisztelő rendezőnek nevezte a Lumnitzer nővérek forgatása alapján. Bacsó kedvenc filmje a kevésbé ismert Tegnapelőtt, de ő rendezte például a nagy visszhangot kiváltó művek mellett a Fejlövést, vagy ő volt a forgatókönyvírója a Liliomfinak, az 1958-as Édes Annának, az 1971-es Szerelemnek. Olyan alkotásoknak volt a dramaturgja, mint például az Isten hozta, őrnagy úr!.
Mesélt másfél évtizede vajúdó közös filmjükről, mely egy Grendel-novellára épül, amihez egyszer már „majdnem” megvolt a pénz is – de bármikor el lehetne kezdeni a forgatást.
Alföldi próbálta szóra bírni a rendező fiát is, de belőle jobbára csak zenei hangokat sikerült előcsalogatnia, ő inkább a szaxofonjával beszélt, nagyszerűen. Oláh Kálmánt már több alkalommal volt szerencsém látni, egyszer komolyzenét játszva, kitűnő volt. Pénteken is játszottak Bartók-átiratokat. Az Aegon-esteknek nem a fő attrakciója ugyan, de mindig erőssége a jó zene, jóval több háttérnél vagy a holtidő kitöltésénél. A hazai dzsessz színe-java fellépett már a Képzett társításokban. És ha ehhez még hozzá lehet tenni valamit, amiről a bevezetőben szó volt – abból csak még érdekesebb estek születhetnek.

Grendel Lajos

1948. április 6-án született Szlovákiában, Léván. A pozsonyi Komenský Egyetemen előbb matematikát és fizikát hallgatott. 1968-ban, a prágai tavasz évében a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1968-tól 1973-ig a Komenský Egyetem magyar–angol szakos hallgatója.
1973-tól a Madách Könyvkiadó szerkesztője. 1970 januárjában jelent meg első novellája a pozsonyi Irodalmi Szemle című folyóiratban. Nem engedik, hogy szerepeljen a csehszlovákiai fiatal magyar prózaírókat bemutató Fekete szél (1972) című antológiában. A nyolcvanas évek elején a rendőrség többször zaklatja, kihallgatja.
1983–1989 között részt vesz az élénk irodalmi életben. 1985-ben egy kötetben, trilógiaként jelenik meg három korábbi regénye szlovákul, megkapja érte a Szlovákiai Írók Szövetségének nagydíját.
1986-ban az Éleslövészet című regénye megjelenik franciául, ám őt nem engedik ki Franciaországba, a kötet bemutatójára. Csak 1987-ben sikerül kijutnia Párizsba. 1989-ben felolvasóesten vesz rész Strasbourgban Mészöly Miklóssal, akit egyébként mesterének tekint, majd Párizsban is szerepel.
1989-ben ő is aláírja a cseh demokratikus ellenzék által kibocsátott Nĕkolik vĕt (Néhány mondat) című memorandumot. 1990–1992 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 1992-től két éven át a Kalligram Kiadó és a Kalligram című folyóirat főszerkesztője. 1994-től szabadfoglalkozású író. 1997-től a Szlovákiai PEN Centrum elnöke.
Főbb díjai: Déry Tibor-jutalom (1988), Érdemes Művész (1989), József Attila-díj (1990), Madách Imre-díj (1990), Kossuth-díj (1999).

Bacsó Péter

Kassán született 1928-ban. Családja az 1940-es évek elején költözött Budapestre, megúszva ezzel a későbbi erőszakos áttelepítést. Raccsolása akadályozta meg, hogy színész legyen, így tanult végül a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán, Kovács András, Makk Károly osztálytársaként. 1950-ben diplomázott, majd dramaturgi állást kapott a Hunnia Filmstúdióban. Dramaturgként vett részt például a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Macskajáték (1974) és több más jelentős produkcióban. Számos filmnek ő írta a forgatókönyvét (Déryné, Édes Anna, Két félidő a pokolban, Egy erkölcsös éjszaka).
1951-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, első saját filmjét 1963-ban rendezte.
1973-tól 1991-ig a Dialóg Stúdió művészeti vezetője volt. Minden bizonnyal legismertebb – és leginkább hányatott sorsú – filmje A tanú (1969). A filmet 12 évig csak zártkörű vetítéseken mutathatták be, Bacsót ugyanakkor Balázs Béla-díjjal jutalmazták. Amikor bemutatták Budapesten, akkor is egyetlen, parányi moziban lehetett látni, végül a film csak cannes-i sikere után kapott „szabad utat”.
Főbb díjai: Balázs Béla-díj (1969), Érdemes Művész (1972), Kiváló Művész (1983), Kossuth-díj (1985), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998), A Magyar Mozgókép Mestere (2004).
1951-től, a Déryné forgatókönyvétől jelentős filmek sorában vett részt dramaturgként vagy forgatókönyvíróként, rendezői munkáiból is hosszú lista kerekedik. A teljes filmográfia megtalálható a Magyar Filmunió honlapján.

Oláh Kálmán

1970-ben született Budapesten. 1990-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán, 2000-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít. Szólistaként és saját triójával, a Trio Midnight nevű, 1990-ben alakult formációval jelentős sikereket aratott itthon és külföldön, 1995-ben például több európai és tengerentúli fesztiválon és versenyen is díjat kaptak.
A koreai GOOD International lemezkiadó jelentette meg a Stuttgarti Kamarazenekarral közösen készített dupla albumát, melyen Bach Goldberg variációi hallhatók – kiegészítve Oláh Kálmán improvizációival. Majd a remek német nagybőgős, Mini Schulz és Oláh Kálmán elkészítette Bach Chello suits című lemezét, amelyben kitűnően elegyítették Bach művét a dzsessz improvizációs lehetőségeivel.
Első egész estés művét, a Concerto for Jazz Orchestra címűt 2001 februárjában mutatta be a Magyar Rádió a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. A Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabját az Oláh Kálmán Quintet és a Miskolci Szimfonikus Zenekar adta elő első ízben 2004-ben, nagy sikerrel.
A 2006-ban Liszt-díjjal elismert Oláh Kálmán ugyanabban az évben megnyerte a legrangosabb amerikai dzsesszzeneszerzői verseny, a Thelonius Monk Jazz Composers Competition fődíjat, amelyet 2006 szeptemberében vett át a washingtoni Kennedy Centerben rendezett gálán. A zsűri a több száz mű közül Oláh Kálmán Always című kompozícióját találta a legjobbnak. 2007-ben megjelent az első saját CD-je is a tengerentúlon, az Always című lemezen két világhírű zenésszel hallható: Jack DeJohnette dobol, Ron McClure bőgőzik.
Legfrissebb elismerése: március 20-án ő veheti át a Magyar Jazz Szövetség vezetőitől a Szabó Gábor Jazz Életműdíjat.
Honlapja

Bacsó Kristóf

1976-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén diplomázott, majd a Conservatoire de Paris-ban és a bostoni Berklee College of Musicon folytatta tanulmányait. 1999-ben első helyezést ért el a Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyén.
Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt, és jelentős külföldi zenészekkel dolgozott. Különféle stílusú formációkkal játszott, a mainstream dzsessztől kezdve a népzenén át a kortárs zenéig. Több rangos klubban és fesztiválon szerepelt.
Szólistaként közreműködik Oláh Kálmán Concerto for Symphonic Orchestra and Jazz Band című darabjában, illetve tagja az Oláh Kálmán Sextettnek. Dolgozik a Modern Art Orchestrával is, amelyben szólistaként, hangszerelőkét és zeneszerzőként is közreműködik. Az Egressy Béni Zenei Középiskola Jazz tanszékének szaxofontanára, 2004-től művészeti vezetője.
Saját együttesét 2003-ban alapította, a Bacsó Kristóf Quartet nevű formációban olyan kiváló zenészekkel játszik együtt, mint Fekete-Kovács Kornél (trombita), Szandai Mátyás (bőgő) és Mohay András (dob).