a Warner Classics szerint
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: szabói
Az operával most ismerkedőknek kínál áriagyűjteményt a Warner Classics. A zenehallgató a „legszebb negyven áriát” hallgathatja meg, számos ismert és kevéssé ismert énekessel. A címmel ellentétben nemcsak áriák, hanem duettek, sőt egy tercett is szerepel a kínálatban. A felvételek időpontja nagy korszakot ölel fel: Maria Callas Casta divája 1950-ben készült, legfrissebbek a 2001-ben. Nehéz válogatáslemezt készíteni, olyat, ami minden igényt kielégít és utat kínál az operák világa felé, úgy, hogy nem rettenti el a hallgatót, hanem megszeretteti a műfajt, a sokak számára idegen képzett hangot, hiszen a világ már más zenék felé mozdul.
A Warner Classics hozott anyagból dolgozott, nem is tehetett mást, jogdíjak stb. A zenei korszakok közül barokk áriából hármat hallunk, klasszikusból, jelesül Mozartból ötöt, a többi romantikus, illetve egy Lehár-felvétel is szerepel a korongon. Korszakolást nem kapunk a lemezen, így eshetett meg, hogy a három barokk áriából kettő egymás után szerepel, csendben megjegyzem, hogy egyik előtt sem hallhatjuk a recitativót, a kettő olyan elválaszthatatlan, mint a prelúdium és fúga. Ez különösen a Dido búcsúja előtt zavaró, rögtön kapjuk a passacaglia-basszust hallhatjuk, a régizene-játékmód szerint fél hanggal lejjebb, egyenes hangon, tizenegyszer. A lezárás kurta-furcsa (utána még egy kórusrész is lenne/van). Mozart esetében ugyanezt vehetjük észre, kétszer szerepel egymás után két részlet. Vannak egészen kiemelkedő felvételek: Angela Gheorghiu 1996-os Micaelája Callast idézi, érdemes utána rögtön meghallgatni a görög énekesnőt. Nagy felfedezés Cristina Gallardo-Domas éneklése, a nagyáriát hallhatjuk a Pillangókisasszonyból, a második cédén Lauretta áriáját a Gianni Schicchiből, egy áriát Catalani: La Wallyjából és az Ave Mariát az Otellóból. Gyönyörű hangszíne van, pianói és fortéi egyaránt magabiztosak. Mozart csodaszép áriája, a Porgi amor Lella Cuberli előadásában szólal meg, az énekesnőről itthon keveset hallani, ezután keresni fogom a felvételeit. Gyönyörű a Barcarola a Hoffmann meséiből, és a Lakmé Virágduettje Hei-Kyung Hong és a csodálatos hangszínű Jennifer Larmore előadásában, a varázsos hangulatot kiválóan közvetítik mindkettőben.
Vannak viszont kevésbé jó előadások is, talán árnyaltabban lehetett volna keresni egy megfelelő előadót az áriára, vagy egy másik áriát. Cecilia Bartoli 1991-es Voi che sapetéje sem a legjobb választás, még nem azt a játékos, figyelemfelhívó éneklését élvezhetjük, mint manapság. Szerencsésebb lett volna egy Rossini-koloratúráriát beválogatni tőle, ott megmutatja, milyen is az éneklés. Eva Urbanova Dvoøák Ruszalkájából énekli a Dal a Holdról című áriát, nem nagy sikerrel. Julia Mineges Habanerája a Carmenből egy jó kislányt ábrázol, semmi tűz, semmi csábítás, semmi erotika, kár. Az áriából rengeteg kiváló felvételt készítettek, szívesen hallgattam volna egy izgalmasabbat.
Több esetben az ária végét levágták, ilyen a Jerry Hadley-féle Werther-részlet, az ária előadása forszírozott, hamis, Anne Sofie von Otter hangját sehogy sem fedeztem fel. A Manon Lescaut-ban is hasonló sanyarú végre jutott a befejezés.
Plácido Domingo öt áriát is énekel a lemezen, sötét tenorja a férfias jelzőt érdemli. A lemez a Nessun dormával kezdődik, jó kis indítás. Domingótól még a Carmen-beli Virágáriát, Radames románcát az Aidából, Giordano Fedora című operájából az Amor ti vieta kezdetű áriát és a Tosca Levéláriáját hallhatjuk. A Fedorában még nem az igazi, bár a felvétel 1968-ban készült, ahogy a Románc és a Nessun dorma is, amelyek viszont nagyszerűek. A Levélária is hagy kívánnivalót maga után, néha hamiskás.
Kiri Te Kanawa a felvételeken már nem az igazi, kissé érződik hangjának kopása, négy felvételen hallhatjuk. Edita Gruberová sajnos csak egy felvételen, ott is egy duettben szerepel, csodálatos színű és hajlékony hangja méltán emelte a legnagyobbak közé. A fantasztikus hangú Marilyn Horne egyetlen áriát énekel, barokkot, lassút. Tőle aztán lehetett volna virtuóz barokk vagy francia, olasz áriát szerkeszteni, androgün hangszíne előtt meghajolhattunk volna. Roberto Alagna és José Cura felvételei nem tükrözik nagyságukat. Az egyetlen bravúrária a záró felvétel, Jennifer Larmore énekli a Hamupipőke Non piú mestáját.
A válogatás egy bizonyos ízlést tükröz, a szerkesztő nevét nem közli a kísérőfüzet. Természetesen sokféle szempont közül lehet válogatni, esetünkben nem találtam a kulcsot a szemezgetéshez. A korszakok szerinti megoszlást már említettem, az énekesek közül van, akit több (a nagyszerű Maria Callast), van, akit kevesebb felvételen, s akad, akit egyáltalán nem szerettem volna hallani. A felvételek időtartama tekintettel van a kezdőkre, a francia nagyoperákból egyáltalán nincs hosszú ária, csak négy Verdi-részlet szerepel, pedig ha valaki, ő aztán írt operákat. Puccini viszont tarol, tizenegy részlettel. Wagner és Richard Strauss nevét hiába keressük a szerzők közt, viszont Lehárét megtaláljuk, de Catalani vagy Giordano egy-egy operarészlete felcsendül.
Nehéz dolog a válogatás. Ha a legszebb száz áriát (és valóban áriát) kellene összegyűjteni, nagyobb biztonsággal lehet megtenni. De így is öröm megismerni az énekeseket, az operarészleteket, áriákat.
Warner Classics 2006, 2CD, 825646399321
