a papiruszportal.hu archívumából [2016]
Szerző: Lehotka Ildikó
Sok minden eszébe jut az embernek Kocsis Zoltánnal kapcsolatban, csak az nem, hogy ő is megszűnhet létezni. Az ember nem talál szavakat, hogy megtörtént az, amit nem vártunk, még ha tudtuk is, hogy baj van. Sorra adta a koncerteket, nem kímélte magát; megjelenő zenei könyvek, cikkek kéziratát olvasta, fiatal és kevésbé fiatal zenészeket hallgatott meg, a zenekarokhoz szívesen ment vezényelni. Koncertjei ünnepnek számítottak, mindig a tökéleteshez közelítettek az előadások, lemezei etalonértékűek. Nem lesz több felvétele a BÚS-sorozatban, nem fogja a tőle megszokott hévvel elemezni a darabokat. Zsenit vesztettünk el.
Hihetetlen zenei kvalitása mellett otthonos volt a többi művészeti ágban, egy-egy beszélgetés során irodalmi művekből idézett eredeti nyelven, alig ismert művekből zongorázott – sosem készült ezekre előre – a pillanat varázsaként törtek elő a megfelelő citátumok. Több interjút készíthettem Kocsis Zoltánnal (mindig félve mentem, egy zseni mindent tud az adott műről, velem ellentétben), komoly szívbetegsége után is fogadott – újra egy Richard Strauss-operáról beszélgettünk. Egy rövid ideig nem írtam a koncertekről. Odajött hozzám, rákérdezett, miért nem jelennek meg cikkek. Időhiányra hivatkoztam, azt mondta, dolgozni kell, dolgozni kell.
Kocsis Zoltánt utoljára szeptember 25-én láthattam-hallhattam a Művészetek Palotájában. Bartók-műveket vezényelt. Ránki Dezső játszott zongorán. Akkor beszéltem vele utoljára. Büszke vagyok, hogy ismerhettem Kocsis Zoltánt. Mindent köszönök, fantasztikus szavait a zenéről, az érdi beszélgetést, koncertjeit, lemezeit, interjúit.
Interjú Kocsis Zoltánnal: „Nem érek rá a számvetéssel foglalkozni”
