The Liszt Album
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
Az évfordulóra megjelent lemezek sorában Arthur Rubinstein Liszt-felvételei minden bizonnyal sokak érdeklődését felkeltik, hiszen a nagy zongorista előadásainak jelentőségét az elmúlt ötven év sem koptatta el, pedig legalább két zongoristanemzedék nőtt fel. Liszt zongoraművei szinte uralják a pódiumot, alig akad olyan szólóest, hogy ne játszana a koncertező művész Liszt-darabot, és nem csak azért, mert Liszt művei a csillogást, virtuozitást jelentik.
Arthur Rubinstein dupla lemeze, melynek felvételei 1950 és 1970 közt készültek, hozzáférhető a Sony gondozásában, a művek minden igényt kielégítenek. Éppúgy szerepel nagyszabású mű, a megismételhetetlen h-moll szonáta, mind az ismert, egy dal továbbfejlesztéseként írt Szerelmi álmok, a harmadik. Meghallgatva a lemezt, fejet kell hajtanunk Rubinstein előtt, játéka fantasztikus, legyen az élő koncert vagy stúdiófelvétel.
Hihetetlen ötletességgel játssza az 1956-ban felvett Esz-dúr zongoraversenyt, nagyszerű hangsúlyokkal, csillogó passzázsokkal. Sok a melléütés, de kárpótlásul olyan zenei megoldásokat hallunk, melyeket más előadótól nem. Helyenként merészen játszik, helyenként selymesen szól a zongora, a visszatartások, karcsúan, a dinamikai ívek nagyszerűek. Rubinstein nem megy el a nagyromantikus felfogás felé, nincsenek különösen nagy lassítások, helyettük fantasztikus hangszíneket, dinamikát, hanghosszúságbeli árnyalást kapunk. Az RCA Victor Symphony Orchestra élén Alfred Wallenstein áll, a zenekar különösen jó, ihletett az együttes és szólista közös játéka.
A Költői és vallásos harmóniák hetedik darabja, a Funerailles méltóságteljes, hatalmas forték mellett tűnődő, szemlélődő hangulatfoszlányok szólnak, Iszonyú erejű a balkéz-ostinato, kezdetben baljós, majd ahogy halad előre a zene, a dinamika, szinte észvesztővé válik a szakasz.
Liszt előszeretettel adta a keringő megjelölést darabjaihoz a lemezeken kétszer is megszólal az I. elfelejtett keringő, emellett a(z Asz-dúr) Valse impromptu, és a Mephisto-keringő hallható. Míg a Valse impromptu könnyedségével, kecsességével, légiességével hat Rubinstein tolmácsolásában, addig a Mephisto-keringő bombaként robban. A mű hangulata maximálisan kidomborodik, az izmos akkordismétlések, a jelentéktelennek tűnő skála-, fontosnak ható oktávmenetek nagyon jók, a kis belesietés csak jót tesz a darabnak.
A második lemezen hallható I. elfelejtett keringő 1950-ben került rögzítésre, itt is fantasztikus energia feszül, a kezdő ütemek szökkenése egy csipetnyi morózusságot is feltételez. Szép a második téma másodszori megjelenése, szinte ködfátyolon át szól a dallam. Az 1960-as felvétellel összehasonlítva más és más megoldásokat találunk, talán a későbbi felvétel zenei anyagának átmenetei nagyobb ívűek.
A Szerelmi álmok igen kedvelt Liszt-darab, úton-útfélen találkozik vele az ember, Rubinstein azonban egyéni színt visz a műbe, nemesen egyszerűen játszik, a sziruposság, mely a Szerelmi álmokra tapadt, itt véletlenül sem fedezhető fel. A Desz-dúr hangnemű Consolation Chopin hasonló érzésvilágú Desz-dúr nocturne-jére utalva, a dallamalkotást is beleértve –álomszerű melódiája szintén az egyszerűség jegyében szól, egy-egy harmóniai fordulatot, basszushangot emel ki Rubinstein, így válik igazán érdekessé a mű.
A két Magyar rapszódia, a 10., és a 12. tökéletesen visszaadja Liszt népies intonációjának zenei elemeit, a karakteres hangsúlyokat, a búsongó-gyors szakasz különböző világát. Nem véletlen, hogy a lemezen szerepel e két darab, Rubinstein két legkedveltebb Liszt-rapszódiája volt, már 1910-ben is rögzítették.
A lemez kétségkívül legmeghatározóbb darabja a h-moll szonáta, ez a mű a zongoristák alfája és ómegája, ahányszor meghallgatja az ember, mindig talál valami újat benne. A szonáta merít a klasszikus kor formai elemeiből, a dallam- és harmóniafűzés azonban a romantika követelményeinek tesz eleget, az előbbi már a XX. századi zenéhez is előremutat néhány ütem erejéig. A h-moll szonáta Rubinstein előadásában felemelő, a nyitó skálától rugalmasan vezet a keresztmotívumig, hihetetlen basszus staccatókkal. A Grandioso rész valóban lenyűgöző, heroikus, mégis megfogható, a piano részek néha lágy fuvallatként szólnak. Helyenként roppant elegáns az előadás, majd egy pillanat múlva mintha szertelen, sokat akar egyszerre mondani, és nem lehet csak annyi hanggal kifejezni. A dinamikai felépítés nagyon jó, így a mű nem egy virtuóz és egy lágyabb részekből összefércelt nagyobb zenei egységgé válik. A fülünk hallatára bomlik ki és záródik, az oktávmenetek az erőt, nem pedig a virtuozitást sugallják. Rubinstein ereje nem fogy el, nem torpan meg a darab. Fantasztikus felvétel.
CD1
Esz-dúr zongoraverseny, S.124*
h-moll szonáta, S.178
Valse oubliée No. 1 S.215-1
CD2
Funerailles
Valse impromptue S.213
Valse oubliée S.215-1
I. Mephisto-keringő S.514
Szerelmi álmok No. 3 S.541-3
XX. magyar rapszódia S.244-10
Consolation No. 3 S.172-3
XII. magyar rapszódia S.244-12
Vezényel: Alfred Wallenstein
RCA Victor Symphony Orchestra
Sony, 88697840192
Comment on “Rubinstein, szivarral”