Az Alban Berg Kvartett Haydn-lemeze
a papiruszportal.hu archívumából [2015]
Szerző: Lehotka Ildikó
Haydn-vonósnégyeseket hallhatunk az Alban Berg Kvartett lemezén, az Op. 76-os, az utolsó teljes sorozatot, az Op. 77. mindkét darabját, és egy korábbi ciklusból, az Op. 33-ból a C-dúr vonósnégyest. Szerepel a háromlemezes kiadványon egy korábban Haydnnak tulajdonított Szerenád is. A felvételek az együttes életéből hat évet foglalnak be, van köztük koncertfelvétel is. Érdekes és érdemes összevetni a felvételeket, aztán dönteni, hogy ezzel, vagy egy másik együttessel hallgatnánk-e meg az összes Haydn-kvartettet.
Haydn, a vonósnégyes atyja, tanultuk az iskolában, a lemez meghallgatása után el kell ismerjük, hogy ez így van. Haydn 23 éves korától írt vonósnégyest, a koraiak még nem a négytételes formát, hanem inkább a szvittételeket mutatták, a címek sem az előadói apparátust (és a műfajt) jelölték. Az Op. 9-es sorozat azonban már címében is utal a műfajra, formára, majd az Op. 33-as sorozat, az Orosz kvartettek csoportja jelenti a fordulópontot a szerzői megoldásokban.
Az Op. 76-os sorozatot 1797-ben komponálta Haydn, Erdődi grófnak ajánlotta, ekkor már túl volt a londoni szimfóniák írásán. A sorozat nagyon színes, a legegyszerűbb dallamoktól a legnagyobb szabású formáig, a szonátarondóig, Haydn a vonósnégyesekben valóban kiteljesedett. Az első vonósnégyes (G-dúr, Hob.III:75) I. tétele viszonylag egyszerű zenei elemeivel, unisonóival, helyenként kicsit barokkos hangzásával lesz különleges. A II., csodálatos lassú tétel szépen szólal meg, a Menüett már a beethoveni scherzót előlegezi; remek ez a zene, a tempó Presto, a tétel ráadásnak szokott elhangzani, vonósnégyes-esteken. A záró tétel a Sturm und Drang jegyeit viseli magán.
A kiadvány érthetetlen módon nem a ciklus rendjét követi, az első lemez felvétele 1998-as, így a következő darab a No 5-ös (D-dúr, Hob.III:79), melynek viszonylag rövid I. tétele variációs forma, csodálatos dallammal, a II. tétel (Fisz-dúr!) varázslatos, mintha Beethovent előlegezné meg, a szokatlan, meglepő hangnemekbe kalandozó motívumismétlésekkel. A záró tétel szinte pezseg, öröm, vidámság tükröződik. A No. 6-os (Esz-dúr, Hob.III:80) tétele szintén nagyon egyszerű, ismét variációs formát hallunk. Bár a tételfelirat Allegretto, lassabbnak érezzük a tempót, talán a cizellálások, az egyszerű felrakás miatt. Ismét csodálatos a Fantasia című lassú tétel zenéje, és ha eddig nem, most már igazán zavaróvá válik a bele-belesietés, a nem következetes tempótartás, ettől nem érezzük a tétel nyugalmát, időtlenségét, csak a zavart. Bájos a III. tétel, sőt humoros, de kiszólnak hangok a főrészben. Izgalmas a trió (itt Alternativo címmel jelölve), először lefelé lépő, majd fölfele tartó skálájával. A záró tétel érdekes, a tétel sajátosságát ha nem is teljességében, de jól visszaadja az együttes (némi zökkenőkkel).
A második lemez darabjait 1992-ben és 1993-ban rögzítették, a ’neves’ vonósnégyeseket találjuk a lemezen, az első a Quintenquartett melléknevű (d-moll, Hob.III:76). A nyitó tétel zenéje remek, tele feszültséggel, a fő- és melléktéma karakterének végletességével. A felvételen ki kell emelni a visszatérés sejtelmes indítását, mely előkészíti a roppant feszültséggel bíró témát, de ezt nem kapjuk meg. A melléktémában kissé zötyög az első hegedű, később is apró tempóingadozásokat hallunk. A lassú tétel szép, a Menüett (Boszorkánymenüettnek is nevezik) különös dallamvilágú, szoros kánont hallunk.
A Kaiserquartett (C-dúr, Hob.III:77) nyitó tétele ismét a belesietésekkel telik, ezúttal az alsó szólamok miatt. Nagyon szép a zárás, a magyaros motívum feszes karaktere nem jelenik meg az előadásban. A II. tétel témája nagyon szép, lágy, ezúttal hajszállal gyorsabban szólal meg, ahogy a konvenció előírná, a III. variáció a lemezek egyik nagy megszólalása; csodálatos a hangzás, a hangszín, az érzelemátadás. A következő tétel triója izgalmas, a IV. tétel (benne a II. tétel reminiszcenciájával) kontrasztjait keveslem, és hiába virtuózak a zenészek, a tempótartás hibádzik.
A B-dúr (Hob.III:78), Napkelte melléknevű vonósnégyes I. tétele szenvedélyes, helyenként romantikus, mozgalmas, forrongó szakaszokkal dúsított, eszményien szólalnak meg a lassú, csendes részek, a lassú tétel csodálatos, szemlélődő, kár a helyenkénti sietségért. Érdekes megfigyelni, hogy Haydn a vonósnégyesek lassú tételeiben mennyire más hangot használ, mint akár a szimfóniákban, akár a zongoraszonátákban, a hangzás mindig kiegyensúlyozott, hangszerszerű.
A Menüett tétel zenei anyaga kellemesen rusztikus, ki is emeli az együttes, remek a kétszeres nekirugaszkodás kihangsúlyozása a kezdésnél. Zavaros a záró tétel kezdése, nem játszanak pontosan a zenészek, és a karaktermegfogalmazás sem világos, a tétel gyorsabb vége bár tartalmaz izgalmas előadói megoldásokat, szétszórt, pontatlan.
A harmadik lemez a Pável Petrovicsnak dedikált Op. 33., No 3-as (Hob.III:39, C-dúr), A madár melléknevű vonósnégyessel nyit. A hat műből álló sorozat 1778-1781 közt készült, kíváncsi lennék, hogy miért ezt a vonósnégyest választotta az együttes a ciklusból. Ez a felvétel sem tökéletes; kár, hogy ütemenként egy vonóra játssza a II. hegedű és a brácsa az első tétel nyitó taktusait (és később is így szólal meg a nyugvópont), ezáltal kissé nehézkes, lomha a hangzás. Hiányoznak a feszültségkeltő cezúrák, bele-belesietnek az előadók. Érdekes a II. tétel zenei anyaga, még ugyan kevésbé dús, mint a későbbi kvartetteké, de érdemes a tételfeliratot megfigyelni: Scherzo. Kellemes a lassú tétel, talán gyorsabb, mint amit vár a hallgató, ez különösen a díszítéseknél tűnik fel. A zárótétel fantasztikusan szól, élvezet hallgatni, és játszani a cikázó zenét, a magyaros motívum itt is megjelenik, élő felvételt hallottunk.
Az Op. 77-es (és a Kvartett által 1993-ban lemezre játszott) két vonósnégyes 1799-ben íródott, Lobkowitz hercegnek ajánlotta Haydn, ezután már csak két vonósnégyestételt írt Haydn.
Az első vonósnégyes (G-dúr, Hob.III:8) nyitó tétel főtémája remekül szól, de a feszes tempó itt is néha úszik, a hangzásarány, a belső szólamok kiemelései jók. Az Adagio a maga egyszerűségével gyönyörű zene, a menüett remek (a tempójelzés Presto), az együttes karakterei kiválóak, a trió szinte harap. A Finale egyszerű, először oktáverősített témája egyszerű, remek lehetőséget ad a kibontásra, később izgalmasak a sejtelmes szakaszok. A No 2-es darab (F-dúr, Hob. III:82) éneklő allegrós nyitó tétele mintha szerenádot idézne helyenként, most is „gazdaságos” zeneszerzői megoldásokat hallunk-látunk, melyek szintén a kibontásnak adhatnak és adnak is tág teret. A Menüett itt is a második tétel, ötletes, min több, humoros, mint menüett kiemelkedő zenei anyagú, a Trió ismét a szerenádok hangját hozza, a kétféle karakter és hangerő szembeállítása igazán izgalmas, remek az előadás. A variációs formájú lassú tétel viszonylagos nyugalmát hiányolom, egy-két hang kilóg a nyitó kéthangszeres szakaszból, de később szép a flautato-szerű hangzás. A záró Finale (ismét magyaros motívummal, ami most is elsikkad) ezernyi zeneszerzői fogásával fantasztikus, az együttes sok izgalmas részt megmutat, de bőven van még mit kiaknázni.
Ráadásként Haydn Op. 3. No. 5-ös vonósnégyesének szerenádját halljuk, a mindenki által ismert darab egy szerzetes, Roman Hoffstetter munkája valószínűleg. A hangzás eszményi, ábrándos, mintha tüllfátyolon át szólalna meg, pontosan kifejezi a tétel hangulatát.
Bár vannak szép pillanatok a lemezen, de kíváncsi vagyok más vonósnégyesek tolmácsolására is.
Warner Classics 0825646123452
