Szerző: Mika Róbert
Aki látta a Zorba, a görög című filmet, könnyen azt hihetné, hogy valóban van valami köze Anthony Quinn-nek a csodálatos mediterrán országhoz. Pedig nem sok, édesapja ír, édesanyja mexikói, ahogy ő is. A közép-amerikai ország Chihuahua városában látta meg a világot 1915. április 21-én mint Antonio Rudolfo Oaxaca Quinn. Sok filmben dacolt a halállal, de 2001. június 3-án egy bostoni kórházban a tüdőgyulladás végleg legyűrte.
Általában színészként tartották számon, bár néhány filmnek producere is volt, sőt rendezett is egy művet. Akik kicsit jobban ismerték életét, azt is tudják, hogy festett és írt is, bár ezek művészi értéke meg sem közelítette színészi pályafutásának nagyszerűségét. Azonban kevesen tudják róla, hogy a fiatal Antonio mint kubikos, bokszoló, cementipari munkás és mint taxisofőr próbált megélni.
Először 1936-ban lép a világot jelentő deszkákra és a kamerák elé. Ahogy az lenni szokott, kezdetben még a stáblistára sem kerül fel a neve (The Milky Way), de lassan felküzdi magát a sztárok mögé. 1947-ben már a Broadwayen játszik (1950-ig), 1952-ben pedig egy igazi kalandfilmben, az Elia Kazan által rendezett Viva Zapata!-ban nyújt olyan pazar alakítást Marlon Brando mellett, hogy az amerikai filmszakma Oscarral jutalmazza. Ekkor már több mint ötven film van a háta mögött. És ezután még vagy száz követi. Játszik az olasz Parasztbecsületben (1953), A kerekasztal lovagjaiban (1953), a remek, Fellini rendezte Országúton-ban (1954) és a számunkra kissé anakronisztikus, a filmes szakma által sem túl nagyra értékelt francia–olasz koprodukcióban készült Attilában (1954, Attilát játszotta), olyan hölgyek társaságában, mint Sophia Loren és Irene Papas. Bár az 1955-ös Ulyssesnek a vártnál rosszabb volt a fogadtatása, az 1956-os A párizsi Notre-Dame és főként A nap szerelmese (Van Gogh barátját, Paul Gauguint játszotta) című filmben nyújtott újabb Oscar-díjas alakításáért bőven kárpótolta a szakma és a közönsége. Pár csendes év után – miközben olyan filmeket forgatott, mint A Navarone ágyúi (1961) vagy az Arábiai Lawrence (1962) –, 1964-ben csaknem sikerült begyűjtenie a harmadik Oscart is. A Zorba, a görög című filmben nyújtott alakítása mindenki számára emlékezetes maradt.
A továbbiakban, bár szerepeit mindig becsületesen és kiválóan játszotta el, elkerülték az igazán nagy lehetőségek, mint például Brando esetében a Keresztapa széria. Élete vége felé az Utolsó akcióhősben (1993, Arnold Schwarzeneggerrel) és a nem sokkal halála előtt befejezett Késő bosszúban (2001, Sylvester Stallone-nal) csodálhattuk meg képességeit.
Másfél száz filmje mellett két önéletrajzi ihletésű könyvet hagyott az utókorra, amit Frank Lloyd Wright barátja segítségével írtak és adtak ki (Az eredeti vétkek [The Original Sin, 1972] és az Egyszemélyes tangó [One Man Tango, 1997]).
Egy 1987-es interjúban úgy nyilatkozott, hogy majdnem mindent megvalósított, amelyet mint kisfiú célként maga elé állított. „Teljesen nem lehet elégedett a kissrác – mondta fiatalkori énjéről –, de azóta már kiegyeztünk. Olyan ez, mint a hegymászás: nem vittem fel a Mount Everestre, csak a Mount Whitneyre, de az sem olyan rossz.”
Halála előtt, amikor észak-amerikai kutatók megállapították, hogy a kétszeres Oscar-díjasok hat évvel később halnak meg, még viccesen a következőket mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy ezt hallhatom, mert azt jelenti, hogy megérem a 94. évemet.”
Sajnos nem sikerült.
Személyében a világ filmművészetének egy hitelesen játszó, markáns képviselőjét vesztettük el.
