Különleges könyvek sorozat
a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: terminator
Versailles-ra nem egynemű érzésekkel gondolunk. A trianoni békediktátum helyszíne a világhálón 470 ezer magyar nyelvű találatot ad, míg a palotaegyüttes 669 ezret. Versailles történetében azonban az I. világháborút lezáró békék csak egy epizódot jelentettek, e paloták felépítésük (s folyamatos bővítésük, helyreállításuk) óta sok történelmi szereplő szülő- vagy halotti ágyát őrzik, számos fontos, országok sorsában döntő esemény zajlott falaik között.
A palotaegyüttes rövid története
Versailles az egykori földbirtokosáról elnevezett, pár viskóból álló, a szomszédos településektől semmiben sem különböző falu volt a XVII. század elején, a környező erdőségek azonban sokszor vonzották ide az uralkodót, XIII. Lajost (1610–1643) és kíséretét. A falu melletti pocsolyát ekkor még büdös tónak nevezték az itteniek – nem sejthették, hogy néhány nemzedék múlva már a „svájciak medencéjévé” válik. Philibert Le Roy 1631–1634-ben épít itt kastélyt a király számára, majd kerteket alakítanak ki mellette, mindebből mára csak a márványudvar építménye maradt meg.
A Napkirály, XIV. Lajos (1643–1715) alatt gőzerővel folyik az építkezés, ő már nem egyszerű vadászkastélyt szeretne, hanem jóval többet. 1663-ban Le Vau megépíti a menazsériát és az első melegházat, a korábban lebontott előudvar helyett újat hoznak létre, bebútorozzák a kastélyt. La Notre megrajzolja a kerteket, elülteti az első növényeket.
Az 1660-as években már királyi ünnepségeket rendeznek, többször a királyné – illetve a király kedvese – számára. Le Brun, a király első festője, „lelke a gobelinmanufaktúrának és az akadémiának”, felügyeli a művészi tevékenységet 1690-es haláláig. Kialakítják a kastélyt körülvevő három nagy tömböt. Az építkezést Le Vau halála után veje, François Dorbay vezeti. A hetvenes években megkezdik a homlokzatok díszítését, az udvart márvánnyal fedik be, elkezdik a nagy csatorna munkálatait.
1679-ben kinevezik Jules Hardouin-Mansart-t főépítésznek, elkezdik a déli szárny munkálatait, s befejezik a nagy lakosztályt. 1682-ben a király véglegesen Versailles-ba költözik. Mansart megépíti a Nagy Trianon kastélyt, mely a Napkirály pihenőhelye lesz. 1689-re az opera (1770) és a kápolna (1710) kivételével elkészül az északi szárny.
A Napkirály halála után lelassulnak a munkálatok. XV. Lajos (1715–1774) kis lakosztályokat, az emeleten félemeleteket alakíttat ki, a bútorzatot teljesen felújítják. Jacques-Ange Gabriel felépíti a Kis Trianon kastélyt, s befejezi az opera termét.
A forradalom vezetői az óriási összegeket felemésztő épületegyüttest az ancien régime jelképének tartják, bútorzatát a kilencvenes években eladják.
XVIII. Lajos (1814–1824) alatt Dufour, a kastély építésze helyreállítja régi szárnyat. Lajos Fülöp (1830–1848) létrehozza Franciaország dicsőségének múzeumát, ami lehetővé tette Versailles megmentését. 1892-től kisebb megszakításokkal folytatódik a restaurálás…*
2005. októberi hír: A versailles-i kastély parkjában álló szobrok közül többet örökbe lehet fogadni, és az így befolyó összegeket az elengedhetetlenül szükségessé vált felújítási munkálatokra szándékoznak fordítani. A Párizs melletti királyi kastély igazgatósága levélben keresett meg számos vállalatot, s Versailles-ból, továbbá Párizsból már húsz szobrot adoptáltak. A gyönyörű műemlék gondnoksága 2006 tavaszán újabb hasonló akciót indít. (www.mult-kor.hu/cikk.php?article=11290)
- A könyv Kronológia fejezete alapján
Rejtélyes múlt
Alain Decaux az Előszóban leszögezi: nem az épületegyüttes és nem is Franciaország történetét akarta megírni. őt inkább Versailles árnyai érdekelték, amihez sok érdekes, korabeli forrást használt föl. Az oldalakon jól és kevésbé ismert alakok mindennapjai, olykor legtitkosabb tettei, vágyai tárulnak föl.
XIII. Lajos halotti ágyánál sejlenek föl az első árnyak, a vadászatért rajongó király brokátbaldachinja alatt haláltusáját vívja betegségével és orvosnak nevezett kuruzslóival.
„A díszlet a helyén van. A történelem megrendezheti első színjátékát.”
Majd sorra megelevenednek a muskétás- és egyéb kosztümös filmekben oly sokszor megrajzolt bíborosok (Mazarin, Richelieu), anyakirálynék, himlőhelyes kurtizánok, kegyencnők (Du Barry, Pompadour), művészek, írók (Le Brun, Beaumarchais), politikusok (a parókafelvétellel küzdő Benjamin Franklin vagy Clemenceau), a szürke eminenciások (Vatel). És legfőképp a kornak, a betegségeknek, a mindennapi érzelmeknek kiszolgáltatott uralkodók kapcsolati hálói, melyeket nem csupán ők, hanem tudtuk ellenére vagy kérésre még számosan szőttek.
Decaux történetei, színei, hangulatai – köztük a magyar olvasók előtt már jól ismert, Szerb Antal feldolgozta történet: A királyné nyaklánca – elmélyítik, élettel töltik meg történelmi ismereteinket, közelebb hozzák letűnt korok esendő embereit. A történelem – a száraz állam- és politikatörténetek leírásaival együtt/szemben – az ilyen ismeretterjesztő művekkel válik élvezetes, izgató tudománnyá.
A szerző eléri célját, aki még nem volt Versailles-ban és megteheti, valószínűleg kedvet kap felkeresni a palotaegyüttest, hátha ő is felfedezhet árnyakat.
Fülszöveg
Ami múltja miatt nekünk a budai Vár, az a franciáknak a versailles-i kastély, kontinensünk legismertebb és legnagyobb főúri palotaegyüttese. XIII. Lajos idején még csak jelentéktelen kis vidéki vadászlak, ám a becsvágyó Napkirály idején már monumentális palota-erdővé nő. A kor legnevesebb művészei-mesterei évtizedeken át dolgoznak rajta, s beleálmodják mindazt a fényűzést, amit a Ragyogó Század kisszámú udvari nemessége megengedhetett magának. Ünnepségek, bálok, gyertyafényes színházi előadások – ez Molière, Corneille, Racine százada, amikor minden az uralkodó körül forog, noha már-már fölsejlik az 1789-es földindulás.
Versailles folyamatosan épülő-szépülő falai nemcsak a kegyencnők és kegyencek, a szomorú sorsú királynék életének, de az egész francia udvari arisztokrácia pusztulásba hanyatlásának is tanúi. A forradalom idején a korábban hatalmas összegeket felemésztő palotára lassú pusztulás leselkedik, ámde fordul a történelem kereke: 1881-ben itt mondják ki a Német Birodalom létrejöttét, majd az egykori győző ugyane falak között, a tükörteremben írja alá az 1919-es békeszerződést.
Mára Versailles egy ragyogó múlt, a francia gloire jelképe – kötelező látnivaló minden turista számára. Decaux kiváló korabeli forrásokkal dokumentált kötete azon kívül, hogy érdekes és tanulságos olvasmány, történéseivel jól kiegészíti, itt-ott ellenpontozza sorozatunk Királyok szeretői című kötetét.
Alain Decaux: Versailles rejtélyes múltja
Különleges könyvek sorozat
General Press [Budapest, 2005]
Fordította ifj. Benda Kálmán
Szerkesztette Grabner Mária
Borítóterv Gregor László
Tipográfia, nyomdai előkészítés Scriptor Kft.
Nyomás, kötés Realszisztéma Dabasi Nyomda
Kötött, 130×210 mm, 264+16 oldal
ISBN: 963 9598 54 2
