Solymosi Tari Emőke: Két világ közt – Beszélgetések Lajtha Lászlóról
Erdélyi Zsuzsanna: A kockás füzet. Úttalan utakon Lajtha Lászlóval
a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: Lehotka Ildikó
Örvendetesen gyarapszik a Lajtha Lászlóról szóló kötetek száma, újabb két könyv jelent meg a zeneszerzőről. Korábban Berlász Melinda és Breuer János foglalkozott behatóbban Lajtha életével és munkásságával, most Solymosi Tari Emőke interjúkötete és Erdélyi Zsuzsanna 1960-ban elkezdett, az „úttalan utakon” Lajthával való beszélgetések, a zeneszerző gondolatainak lejegyzése jelent meg. Mindkét mű mérföldkő a Lajtha-kutatás terén, emellett pontos lenyomata a korszak politikai furcsaságainak, a mellőzöttségnek, a francia kultúra fontosságának.
A Két világ közt interjúkötet Solymosi Tari Emőké húszéves munkájának eredménye. Már zeneakadémista korában kezdett foglalkozni Lajtha életútjával, munkásságával, a rádióban is volt egy nyolcrészes, egyenként 35 perces interjúsorozata a zeneszerző-tanár családtagjaival, munkatársaival és azokkal, akik már csak a művein keresztül ismerhették Lajthát. Az eltűnt szépség nyomában című sorozat írott változata is szerepel a kötet végén. Solymosi Tari Emőke korábbi, 2007-ben kiadott műmonográfiája, „…magam titkos szobája” címmel e két könyvhöz hasonlóan a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg. Az interjúgyűjtemény rendkívül olvasmányos: elsőként a művelt, orvosi tanulmányokat is folytató Rózsi néni – Hollós Róza –, Lajtha felesége mesél férjéről, megismerkedésük körülményeiről, a titokban köttetett házasságról és nem utolsósorban olyan személyekkel való kapcsolatukról, akik akkoriban meghatározó szerepet töltöttek be a művészeti életben: barátjuknak mondhatták T. S. Eliotot, Nadia Boulanger-t, Jolivet-t vagy Honeggert, Ravelt. Nagyon érdekesek a Kodály és Lajtha viszonyáról elmondottak, a szerző az interjúkötet több alanyától is megkérdi, milyen is volt a két zeneszerző közti kapcsolat. Lajtháról mint apáról mesél két tudós fia, majd a barátok, munkatársak emlékezése olvasható, a nagyon jól irányított kérdések alapján a Lajtháról alkotott kép egyre tágabbá, aprólékosabbá válik. Lajtha személye mellett több interjúalany sorsát is megismerhetjük, Henry Barraud művészi állásfoglalása mellett egy nagy ívű zenetörténet-órát is ad. Lebilincselő volt Németh Margit életének a Francia Intézetben eltöltött szakasza, mely kulturális kémkedés miatti börtönbüntetéssel záródott, később megkapta a francia becsületrendet. A mai napig feledésbe merült Lajtha Francia Intézet-beli munkája, pedig ez is jelzi a francia kultúrához való végtelen ragaszkodását. ő volt az első magyar zeneszerző, akit tagjai közé választott a Francia Akadémia.
Solymosi Tari egyik központi kérdése a francia zene és a Lajtha művei közötti hasonlóság, a szerző vallásossága (van, aki szerint – a Kakukknak becézett dr. Gáborján Alice így gondolja – mélyen vallásos volt, Gábor Éva ezt nem így véli, a zeneszerző zenekart szervezett a Szabadság téri templomba) és legfőképpen legendásan tüskés, nyers természete. Ebben a kérdésben is végletesek a vélemények, de például Ravel barátságáról is.
Abban minden interjúalany egyetértett, hogy Lajtha rendkívül gerinces ember volt, művészete pedig meghatározó a mai napig.
Dr. Erdélyi Zsuzsanna a hatvanas évek elején látta szükségesnek, hogy Lajtha gondolatait, éppen készülő műveivel kapcsolatos elképzeléseit lejegyezze, rögzítse beszélgetéseiket a hosszú vonatutak alatt. Lajtha – francia nyomásra – olyan munkát kapott, népzenegyűjtést, ahol nem volt főnöke, munkatársait maga választotta, segítőkészségére jellemzően azok közül, akiknek kilátástalanná vált az élete: Tóth Margit, a harmadik gyűjtőtárs volt ciszterci nővér mellett a politikai okok miatt mellőzöttek közül kerültek ki „Noé bárkájának” tagjai.
Dr. Erdélyi Zsuzsanna – bár közölt részleteket a „kockás füzet”-ből – nem szándékozott megjelentetni feljegyzéseit, mígnem Solymosi Tari Emőke első Lajtha-kötete megjelent. Ekkor úgy gondolta, hogy a nagy terjedelmű, hiteles Lajtha-szöveg sokat lendít az életmű megismerésén. A szöveget a Lajtha-kutató Solymosi Tari gondozta. A kötetben olvashatunk Lajtha zeneszerzői módszereiről, a VIII. szimfónia keletkezéséről. Választ kapunk arra, miért vitte magával Lajtha A kék kalap partitúráját (az opera hangszerelését már nem tudta befejezni), miért tartotta fontosnak a népzenét. Érdekfeszítő gondolatai a művészetről – nem kizárólag a zenéről – esztétikai mélységekbe nyúlnak, reflexiói, elemzései újat mondanak. A kockás füzetben (mely nagy alakú, de nem kockás) Erdélyi Zsuzsanna szavaival „egy zseniális ember” jelenik meg, aki „minden dilije ellenére zseniális alkotó”. A tíz, gyűjtésekkel eltelt évből Lajtha csak az utolsó háromban engedte lejegyezni gondolatait.
Mindkét kötetet bőséges képanyaggal látták el, a lábjegyzetek mindenre kiterjedőek. Mindkét kötet rendkívül izgalmas, és nem csak a szűk szakma érdeklődésére tarthat számot, hiszen olyan embereket, sorsokat ismerhet meg az olvasó, akik/amilyenek talán ma már nem élnek/nincsenek. És nincsenek vagy alig vannak ma már a művészet minden területén jártas emberek, a politikai üldöztetés pedig itthon jószerivel megszűnt. Lajtha és élete, művészi és emberi nagysága példamutató.
Solymosi Tari Emőke: Két világ közt – Beszélgetések Lajtha Lászlóról
Hagyományok Háza, Budapest, 2010
„A könyv, … húszéves gyűjtőmunka eredménye. Solymosi Tari Emőke zenetörténész 1988-ban került kapcsolatba családunkkal, akkor még zeneakadémistaként. Intelligenciája, lelkesedése, Lajtha iránti érdeklődése miatt hamar megszerettük. Nagybátyám özvegyét, Lajtha Lászlóné Rózsi nénit többször is meglátogatta, és beszélgetéseiket magnóra vette. Később – részben az én bíztatásomra – sorra kereste fel azokat a tanúkat, akik őriztek valamilyen Lajtha-emléket. A kötet ezekből az interjúkból tartalmaz egy csokornyit.
Miért érdemes kézbe venni, elolvasni ezt a könyvet?
Mert egy olyan sokoldalú zeneszerző áll a középpontjában, aki 9 szimfóniájával, 10 vonósnégyesével és sok egyéb kompozíciójával mindmáig az egyetlen magyar komponista, akit a Francia Akadémia a tagjai közé választott.
Mert Lajtha Lászlóról, a zeneszerzőről, előadóművészről, tudósról, pedagógusról és emberről számos új ismeretet szerezhetünk belőle.
Mert a könyvben olyan személyek nyilatkoznak Lajtháról, akik az elmúlt 60-70 év zenei életének hiteles tanúi.
Mert olyan kiváló tollú, igényes zenetudós írta, aki jelentős kutatási eredmények birtokában, számos korábbi publikáció után vállalkozott erre a feladatra.
Ezért különleges ez az interjúgyűjtemény, és ezért ajánlom e kiváló munkát a kedves olvasó figyelmébe, abban a reményben, hogy közben kedvet kap megízlelni, megismerni – ha eddig még nem tette volna – és minden bizonnyal megszeretni Lajtha László zenéjét.” (Dr. Lajtha Ildikó, Lajtha László unokahúga, hagyatékának gondnoka)
Erdélyi Zsuzsanna: A kockás füzet
Úttalan utakon Lajtha Lászlóval
Hagyományok Háza, Budapest, 2010
„Laci bácsi 1948. október közepén önként jött haza, amikor már söpörték a Mindszentynek készített zárkát. Nyugati barátai jól látták, hogy mi a helyzet Magyarországon. Lajtha úgy érezte, itthon a helye. Azonosulni kell népével. Magyarsága kötelezi a közös sorsvállalásra. Karácsonyra kirobbant a Mindszenty-per, s elkezdődött az érsek szörnyű kálváriája. Laci bácsi pedig látta, hogy csapdahelyzetbe került, ahonnét egyhamar nem tud kievickélni. Lelki terheit súlyosbította a lét gondja. Állásaiból kitették. Eladogatásokra kényszerült. Nyugdíjas zeneszerzőként 200 forint volt a havi biztos jövedelme. Zöld határon át nem akart, nem mert Rózsi nénivel disszidálni. Kivándorlási útlevelet kért. A kormányzatnak (Rákosi–Gerő–Révai-korszak) ez kínos lett volna a nyugati sajtóvisszhang miatt. Az első velencei filmbiennálén filmzenéje aranyérmet nyert. Maga a film is: T.S. Eliot Gyilkosság a katedrálisban című drámáját – II. Henrik és a canterburyi érsek harca – Höllering rendezte és nevezte be 1951-ben. A várható európai botrány miatt Rákosiék engedtek, s keserves kompromisszumként hozták létre az úgynevezett Lajtha-csoportot, a Művelődésügyi Minisztérium hatóköre alá rendelt népzenei gyűjtő- és munkaközösségeket. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy egy kőkemény diktatúra állt szemben egy magányos, öregedő emberrel.”
Jómagam is e korszak hajótöröttje voltam, amikor 1953-ban bekerültem Lajtha László csoportjába, s Tóth Margittal együtt a szűk gyűjtőstábba. Nehéz körülmények között született meg ez az írás a ’60-as évek elején. (Erdélyi Zsuzsanna)
Comment on “Lajtha Lászlóról – kétszer”