a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: leho
Lukács János történészprofesszor könyvhétre megjelentetett legújabb műve egy nevezetes történelmi dátum, 1941. június 22. eseményeivel és közvetlen előzményeivel foglalkozik. Az esetleírás helyett azonban a hangsúly ezúttal a két főszereplőn van: mit gondolt, vélt és tett a két diktátor, a stratégiai és taktikai húzd meg, ereszd el! véres játékában mi motiválta őket a csatában és a háborúban?
Lukács Jánosnak – mint a könyvbemutatón elmondta, hű a kiadóihoz, így a magyar Európához is – több könyve megjelent már magyarul a második világháborúról (bár nem kizárólag e korszak kutatója), így a téma iránt érdeklődő hazai olvasók már jól ismerik a nevét. A kelet-közép- és nyugat-európai megközelítések mellett kifejezetten üdítő néha tengerentúli szemszögű gondolatmeneteket olvasni a világháború európai eseményeiről.
A Pódiumon tartott könyvbemutatón a kötet fordítója („barátom” – L. J.), M. Nagy Miklós kérdezte a szerzőt, illetve Sz. Bíró Zoltán történészt, a Ruszisztikai Központ tudományos munkatársát. Szó esett a kötet születésének körülményeiről, a szerző miként próbálta beilleszteni a műbe a legfontosabb orosz forrásokat, hogyan hidalták át a nyelvi nehézségeket. Az orosz levéltárak a téma kifogyhatatlan kincsestárai, azonban mindent mindenkinek ma sem lehet kutatnia, ha nincsenek meg a kellő csatornák, személyes kapcsolatok, akár a szakma legnagyobbjai sem jutnak hozzá a kívánt dokumentumokhoz. A hatalmas anyagból pedig még jelentős rész publikálatlan. Sz. Bíró Zoltán beszélt a mai Oroszországról, az olajár generálta, valószínűleg hosszú ideg megkerülhetetlen gazdasági és így katonai hatalmáról. Megerősítette a szerző állítását, hogy Sztálinról mérhetetlen irodalom született (több mint száz életrajz), össze sem lehet hasonlítani a Leninről, illetve a Sztálint követő pártfőtitkárokról szóló művekkel. Alakja ma is foglalkoztatja az oroszkat.
Lukács János nem tért ki a kényelmetlen kérdések elől sem, elmondta, hogy egyértelműen nagyobb kaliberű politikusnak tartja Hitlert, mint Sztálint, annak ellenére, hogy utóbbi a világháború során már államférfiúi erényeket is mutatott. Egy „apró” példával illusztrálta a két eltérő diktatúra elhitetését és elfogadtatását: amikor Hitler rendszere összeomlott, tízezrek vetettek véget önként életüknek, azaz korábban fenntartások nélkül elfogadták a nácizmust, s nem láttak kiutat helyzetükből. Ugyanez a másik oldalon, a sztálinizmus bukásakor vagy a szocializmus végén nem követelt számottevő önkéntes oroszországi áldozatokat a hívek körében. (Sőt, Lukács feltételezi, hogy maga Sztálin sem hitt már a háború előtt a bolsevik forradalom világmegváltásában.) Attól tart, Hitlernek még akár sajnálatos „reneszánsza” is lehet.
A könyvet Lukács egy fontos megállapítással kezdi: 1941. június 22-e a világháború sorsdöntő napja, fordulópontja: az angol–amerikai szövetség nem lett volna képes legyűrni Hitlert, ehhez Oroszország kellett. Hitler nem véletlenül gondolkodott annyit e lépésen, többen megpróbálták már igájuk alá hajtani egész Európát – legutóbb 1812-ben épp ezen a napon indult neki Napóleon –, és tartósan senkinek sem sikerült. Hitler 1940. július 31-én adta ki a parancsot néhány tábornokának, hogy készítsék elő a Szovjetunió elleni hadjáratot: „Módszer, nem őrület volt az okoskodásában.”
Lukács cáfolja az igen elterjedt nézetet, miszerint a történelmet nem egyes emberek, hanem gazdasági és anyagi erők mozgatják. A könyvben épp azt mutatja be, mennyire ezen a két emberen, jellemükön, habitusukon, elképzeléseiken, töprengéseiken, megrögzöttségeiken múlott az események további folyása. Hitler 1941-ben mindenáron háborút akart a Szovjetunióval, Sztálin pedig a számtalan helyről érkező számtalan figyelmeztető jel ellenére – az egyik elkeseredett próbálkozás épp Berijáé, amit a könyv elmesél – nem akarta mindezt elhinni.
Minden motivációt sorra végigvesz: Hitler antikommunizmusát, ruszofóbiáját, főparancsnoki teljesítményét, államférfiúi erényeit (sajnos ilyenek is voltak), hibáit, Oroszországhoz fűződő ambivalens viszonyulását 1933-tól; a másik oldalon Sztálin elképzelését a kommunizmus egy és több országbeli győzelméről, saját államférfiúi szerepéről, Hitler-csodálatáról – s a megkerülhetetlen kérdést: melyikük volt a nagyobb gyilkos? Nagyon érdekes, ahogy a puzzle a rengeteg előre nem látható elem miatti végjátékát a történelem kirakja, s ennek a két embernek a (rossz) szelleme is egymásnak feszül.
Lukács izgalmas kötettel tekint be ezúttal is a történelem eseményei mögé, aki nemcsak a száraz tényekre kíváncsi, hanem a mélyebb összefüggésekre, az emberi tényezőre is, okvetlen olvassa el a könyvet!
John Lukacs: Hitler és Sztálin. 1941. június
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006
Kötött, 142×197 mm, 152 oldal
Fordította M. Nagy Miklós
Tördelés: Kopf Bt.
Nyomás és kötés: Alföldi Nyomda
ISBN 963 07 8191 3
