Rameau és a humor

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: Lehotka Ildikó

Vashegyi György és együttesei újabb magyarországi bemutatót tartottak december 3-án (2014 – a szerk.) a Művészetek Palotájában, Jean Philippe Rameau 1745-ös Platée című háromfelvonásos, prológgal ellátott balettkomédiáját játszották korabeli hangszereken, neves énekesek közreműködésével. Újabb színfolttal, hiánypótló előadással gazdagodott a közönség, a francia barokk operának van helye a palettán itthon is. Vashegyiék előadásaira egyre többen kíváncsiak, a zenekar összeszokott, egyre érettebb, a barokk zenei stílusjegyeinek megfogalmazása már nem puszta útkeresés náluk. A Platée is emlékezetes marad a közönségnek, ahogy számos korábbi előadásuk.

A Platée-t március 31-én mutatták be Versaille-ban, a La Grande Ecuire-ben, egy esküvő alkalmával. Az opera témája különös, Platée, a Cithéron-hegy melletti mocsár nimfája, a mocsarak uralkodónője azt hiszi, hogy mindenki belészeret. Ez közel sincs így, mert Platée rettentő csúnya. Cithareon és Merkúr tréfát eszel ki, sejtetik Platée-vel, hogy maga Jupiter szeretett bele (akinek nincs ellenére a játék, hiszen felesége, Júnó igencsak féltékeny). Esküvőt szerveznek a két reménybeli szerelmesnek, a helyszínre Platea hatalmas békákkal vontatott hintón érkezik. Júnó mint fúria megjelenik, de meglátva Platea arcát, megbékél. Platée visszamegy a mocsárba, az istenek pedig az Olümposzra.

A párhuzam az esküvő fényét növelő operabemutató és a menyasszony kinézete közt nyilvánvaló volt, a spanyol infánsnő, Mária Terézia Rafaela nem tartozott a legendás szépségek közé (Lajos Ferdinánddal kötött házasságukat csak később hálták el. Az asszony a szülésbe belehalt). Rameau mindenesetre megkapta a Compositeur du Cabinet du Roi címet. A történet, mely Jacques Autreau és Adrien-Joseph Le Valois d’Orville öntött librettóba, zenével dúsítva korántsem bántó, rengeteg a humoros elem, maga a féltékenység is humorrá válik, nem beszélve Platea narcisztikus vonásairól, vagy éppen állatbarátairól.

A barokk opera sajátos műfaj, különösen a különleges utat bejárt, kissé elszigetelt francia barokk opera. Nem csak a zenekari anyag problémás a sok tánccal, de az ének szólamok is. A koncertszerű előadáson ezt nem érezhette a közönség, hiszen remek énekeseket hallhattunk. Jeffrey Thompson – aki többször szerepelt már nálunk, az Operában is – alakította a címszerepet, ezúttal inkább színpadi lényét kell kiemelni. Platea szerepében remekelt, nem elégedett meg a hangi teljesítménnyel, megjelenésével (vastag smink, műszempilla, arany táska, napernyő) húzta alá a szánnivaló, kicsit butácska, de önmagával nagyon elégedett nimfát. Thompson karikírozta Platée-t, hangjával is, így nem kaphattunk teljes képet korábbról ismert nagyszerű énekléséről (a tréfás ariette-ben sem), de ezt elbírta a témáját tekintve ritkaságszámba menő darab. A férfi szereplők vonalát folytatva Megyesi Zoltán mint Thespis (az prológusban) és Merkúr megformálója énekelt. Megyesi ezen az estén nagyszerű volt, hangja hajlékony, zenei megoldásai pedig érettek, nem csak a későbbi korok vokális műveinek jó tolmácsolója. Első színpadra lépésekor már megjelent a humor, két székre feküdt, borgőzösen.

Thomas Dolié Momus és Chitéron szerepét énekelte, fantasztikusan, ugyanezt mondható el a nagy teherbírású hanggal bíró Philippe-Nicolas Martinről. Mindegyik férfi énekesnek jellegzetes volt az előadásmódja, a hangszínek kükönösen tetszettek.

Chantal Santon volt Thalie és La Folie (Bolondság), utóbbi szerepében hangzott fel először, az I. felvonásban taps. Chantal Santon éneklése, sajnos csak korlátozott színpadi játéka, Platée-val való jelenete az előadás egyik kimagasló szakasza volt, nem hiányzott a humor, a ma oly divatos selfie, tabletmutatás a közönségnek egy kis e századi hangulatot is hozott (nem mintha nem lennének az operában fellelhető személyiségjegyekkel megáldott emberek). Kertész Mónika Júnó szerepében nagyon jó volt, Csereklyei Andrea most nem kápráztatta el a hallgatóságot, talán l’Amour áriája a legszebb az operában (ha nem Júnóé), de ezt nem emelte ki az énekesnő.

A Purcell Kórusról már minden jót leírtak, az Orfeo Zenekar most is izgalmasan játszott, kivételes jó karaktereket hallhattunk a táncokban (passepied-ben, bourréban, a rondó formájú kontratáncban), jó volt a sicilienne francia változatának világa, az air, és bőven lehet sorolni a tambourintól kezdve a musette-ig a rövid tételeket. A darab zenei anyaga egyébként is ellenállhatatlan, ilyen az I. felvonás dörgése-villámlása, a hangutánzások, egy-egy ária hangszerelése hihetetlenül míves, tanítani kéne.
Ha voltak is (voltak) pontatlanságok, elenyésző a darab bemutatásának tényében, és nem is a hibák keresése a fontos.

Vashegyi már korábban játszott Rameau-darabot a franciáknak oly fontos Rameau-emlékévben (a szerző műveinek összkiadását egy korábbi évfordulón tették meg, olyan nevekkel, mint Debussy, Cézar Franck, Saint-Saens a Polümnia ünnepei című opéra-balettet, 2013-ban pedig a szerző ötvenévesen írt első operáját (mely műfaját tekintve tragédie lyrique) hallhattuk koncertszerű változatban és az Operaházban is, így az érdeklődő már pontosabb képet kaphatott Rameau vokális művészetéről, színpadi darabjairól.