a papiruszportal.hu archívumából [2014]
Szerző: Lehotka Ildikó
Richard Wagner születésének bicentenáriumát ünnepelte a világ, operáit kiemelt figyelemmel kezelték mind az operaházak, mind a lemez- és könyvkiadók. Számtalan kiadvány jelent meg, a Rózsavölgyi és Társa gondozásában egy figyelemre méltó, nagyon tartalmas kötet is, melynek szerzője otthonos Wagner művészetében, Barry Millington nemcsak vezető zenekritikus, de a Bayreuthi Ünnepi Játékok művészeti tanácsadója is.
Richard Wagner – Bayreuth varázslója, áll a könyvborítón, hirdeti a kicsit zavarba ejtő cím, a zeneszerző sokak számára varázsló, mások szerint pedig csak egy iparos, aki rendkívül jó kapcsolatteremtő képességével, önmenedzselésével képes volt olyan helyet elfoglalni, ami nem is illetné. Millington meg is magyarázza: kettős jelentésű a szó, értékelhetjük pozitívan, de a negatív értékképzet is felmerülhet. Nem csupán erre az állításra, hanem sok egyébre is választ ad a szerző, a vaskos kötetben harminc fejezeten keresztül rengeteg adalékkal, érdekességgel szolgál az érdeklődőknek. A könyv képanyaga imponáló, alig van oldalpár, ahol ne találnánk fotót, képes-, színlapot, díszlettervet, festményt, színpadképet, jelmeztervet, rajzot, kottaképet (autográfot is).
Millington a nagyszülőktől indítva mutatja be Wagnert, részletesen taglalja Richard gyermekkorát, nem fukarkodva a feltételezéssel, vajon Wagner ereiben csörgedezik-e királyi vér. Wagner már fiatalkorában is írt prózát, színdarabot, sőt saját novellájából is librettót, nem véletlen tehát, hogy később operái szövegét is maga készítette. Wagnert általában művei alapján ítélik meg, a könyv nagy előnye, hogy részletesen taglalja a tanulóéveket, sokak számára újdonság valószínűleg, hogy Wagner még nem volt nagykorú, mikor Würtzburgban kórusvezető, később reformtervvel jelentkezik a drezdai színházban. Már életében hatalmas rajongótábora volt, és nem csak az előtapsolók hívták elő az eksztázist – külön fejezet foglalkozik a Wagner-kultusszal, sőt a filmekben fellelhető zenei részletekkel, Wagner-epigon zenei anyagokkal. (Sokáig nem értettem, hogy az Excalibur című filmben miért zavar a Wagner-zene.)
A Wagnert, wagneri életművet taglaló írásokban kikerülhetetlen a zeneszerző vélt vagy valós (nem feledkezhetünk meg A Zsidóság a zenében című Wagner-tanulmányról) antiszemitizmusa, a „németség” és a „zsidóság” Wagner szerinti értelmezése. Millington példákat hoz a Wagner operáiban a zsidóságot gúnyoló beszédmódra, Siegfried férfias szólamával hasonlítva össze Mimét, vagy a Mesterdalnokokból Beckmesser zenei anyagát (egy basszus számára képtelenül magas hangokat ír a szerző). Külön fejezet foglalkozik a hitleri éra Wagner-előadásaival, minden mennyiségben láthatunk horogkereszteket a képeken, de a későbbi botrányos rendezésekre is kitér Millington.
Wagner szerelmi élete is megért egy fejezetet a szerzőnek, a Múzsák, szeretők, anyafigurákban számos érdekességet találunk (asszonyaim mind elvonulnak most a szemeim előtt – olvassuk mottóként Wagner két nappal halála előtti szavait), kis pszichologizálással, kicsit szenzációhajhász utalásokkal. A könyv leginkább bulvárjellegű fejezete a 15., Wagner női ruhákhoz, illatszerekhez, a rózsaszínhez való kivételes vonzódását tálalja az olvasó elé Millington. A selyemfetisizmus, a női holmik csiklandós téma, az olvasó következtethet arra, amire szeretne, igazán itt érezzük, hogy a szerző nem mindig rokonszenvez Wagnerral.
Jóval több idézetet érdemelt volna meg Wagner és II. Lajos kapcsolata, különösen Wagner leveleit hiányoltam – ha szóba kerülhetett a rózsaszín iránti vonzalom, miért maradt rejtve Wagner „alázatossága”, hajbókolása, hitegetése? Wagner titkolta Cosima elől Lajost, és fordítva – Cosimát mint kottamásolóját mutatta be.
Millington szándéka szerint tehát nemcsak a rajongóknak, hanem azoknak is szól, akik szerint Wagner nem tartozik a legnagyobbak közé. Tulajdonképpen mindenkit megszólít a könyv, a zenészeknek érdekesek az új adalékok (bár műelemzéseket ne várjunk), aki ismeretterjesztő irodalmat akar olvasni, az is megtalálja a számítását, a kortörténet is jól felvázolt, a Wagner-rajongók pedig kötelezően megveszik. A szerző stílusa olvasmányos, a fordítás némi blikkfangos szóképzés ellenére gördülékeny. A jól lebontott fejezetek segítik az eligazodást, a képanyag bámulatos, szinte képeskönyvként is használható, sajnálatos módon a képaláírások szájbarágósak (amerikai-angol módra).
Sajnos az észrevehetetlennél jóval több hibát találunk, ilyen például a rövid-hosszú mássalhangzók váltakozása képzett szavak esetében (hegedűlni, megbizatás, mitológikus, szimfónikus és a más kiadványokban is gyakran megtalálható tűnékeny) stb., az eksztázis szó sincs helyesen írva. Rudolf von Laban is szerepelhetett volna Lábán Rudolfként. A számos idézet nem emelkedik ki a szövegből eléggé, nincs idézőjelben sem, így szinte észrevehetetlen.
Mindenesetre egy jól összeszedett, az életrajzot és -művet időrendben bemutató könyv született, egy tömör, háromoldalas összefoglaló segít megtalálni a keresett művet vagy életrajzi adalékot. A jegyzetek mellett válogatott bibliográfiát is kapunk (szívesen olvastunk volna több magyar kiadásról – kiegészítésként belefért volna a kötetbe), és az újabban kötelező jellegű válogatott diszkográfiát (ami művenként egy vagy két felvételt jelent).
Comment on “Richard Wagner – Bayreuth varázslója”