Névnapok: Melánia, Agád, Agapion, Agaton, Aldó, Bács, Bacsó, Melani, Viliam, Vilma, Vilmos
Események:
1927 – Bemutatják Németországban Fritz Lang Metropolis című futurisztikus filmjét.
1973 – A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozása.
2001 – Az angol Wikipédia folyamatos működésének kezdete.
2016 – A Saul fia (Nemes Jeles László rendezésében) Golden Globe díjat nyert.
Megszületett Ligeti Antal (1823-1890) festőművész, az idealisztikus irányú tájképfestészet egyik kiváló képviselője.
Szülei a kereskedői pályára szánták, de lemondott a biztos életpálya minden kényelméről és 1845-ben Itáliába utazott itthon szerzett tanulmányait folytatni és tökéletesíteni. Leutazott egész Nápolyig, hosszabb időt töltvén különösen Firenzében, ahol id. Markó Károly nagy befolyással volt ízlésének fejlesztésére. 1848-ban tért vissza. 1855-ben hosszabb utazást tett Keleten és végül negyedfélévi vándorlás után vázlatok gazdag gyűjteményével tért vissza. Képeit, melyek a vázlatok után készültek, nagy tetszéssel fogadta a magyar közönség. Főleg romantikus hangvételű tájképei híresek. Fő művei részben a Magyar Tudományos Akadémia főépületében, részben a Magyar Nemzeti Galériában láthatók. (Visegrád, Görög templom, Öreg fatörzs).
Meghalt Madarász Viktor (1830–1917) a legnagyobb magyar történeti festők egyike és a hazai romantika egyik legjelentősebb alkotója.
Madarász minden bizonnyal legerősebb, legönállóbb tehetsége volt a fejlődésnek indult magyar művészetnek. A történeti felfogás erejét tekintve, vele festőink közül egy sem mérkőzhetett; ami pedig technikáját és koloritjának gazdagságát illeti: méltó versenytársa csakis később, Munkácsy Mihályban támadt. Részt vett a szabadságharcban, ami meghatározó élménye maradt élete végéig. 1856-tól kezdve Léon Cogniet párizsi műtermében és az École des beaux arts-ban tanulta ki az akadémikus-romantikus stílust. Leginkább Paul Delaroche történelmi festészete hatott rá. Párizsban, 1859 folyamán születtek meg legnagyobb művei. 1870-ben tért vissza Magyarországra, ám a korabeli hazai kritika ellenségesen viszonyult franciás stílusához (Bujdosó álmán, Hunyadi László siratása, Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben).
Megszületett Medgyessy Ferenc (1881–1958) kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, kiváló művész.
A 20. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő egyénisége. 1903-1907 között Párizsban előbb festő-, majd szobrásztanulmányokat folytatott. 1914-től 1918-ig katonaorvos volt. Évtizedeken át, haláláig a budapesti Százados úti művésztelepen élt, és alkotott. Az 1940-es évektől stílusa klasszikussá érlelődött. A Szüreti menet című dombormű, a győri Szt. István király szobor, a debreceni Petőfi-szobor ismertté tették. Életműve egyetlen célt szolgált: megteremteni a sajátos magyar szobrászatot. Ez a vállalkozása sikerült. Művei az antik művészet tapasztalatai alapján megmutatják, hogyan épülhet be nemzeti jelleg a művészetbe. Szobrai mindig a mesterség alappillérein nyugszanak. Természetesség és nagy plasztikai erő jelenik meg minden darabján, és mivel kőszobrait mindig maga faragta, nem bízta kivitelezőkre – ami a 20. században általánossá vált –, kéznyoma műveit nemcsak eredetien egyedivé, hanem szívmelengetően vonzóvá is teszik. Termékeny művész volt, számos kisplasztikát, köztéri szobrot, épületszobrot alkotott (Jelky András, Táncosnő, A Művészet szimbóluma).
Meghalt Sinclair Lewis (Harry Sinclair Lewis, 1885-1951) irodalmi Nobel-díjas amerikai regény-, novella-, és drámaíró.
A díjat Lewis első amerikai íróként kapta meg, az indoklás szerint „…erőteljes, életteli leíró művészetéért és szellemes humoráért, melyekkel új és eredeti karaktereket tudott alkotni.” Művei az amerikai társadalom és a kapitalista életmód kritikája által váltak ismertté, valamint a modern dolgozó nő életének realisztikus ábrázolásáért. Korán olvasni kezdett, és belefogott a naplóírásba. Ifjúkora magányban telt, nem túlzottan megkapó külseje következtében. Magas, rendkívül vékony, idomtalan alakja, pattanásos arca, és dülledt szemei miatt nemigen talált magának se barátot, se barátnőt. Legkorábbi munkái – romantikus versek és rövidebb karcolatok – a Yale Egyetem folyóiratában jelentek meg. A folyóiratnak később ő lett a szerkesztője. Washingtonban telepedett le és komolyan nekilátott az írásnak. Első kötete 1920-ban került kiadásra, Fő utca címmel. A könyv hatalmas sikert aratott, 1921 első hat hónapjában 180 000 példány kelt el, és pár éven belül ez a szám kétmillióra emelkedett. Első nagy sikerét a szintén sikeres Babbitt című regénye követte. Írásaira a realizmus jellemző, éppen úgy, mint a nála fiatalabb John Steinbeck műveire. Ugyan mindketten a társadalomkritika úttörői voltak, a két író hangneme erősen különbözik egymástól, Lewis a részletek éles megfigyelője volt, és hajlott a szatíra felé (Arrowsmith, Dollárcápák, Királyi vér).
Meghalt Hankiss Elemér (1928-2015) Széchenyi-díjas szociológus, filozófus, értékkutató, irodalomtörténész.
1965-től 1975-ig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. A rendszerváltás utáni első kormányfő, Antall József kinevezte a Magyar Televízió elnökének. Néhány hónappal később a kormányzó MDF-en belüli keményvonalasok nyomására a miniszterelnök kezdeményezte a leváltását. Hankiss körül ekkor szimpátiamozgalom alakult. Végül hosszas közéleti csatározások – az ún. médiaháború – közepette lemondott posztjáról. A későbbiekben több tudományos ismeretterjesztő jellegű műsort készített és vezetett a televízióban. 1996-ban Miszlivetz Ferenccel együtt kezdeményezte az azóta is minden nyáron megrendezett Savaria Nemzetközi Nyári Egyetemet, amelynek minden évben előadója volt. A nyári egyetem az európai civilizáció és integráció kérdéseivel foglalkozik.
Megszületett Rod Stewart (Roderick David „Rod” Stewart, Sir Roderick, 1945) Grammy-díjas brit énekes és dalszövegíró. 2016. júniusában az angol királynő születésnapja alkalmából lovagi címet kapott. Különleges, érces hangjával az 1960-as évek végén vált ismertté, mint a Jeff Beck Group énekese. Korai szólólemezei igen jelentős hatást gyakoroltak másokra, és a rocktörténet legjelentősebb alkotásai között tartják számon őket – a blues, a folk-rock és a soul igen eredeti kombinációját mutatták. Pályafutása során világszerte több mint 100 millió eladott albummal büszkélkedhet, így minden idők legsikeresebb énekeseinek egyike. 2008-ban a Billboard, a hetente megjelenő amerikai zenei magazin a 17. helyre rangsorolta a világ valaha élt száz legsikeresebb zenésze listáján (I Don’t Want to Talk About It, Have You Ever Seen the Rain, Baby Jane).
Ezen a napon született:
Annette von Droste-Hülshoff (1797-1848)
német írónő, a legjelentősebb német költők között tartják számon. Soha nem merült fel benne, hogy íróként próbáljon megélni és függetlenítse magát családjától. Ennek ellenére hivatásának érezte a versírást, és szerencséjére ebben anyja is támogatta. Versein a felvilágosult eszmék és a vallás közötti meghasonlottság érződik. Irodalmi tevékenységére nagy hatással volt a Boden-tó, ahol nővérét látogatta meg és akinek a férje középkori irodalommal foglalkozott.
Bozzai Pál (1829-1852)
költő, a márciusi ifjak egyike. Az irodalmat Hunfalvy Pál szerettette meg vele. A pozsonyi országgyűlésen gyakornokként volt jelen, az 1848. évi országgyűléssel Pestre költözött. Itt ismerkedett meg az ifjúság irodalmi törekvéseivel, versei magukra vonták Petőfi figyelmét is. Első versei a Jókai által szerkesztett Életképekben jelentek meg 1847-ben, és ott közölte későbbi műveit is; itt jelentek meg 1848-ban Kelet könyvei című költői elmélkedései. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban önként vonult be katonának. Erdély határán adta meg magát.
Miklósy Gyula (1839-1891)
színész, rendező, a 19. század második felének egyik legkiemelkedőbb vidéki színigazgatója. Beiratkozott az egyetem orvostudományi karára, azonban a színház jobban vonzotta, így egyetemi tanulmányait félbehagyta és színésznek szegődött. Karrierje 1859 októberében indult. Tragikus színészként sikeresek voltak alakításai. Fellépett a Nemzeti Színházban is 1869-ben Katona József: Bánk bán című művének címszerepében, hogy szerződtessék, ám a színészet helyett inkább az igazgatóság mellett döntött. Később vezetőségi tagja lett az Országos Színészegyesületnek.
Mosshammer Román (1868-1920)
osztrák-magyar hárfaművész és hárfatanár, Mosshammer Ottó hárfás bátyja. A Mosshammer-fivérek jelentős hatást gyakoroltak a magyar hárfaművészet alakulására, ketten együtt csaknem félévszádon át voltak a meghatározó alakjai. Mint zeneszerző számos átiratot, kisebb darabot és egy Zenekari tanulmányok című művet is írt. Bár a közönség ezeket már nem ismeri, a hárfatanításban ma is felhasználják őket.
Grock (Charles Adrien Wettach, 1880–1959)
svájci származású bohóc, hegedűművész. Minden idők egyik leghíresebb és legnagyobb bohóca volt, ezért úgy emlegették, hogy a Bohóckirály. A róla elnevezett „Grock maszkja” nevű díj a bohócművészet legértékesebb kitüntetése.
Barbara Hepworth (Dame Jocelyn Barbara Hepworth, 1903–1975)
brit modernista és absztrakt szobrászművész. Szobrászatot kezdett tanulni a Leeds College of Artban 1920-ban, majd 1921-től 1924-ig Londonban, a Royal College of Artban képezte tovább magát Henry Moore-ral együtt. A diploma megszerzése után West Riding ösztöndíjával egy évre Olaszországba utazhatott. Firenzében tartózkodott, és Toszkánában tanulmányozta a román és reneszánsz művészeti stílust és építészetet. 17 országban láthatók szobrai különböző múzeumokban, galériákban, köztereken és szoborkertekben.
Mányai Lajos (Mandl, 1912–1964)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. 1933-ban végzett a Színművészeti Akadémián. Pályáját Pozsonyban és Kaposvárott kezdte. 1939-től a második zsidótörvény következtében hivatásos társulatnak nem lehetett tagja. 1947-től a Nemzetiben, 1950-től a Magyar Néphadsereg Színháza tagja volt, de 1954-ben visszatért a Nemzetibe, s haláláig itt játszott. Utolsó éveiben gyakran szerepelt a Vidám Színpadon is (Talpalatnyi föld, Teljes gőzzel, Állami Áruház).
Csanádi Imre (1920-1991)
költő, író, műfordító, balladagyűjtő, publicista, szerkesztő. 1940-ben a Képzőművészeti Főiskola hallgatója, valamint Győrffy-kollégium növendéke volt. 1941-ben bevonult. 1944-ben hadifogságba esett. Az orosz hadifogságból 1948-ban tért haza. A Szabad Föld, a Magvető Könyvkiadó, a Szabad Ifjúság című lapok munkatársa, az Új Tükör főszerkesztője volt. A régi magyar költészet szerepét elevenítette fel, „históriás attitűd” jellemzi, elsősorban a reformáció idején talál modellértékű példákat. Formakultúrája igényesen gazdag: a magyar népdalok ritmuskészlete épp úgy sajátja, mint a klasszicizáló hajlandóság (Négy testvér, Ördögök szekerén, Hajnali káprázat).
Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas néprajztudós, folklorista. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja. Szakrális szövegfolklórral, a népköltészet szimbolikájával foglalkozott. 1968-ban hallott először archaikus népi imádságot a nagyberényi Babos Jánosné Ruzics Rozáliától, azóta ezt a középkori eredetű szöveghagyományt, a népi Mária-költészetet, a szóbeliség és az írásbeliség kapcsolatát és a népi vallásosságot kutatta. Több tízezer szöveget gyűjtött. ––> Lajtha Lászlóról – kétszer
Eduardo Chillida (1924-2002)
Wolf-díjas spanyolországi baszk szobrász, akit monumentális absztrakt szobrai tettek híressé. Első művei torzók és mellszobrok voltak. A későbbiekben alakult ki Chillida absztrakt, geometrikus formákat alkalmazó, masszív és olykor monumentális stílusa. Gyakran több tonna tömegű alkotásokat készített. Számos jelentős művét közterületre telepítette, mivel így bárki megtekintheti őket. Kültéri alkotásait a környező tájjal relációban helyezte el (Szélfésű – San Sebastian, Toleranz durch Dialog – Münster; Elogio del Horizonte – Gijon).
Simon Géza (1924-2009)
színész, érdemes művész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja. Színészi élete Veszprémben kezdődött, fél szezon után Horváth Gyula győri társulatához szerződött. 1976-tól a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a győri Kisfaludy Színház színművésze volt.
Udvaros Béla (Unger Béla, 1925-2020)
rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója. 1947–1949 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1953–1954 között az Állami Déryné Színházhoz szerződött. Itt szerepelt neve először, rendezőként a színlapon. 1957-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Tizenhat szezont töltött a „hírös” városban. A társulat meghatározó, sokat vállaló, kezdeményező vezető művésze volt.
Dobsa Sándor (1934–2005)
zongorista, zeneszerző. A Stúdió 11 egyik alapítója. Hatéves korában kezdett zongorázni tanulni, előbb zeneiskolában, majd zeneművészeti szakiskolában, majd pedig elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát is, ahol tanári és művészi diplomát szerzett. Sokféle stílust megtanult, számokat hangszerelt, saját dalokat komponált. Zsoldos Imrével közösen alapított Stúdió 11 zenekarral bejárták az egész világot.
Mécs Károly (1936)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait, 1961-ben végzett Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályában. Már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban, 1960-tól a Petőfi Színházban, 1961–1963 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1963-tól a Thália/Arizona Színház és a Művész Színház tagja 1996-ig. Kilenc évig a szekszárdi német színház vezető színésze. Évekig volt a Budaörsi Játékszín társulatának tagja. 2016-ban a Nemzet Művészei közé választották (A kőszívű ember fiai, 80 huszár, Sacra Corona).
Kovács Magda (1937-2018)
zongoraművész, ének- és zenetanár. A Magyar Zenei Kulturális Alapítvány kuratóriumának tagja. Kislányként tagja lett Lakner Bácsi Gyermekszínházának. Gyermekkorában előbb balettozni, szteppelni majd zongorázni tanult. Később néptáncos lett és harmonikázni tanult. Komolyzenei tanulmányait a Zeneakadémián végezte. Nyugdíjba vonulása idején alapította zeneiskoláját, azzal a céllal, hogy kinevelje az új zenés polgári középosztályt.
Sipka László (1940-2001)
színész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja. 1972-ben az Állami Déryné Színházban kezdte pályafutását. 1974-től a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt. 1977-től haláláig a Győri Nemzeti Színház színésze volt (A legényanya, Hamis a baba, A három testőr Afrikában).
Rieger Tibor (1940)
Kossuth-díjas szobrász. Diplomáját 1966-ban szerezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Műveinek fő alapanyaga a kő és bronz, időnként a fa. Készít kisplasztikákat, majd az 1980-as évektől monumentális köztéri körplasztikákat és középületeken elhelyezett domborműveket.
Macskássy Izolda (1945–2021)
képzőművész. Képzőművészeti tanulmányait Erdélyben, majd romániai ösztöndíjjal Ausztriában, Bulgáriában és Lengyelországban végezte. 1961 óta élt Magyarországon. 1968-ban diplomázott. 1971-ben magyar állampolgárságot kapott. Selyemre festett alkotásai és selyemkollázs képei mind Magyarországon, mind külföldön népszerűek. Gyakori hazai kiállításai mellett a világ majd minden kontinensére meghívták alkotásaival.
Mischa Maisky (Miša Maiskis, 1948)
a Szovjetunióban született izraeli csellista. 1962-ben a leningrádi konzervatóriumban folytatta. 1966-ban a moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Verseny díjnyertese volt. Ezt követően a moszkvai konzervatóriumba került. 1970-ben börtönbe zárták, és egy Gorkij környéki munkatáborban töltött másfél évet. 1972-ben legálisan emigrálhatott Izraelbe. Nemzetközi karrierje az 1970-es évek közepén indult be, művészetét világszerte elismeri a közönség. ––> Sabine Meyer és Mischa Maisky lemeze
Krum Ádám (1950)
Aase-díjas színész. 1978-1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 1991-től szabadfoglalkozású.
Keresztes Sándor (1956)
Aase-díjas színművész. A Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1980-ban. Két évig volt tagja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, majd szülővárosában, a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött le. 1989-ben átköltözött Magyarországra. 1998-tól tíz éven át a Thália Színházban játszott. 2008 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Játszott kisebb szerepeket filmekben és televíziós sorozatokban. Szinkronizálást is vállalni szokott.
Albert Péter (1967)
színész. Az Arany János Színház Színészképző Stúdiójában végzett 1990-ben. 1988-tól az Arany János Színház, 1994-től a Tivoli Színház tagja volt. 1996-tól szabadfoglalkozású színművész. Színházi szerepei mellett, írással, rendezéssel is foglalkozik. 2020-tól a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház állandó társulatának tagja (Balra a nap nyugszik, Szőke kóla, Nincs kegyelem).
Auksz Éva (1971)
EMeRTon-díjas színésznő, táncos. Tízévesen kezdett el foglalkozni a néptánccal, a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben. 18 évesen, 1989-től Pesten, a Közép-Európa Táncszínház tagja lett 1995-ig. De nem csupán táncolt, szólót is énekelt az együttes zenekarával, és statisztálni kezdett színházi előadásokban is. Színészi pályafutását énekes-táncos szerepekben kezdte, de később megtalálták a prózai szerepek is. 1995-től már rendszeresen játszott a Nemzeti Színház előadásaiban, mint vendégművész, majd 1999-ben a társulat tagja lett. A névváltoztatás után is ott maradt 2000-től 2015-ig a Pesti Magyar Színháznál játszott. Ezt követően az Operettszínház, majd a Madách Színház vendégművésze lett.
Máté Krisztián (1979)
színész, rendező. Az ELTE-BTK magyar szakán tanult, majd elvégezte a Shakespeare Színművészeti Akadémiát. 2004-ben megalapította a Ködszurkálók Színházat, amely tíz éven át működött szép sikerrel. 2013 óta a Zenthe Ferenc Színház tagja. A Színház és Film Intézet oktatója.
Ezen a napon halt meg:
Edward Cave (1691-1754)
angol nyomdász, szerkesztő és kiadó. Cave alapította meg a The Gentleman’s Magazine című kiadványt, amely az első modern értelemben vett magazin. Miután az iskolából kirúgták, kikülönféle munkákat vállalt, volt fakereskedő, újságíró és nyomdász. Olyan időszakos kiadvány ötlete merült fel benne, amely mindenféle, a művelt olvasóközönség érdeklődésére számot tartó témával foglalkozna, a kereskedelmi ügyektől kezdve a költészetig. A The Gentleman’s Magazine híressé tette, sok irodalmárnak ugródeszkát jelentett.
Joannovics György (1821-1909)
politikus, nyelvész, újságíró, az MTA tagja. Politikai tevékenysége mellett nyelvészi munkássága is jelentős, különösen a magyar nyelv alaktani és mondattani kérdései foglalkoztatták. Nyelvművelőként a hagyományokhoz ragaszkodó, a nyelvújító törekvésekkel szembenálló ortológia híve volt. Közreműködött a jogi szakszótár szerkesztőbizottsági munkálataiban is (Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez, Értsük meg egymást, Szórendi tanulmányok).
Eino Leino (1878-1926)
költő, újságíró, író, a finn költészet egyik úttörője. Verseiben ötvözte a modern és a népies elemeket egyaránt. Legtöbb munkájának a stílusa a Kalevalán, valamint népdalokon alapszik. A természet, szerelem és a kétségbeesés gyakori témák Leino munkásságában. Még ma is széles körben olvassák Finnországban, verseit gyakran idézik (Finn balladák, Tavaszünnepi dalok, Himnusz a tűzhöz).
Kőhalmi Béla (1884-1970)
Kossuth-díjas könyvtártudományi szakíró. 1952-től 1956-ig az Országos Széchényi Könyvtár szaktanácsadója volt. Közreműködött az egykori egyházi könyvtárak mentésének, katalogizálásának és raktárazásának megszervezésében. Élete utolsó éveiben is sokat publikált. Foglalkozott a könyvtári tájékoztatás gépesítésének és az információs rendszerek kialakulásának a problémáival (Községi könyvtárpolitika; Könyvtártudományunk feladatai; Szabó Ervin, a könyvtáros).
Zágon István (1893-1975)
színműíró, humorista. 1921 és 1923 között az Andrássy úti Színház művészeti vezetője és dramaturgja volt. Ekkor több egyfelvonásos darabját és kupléját is színre vitte. Ezután a Belvárosi Színház és a Vígszínház dramaturgja lett. Emellett 1928 és 1933 először a Nemzeti Újság, később a Pesti Hírlap belső munkatársa volt. Első nagy sikerű színművét, a Marikát 1925-ben mutatták be a Renaissance Színházban. Népszerűek voltak tárcái is. Utolsó írásai Egy kis öreg naplójából címmel a Ludas Matyi című szatirikus hetilapban jelentek meg. Kedves humorral mutatta be és figurázta ki műveiben a mindennapi élet kisebb-nagyobb visszásságait (Rózsakirálynő, Tímár Böske hozománya, Az ígéret földje).
Tadeusz Szeligowski (1896-1963)
lengyel zeneszerző, zenepedagógus, ügyvéd, a lengyel zenei élet kiváló szervezője. Mint zenepedagógus, igen jó hírnévnek örvendett, híres zenekritikus volt, aki gyakran közölt írásokat neves zenei újságokban és folyóiratokban (A diákok lázadása, A páva és a leány, Halak bálja).
Jaroslav Seifert (1901–1986)
irodalmi Nobel-díjas cseh író, költő. Több kommunista lapnál és kiadónál dolgozott, ezekben az időkben a csehszlovák avantgárd egyik vezető egyéniségének számított. 1929-ben hat másik társával elhagyta a kommunista pártot, miután az új vezetőségben bolsevik tendenciákat véltek felfedezni. 1949-ben hagyott fel végleg az újságírással és életét az irodalomnak szentelte. Idővel Seifert kikerült az irodalmi elitből, tűrt szerzővé vált. Ez kicsúcsosodott 1977-ben, amikor ő is aláírta a csehszlovák politikai elitet kritizáló Charta ’77-et. 1984-ben figyeltek fel rá, amikor megkapta az irodalmi Nobel-díjat (Pestisoszlop, Esernyő a Piccadillyről, Talán rózsát hozok).
Lengyel Lajos (1904-1978)
Kossuth- és Gutenberg-díjas grafikus, tipográfus, könyvművész és fotóművész, a Kossuth Nyomda igazgatója, a Nyomdaipari Egyesület elnöke. A modern alkalmazott grafika egyik magyarországi úttörője volt. Miután véget ért a háború, Szpilman folytatta zenész tevékenységét. Az egyik legtermékenyebb zeneszerzővé vált Lengyelországban.
Kemény Katalin (1909–2004)
író, művészettörténész, műfordító. A harmincas évektől jelentek meg különböző folyóiratokban tanulmányai és novellái. 1936-ban feltűnést keltett az első magyar Rabelais-fordítás elkészítésével és publikálásával. Férjével, Hamvas Bélával közösen írt könyvét, a Forradalom a művészet-bent, melyben – elméleti esszék mellett – elsősorban az Európai Iskola avantgárd művészeinek szellemi távlatait és az „igazságkereső festészet” lehetőségeit kutatták. 1948-ban Lukács György vitairatban politikailag károsnak minősítette, aminek következtében hosszú hallgatásra ítélték (Erdélyi emlékírók, Maszk és valóság, Hét fátyol).
Carlo Ponti (1912-2007)
olasz filmproducer. 1941-től több mint 140 filmnek volt a producere (Házasság olasz módra; Szigorúan ellenőrzött vonatok; Nagyítás).
Francesco Rosi (1922-2015)
olasz filmrendező, forgatókönyvíró. 1943-ban néhány egyetemista társával együtt letartóztatták a nácik elleni fellépésük miatt. Sikerült megszöknie és ezután Toszkánában rejtőzött el. 1944-től a rádiónál dolgozott, 1951-től forgatókönyvíró. 1956-ban Vittorio Gassman társrendezője volt, 1957-től rendező. Filmjei erősen politikai indíttatású, élesen társadalombíráló alkotások (Vihar előtt, A kihívás, Salvatore Giuliano).
Varga János (1927-2008)
Széchenyi-díjas történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A kora újkori és újkori magyar társadalom-, agrár- és politikatörténet kutatója. 1978 és 1990 között a Magyar Országos Levéltár főigazgatója (A jobbágyfelszabadítás kivívása 1848-ban, A Hungarian Quo Vadis?, A keltjobbágyfiúk legendája).
Patay László (1932–2002)
Munkácsy Mihály-díjas festőművész, egyetemi tanár. 1942–1950 között. 1950–1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola freskó szakára járt. 1953-tól állította ki műveit. 1970-től 20 évig a Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezetője volt; anatómiát és térábrázolást oktatott. 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 1994-ben az Európai Akadémia tagja lett.
Alexandra Ripley (Alexandra Elizabeth Braid, 1934–2004)
amerikai írónő, leginkább Scarlett című regényéről ismert. Első regényét B. K. Ripley írói néven jelentette meg 1972-ben. 1981-ben jelent meg első történelmi regénye, a szülővárosában játszódó Charleston, amely bestseller lett. Innentől kizárólag történelmi regényeket írt.
Jeff Beck (Geoffrey Arnold Beck, 1944–2023)
négyszeres Grammy-díjas angol rockgitáros. 1992-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2003-ban a Rolling Stone magazin a 11. helyre rangsorolta „Minden idők 100 legnagyobb gitárosa” című összeállításában. A lista 2011-es újabb kiadásában már az 5. helyre került.
David Bowie (1947-2016)
hatszoros Grammy-díjas angol zenész, színész, zenei producer és zeneszerző. Öt évtizedet átívelő pályafutása során – főleg az 1970-es években – többször újította meg zenéjét, gyakran új zenei trendek előfutárává válva ezzel. Zenei újításait külsejének és „személyiségének” megváltoztatásával ötvözte, kiérdemelve így „a pop kaméleonja” elnevezést. Munkássága a zenészek szinte minden későbbi generációjára hatást gyakorolt (Heroes, Modern love, Let’s dance).
