Mozart Idomeneója az Operaházban
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. június 15.
Fotó: Nagy Attila
Mozart zenéje mindig lenyűgözi a hallgatót, akkor is, ha az adott mű nem a legismertebb a mozarti életműben. Az Idomeneo mai helyzete mostoha, kevés helyen nézheti meg az érdeklődő, a lemezfelvételek száma is csekély. Hiába, a közönség az öt (A varázsfuvola; Don Giovanni; Szöktetés a szerájból; Cosi fan tutte; Figaro házassága) legkedveltebb operára vált jegyet. Az Operaház előadásai, a jegytérkép is azt jelezte, hogy nem ez a darab a legkelendőbb.
Mozart zenéje és Brickner Szabolcs címszerep-formálása miatt mentem el a június 6-i, utolsó előtti előadásra (a korábbi időpontot lemondta az intézmény). Nem kellett csalódnom sem a zenében, sem Brickner értő éneklésében.
Mozart 1781-ben bemutatott műve a szerző 10. operája. Mozart nagyon szerette ezt a darabját, a korabeli közönség kevésbé, az utókor pedig szinte tudomást sem vesz az Idomeneóról. A művet maga Mozart vezényelte, ő játszotta a csembaló-continuót is. Az eredetileg castratóra írt Idamante szerepét éneklő művészről azt mondta Mozart, hogy sosem látott ilyen rossz színészt. A zenekar nehéznek tartotta a zenekari anyagot, hiszen szólóállások, sora, vagy a viharjelenet (írt még Mozart más művében viharjelenetet?) játszása, a többi szakasz komplexitása nem volt szokványos akkoriban. Mozart egyaránt használja a barokk formát (ABA da Capo-áriák), de a recitativók között vannak zenekari kíséretesek is. A modulációk nagyszerűek, szinte a romantikát előlegezik meg. A mű első magyarországi előadása 1966-ban, Szegeden volt.
A rendezés Almási-Tóth András munkája (aki a szöveget is jegyzi) 2023. május 13-án láthatta először a publikum. A nyitány alatt a történetet olvashattuk, a tüllfüggöny mögött Ilia és Idamante feküdt egy ágyban. A Rózsalovagban indokolt a nyitó jelenet, de kötve hiszem, hogy egy ókori történet elbírja ezt a képet. Elektra egyik keze véres, és szigorúan maga felé tartja, hogy a nézőnek kétsége se legyen a nő természetéről. Kissé szájbarágósnak véltem a kéz véresre festését.
Voltak fényreklámok, élő közvetítés, injekció beadása (vagy belőtte magát az illető szereplő?), ezek már-már szinte kötelező jellegűek. Krétát nem egy szörny veszélyezteti, hanem egy mindent elsöprő járvány. A díszlet (Sebastian Hannak) sem keltette az antik kor megjelenítését. A jelmezek (Márton Richárd) tetszetősek voltak, Elektra utolsó ruhája invencióról tanúskodott. Üde színfoltként egy jól nevelt kutya is megjelent Iliát vigasztalandó. Neptun meztelenül jelent meg a színpadon.
A Bretz Gábor bérlet sorozataként a háromfelvonásos, két részben játszott opera tenorváltozatban szólalt meg. Arbace szerepében Ninh Duc Hoang Long énekelt (és doktoroskodott), tudta a szólamát, de a figura megjelenítése hiányolta az erős karaktert. Szeleczki Artúr Idamanteként jelent meg a színen, szintén megfelelő szólamtudással és a karakter hiányával. Ilia szerepét Szemere Zita kapta. Az énekesnő a romantikus operák stílusában énekelt, de Mozart más, sok-sok finomsággal teli zenei anyagot írt. Nem véletlen, hogy vannak Verdire, Puccinira, Wagnerra szakosodott énekesek, és vannak olyanok is, akik mind a romantikus, mind a bécsi klasszikus operákban egyaránt helyt állnak, de nagyon kevesen. A drámaiságot túlságosan súlyosra vette Szemere Zita, bár a hang hajlékony. A stílus teljes hiányával énekelt a művésznő. Tulajdonképpen az eddig bemutatott énekesek nem a mozarti hangütéssel tolmácsolták szerepüket, aki kiírta a szereposztást, nem a legmegfelelőbb énekeseket választotta.
Topolánszky Laura Elektrája fantasztikus volt. Stílusismerete predesztinálta a szerepre, jó érzékkel használta a dinamikát, a furore-ária nagyon szépen szólt, koloratúrái megbízhatóan peregtek. Nagy jövő várhat a fiatal énekesnőre. Brickner Szabolcs remek volt ezen az estén. Tökéletes stílusismeret, magas zenei megvalósítás jellemezte alakítását (mint mindig). Meggyőzően alakította Idomeneót mint királyt, mint apát. Koloratúrái, magas hangjai remekül szóltak, bár a virtuóz éneklés kissé fáradttá vált a 3. felvonásra. Ennek ellenére Brickner éneklésére lehet számítani, bármely stílusban otthonos, hiszen hallhattuk többek között oratóriumban romantikus operákban de Mozartot énekelni kihívás.
Az Operaház énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) jó volt, kiemelkedő jelenetként a 2. felvonást záró kórustablót kell megemlíteni. Színészi játékban is szép pillanatokat kaptunk, különösen a járványt bemutató jelenetekben. Sajnos a mű nem a záró kórussal ért véget. A balettjelenetek illettek az előadásba (koreográfia: Kulcsár Noémi). A szépen játszó zenekart és a szereplőket Cser Ádám irányította, felkészülten.
A nyitány alatt az angolul kivetített szöveg fordítása:
Idomeneo, Kréta királya nyolc évvel ezelőtt indult el negyven krétai hadihajó élén az akkor már két éve tartó háborúba, itthon hagyva kilencéves fiát, Idamantét. A csaták során igazi hőssé vált, több száz embert önkezével ölt meg, kivéve a részét a végső győzelemben. Hőstetteiről rendszeresen adott hírt, hadifoglyokat küldve haza ajándékul népének. Ilia, a legyőzött uralkodó leánya is egy ilyen szállítmánnyal érkezett Krétára, a partoknál azonban a hajó viharba keveredett. Iliát Idomeneo akkor már felnőtt fia, Idamante mentette ki a hullámok közül. A két fiatal között fellángolt a szenvedély. Krétára menekült Elektra is, miután rávette immár halott testvérét, Oresztészt, hogy meggyilkolja anyjukat és annak szeretőjét. Elektra Idamantéra vágyakozik, noha tudja, hogy az apját rendíthetetlenül hazaváró fiú sosem lesz az övé, hacsak Idomeneo nem tér haza, és dönt kettejük sorsa felől…
Forrás: az Operaház holnapja
